Ijesztő felfedezést tett két biológus, akik fontos dologra próbálják felhívni a figyelmet.pokAki bármilyen formában jeges iszonyt érez, leblokkol, menekül, ha pókot lát, az pókfóbiában szenved. A nyolclábúaktól való félelmet az is igazolhatja, hogy nem egyszer hallani olyan híreket, hogy valaki belehalt a pókcsípésbe, sőt, egyes kutatók azt is kiderítették, hogy evolúciós oka van a megmagyarázhatatlan rettegésnek.

Ha tehát bárki fél a pókoktól, vagy csak nem szívesen fogja meg egy zsebkendővel, hogy kitegye a lakásból, akkor abban nincs semmi szégyellnivaló, ahogy abban se lesz, ha egyáltalán nem önt el örömmel az a tudományos felfedezés, amit két biológus tett.

Klaus Birkhofer professzor, aki a svédországi Lund egyetemén oktat, és a bázeli kollégája, Dr. Martin Nyffeler arra jött rá, hogy a pókfélék évi 400-800 millió tonna élelmet fogyasztanak el. A Földön jelenleg körülbelül 7 milliárd ember él, ami összesen csupán 287 millió tonna biomasszát jelent.

Ebből következik, hogy elméletileg, ha a pókok egy nap úgy döntenének, hogy unják a legyeket, és mostantól inkább embert esznek, akkor egy év alatt felfalhatnák az emberiséget, és még éhesek is maradnának.

Összehasonlításképp a pókok nagyjából ugyanannyi biomasszát fogyasztanak el egy év alatt, mint a bálnák, míg az emberek csak évi 400 millió tonna húst és halat esznek meg. Ettől a felfedezéstől azonban nem kell pánikba esni, hiszen az igaz, hogy egyes pókfajok képesek a gyíkok, madarak, aprótestű emlősök elejtésére, de arra nem utal semmi, hogy emberekre támadnának.

Birkhofer és Nyffeler sem szeretné azért végezte el a kutatást, hogy még jobban megijessze a pókfóbiás embereket, hanem azt a célt akarták elérni, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a pókok nem azért léteznek, hogy bosszantsanak, hanem azért, mert nagyon fontos szerepet töltenek be a világ táplálékhálójában.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)