Tíz találmány, amit nem arra használunk, amire eredetileg szánták.salátaA tudomány szeret újabb és újabb dolgokat feltalálni, de előfordul, hogy az embereknek van egy konkrét terve arra, hogy a találmány milyen célt fog szolgálni, ám a megvalósítás után kiderül, hogy az eredeti terv helyett, valami másra lesz jó az alkotás.

A mókuskerék elődje, a taposómalom kínzóeszköz volt: Az első mókuskerékre hasonlító taposógépet, avagy taposómalmot, kínzóeszközként használták a börtönökben, hogy ezzel sanyargassák a fogvatartottakat.

Az intim szőrtelenítés és a keresztesek: A XII. század elején, amikor Jeruzsálemet az európai keresztesek vették birtokba, akkor a keresztények és a muszlimok ugyanabba a nyilvános fürdőbe jártak. Egyszer egy európai látta, hogy az egyik muszlim férfi alul teljesen borotvált. Az illető arra kérte a muszlimot, hogy borotválja meg őt is és a feleségét is alul. Hamarosan elterjedt a szokás.

A kínai dáma Németországból ered: Semmi köze Kínához a játéknak, ugyanis az eredetileg német, ráadásul nem is a dáma az alapja, hanem a Hoppity nevű angol játék. A „Stern-Halma” (magyarul csillagugrás) nevű játékot először a Revensburger dobta piacra 1892-ben.

Amikor a félig német, félig görög nevű játékot át akarták vinni Amerikába, akkor úgy gondolták, hogy a német eredet nem jó ajánló Mivel Amerikában már népszerű volt a kínai Mahjong játék, ezért a gyártó úgy tett, mintha a „Stern-Halma” kínai lenne.

A lufiállatok egy azték állatáldozati szertartásból maradtak ránk: Macskabelsőségből készítették az első lufiállatokat az aztékok azért, hogy ezeket áldozzák fel a vérszomjas isteneknek.

A minigolf és a női erkölcsök: 1867-ben, a viktoriánus korban, egy 18 lyukú golfpályát nyitottak a skóciai St. Andrewsban, ahol a férfiak és a nők is játszhatták, ám hatalmas botrány lett abból, hogy a nők is a fejük fölé lendítik a karjukat, hogy elüssék a labdát.

A viktoriánus közízlés szerint ez erkölcstelen, ezért megtiltották a nőknek a golfozást, ám néhányan összefogtak, és létrehoztak egy olyan pályát, ahol nincs szükség hatalmas lendítésekre. Ez lett a minigolf.

A saláta afrodiziákumnak indult: Időszámításunk előtt 2680-ban is termesztették a fejes salátát Egyiptomban, mert abban hittek, hogy ettől jobb lesz a szexuális teljesítményük. Az egyiptomiak fehér, tejszerű kivonatot készítettek a zöldségből, amit üvegezve árultak.

A bowling kezdetben vallási szertartás volt: A III. században, Németországban, templomi szertartásként szervezték a hívők a játékot. A bábuk akkoriban a hitetleneket jelképezték. A hívők követ gurítottak a bábuk ledöntésére. Akinek sikerült ledöntenie az össze bábut, az feloldozást nyert a bűnei alól.

A wifit a fekete lyukak érzékelésére fejlesztették ki: John O’Sullivan fizikus Stephen Hawking elméletét akarta bizonyítani, amely szerint a kis fekete lyukak eltűnhetnek, és rádiójeleket bocsáthatnak ki. 1992-ben egy cég vezeték nélküli számítógépes hálózatot akar kifejleszteni. A fizikus fekete lyuk detektálója kiválóan megfelelt a feladatra. Ebből született meg a wifi.

Diogenész középső ujja: Az első dokumentált beintés az időszámításunk előtt IV. századból származik. A feljegyzés szerint Diogenész egy szónokot hallgatott, amikor a középső ujja felmutatásával jelezte, hogy nem ért egyet. A görög filozófus behajlította a középső ujjával szomszédosakat, hogy azok herét és péniszt formázzanak. Az obszcén jelzés gyorsan elterjedt.

A szülinapi tortán égő gyertyákkal eredetileg a holdisten előtt tisztelegtek: A mai napig rejtély, hogy miért teszünk gyertyát a születésnapi tortára, de az biztos, hogy az ókori görög asszonyok minden évben, a tavaszi fesztiválon áldozatokat mutattak be Artemisznek. A Hold és a vadászat istennőjének tiszteletére mézes tortákat készítettek, amiket telepakoltak gyertyákkal, hogy azok úgy ragyogjanak, mint a Hold.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)