Történelmi rejtélyeket fejtettek meg a tudósok.Sally HemingsA Coughton Court titkos szobája: I. Jakab angol király az uralkodása ideje alatt törvényen kívül helyezte a papokat, akiket a XVI. és XVII. században üldöztek. Ebben az időben Coughton Court egy katolikus család tulajdonában állt. A katolikusok rengeteg búvóhelyet, úgynevezett paplyukakat építettek, hogy elrejtsék az egyházi személyeket.

Ezeket a titkos helyeket csak az 1850-as években találták meg az épület akkori tulajdonosai, ám csak 2017-ben sikerült kideríteni, hogy milyen célból építették a termet, amit direkt úgy alakítottak ki, hogy minél nehezebb legyen megtalálni.

Brogdar pillangói: Az egyik leghíresebb régészeti kutatóhely a Ness of Brogdar, a skóciai Orkney-ban. A hely eddig a neolitikus állóköveiről és épületeiről volt ismert, de 2017-ben az egyik faluban egy igazán különös tömböt találtak a kutatók.

A felfedezett tömbön olyan láthatatlan rajzok voltak, amik korábban egyik képen sem látszódtak, ám most valaki jókor volt, jó helyen, mert a fény olyan szögben esett a tömbre, hogy láthatóvá váltak a rajta lévő faragások, amik pillangóra és csokornyakkendőre hasonlítottak.

A tudósok szerint direkt úgy helyezték el a rajzokat, hogy azokat csak akkor lehessen látni, ha bizonyos körülmények adottak ehhez, ám az továbbra is rejtély, hogy vannak-e még ehhez hasonló rajzok a Ness of Brogdar területén.

Cat’s Brain tömegsír: 2017-ben készített légi felvételen találták meg az új emlékművet Wiltshire-ben. A felfedezés a Stonehenge és Avebury között található, Cat’s Brain névre keresztelt területen, egy helyi farmer farmján található.

A régészek kiderítették, hogy egy neolitikus, nagyjából 5000 éves temetkezési helyről van szó. A tudósok most azon dolgoznak, hogy megállapítsák a műemlék pontos korát és célját, illetve reménykednek, hogy megtalálják azoknak a maradványait, akik a másik két híres épületet építették.

A „Halottak házának” elnevezett temető lehetőséget ad arra, hogy a kutatók egy olyan kort tanulmányozzanak, amelyben az első emlékműveket építették, illetve így jobban megérthető és megismerhető lenne a neolitikus társadalom.

Sally Hemings otthona: Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke 600 rabszolgát tartott, köztük Sally Hemingset, aki több gyereket szült a virginiai Monticellóba található birtokon, ahol sokáig a tudósok sem tudták, hogy hol volt a nő otthona.

Ehhez adott nyomott Jefferson egyik unokája, aki arról mesélt, hogy a rabszolganő az elnök birtokán található ház déli szárnyában lakott. A feltárások során az is kiderült, hogy azért tűnt el Hemings szobája, mert 1941-ben férfi mosdóvá alakították.

A szoba Jefferson lakosztálya mellett került elő. Az 1809-ben építési törmelékből készült, ablaktalan helyiség csupán 4,5 méter széles és 4 méter hosszú. Hemings életéről eddig nagyon keveset lehetett tudni, ezért a kutatók remélik, hogy a szobában talált tárgyakból sikerült képet kapniuk a nőről, aki az aprócska szoba ellenére is jobb körülmények között élt, mint Jefferson többi rabszolgája.

Az Avebury tér: Európa legnagyobb kőgyűrűje a 330 méter átmérőjű Avebury. A tudósok előtt a mai napig rejtély, hogy a neolitkori emberek miért alkották meg a 100 hatalmas kőtömbből álló kőgyűrűt.

Az 1939-es ásatás során a kutatók megalitokat fedezetek fel a központi obeliszk körül. A közelmúltban végzett radaros vizsgálatokból kiderült, hogy ezek csak egy részét képzik az eredeti oszlopsornak, ami 30 méter hosszú oldalakkal rendelkezik.

A felfedezés megcáfolta azt az elméletet, amely szerint a neolitkori emberek kívülről kezdték az építkezést. Most azt gondolják a kutatók, hogy a belső kör előbb készült el, tehát Avebury szerényebb épületnek indult. Az továbbra is rejtély, hogy az egyre jobban terebélyesedő kőgyűrű milyen célból jött létre.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)