Tizenöt hihetetlen dolog, amitől leesik az állunk.supriseA világ és a tudomány mindig képes valamilyen új információval előállni, ezért hiába végeztük el az iskoláinkat, a tanulás életünk végéig tart, ha szeretnénk mindig naprakészek maradni. Néha azonban nehéz az új információk elfogadása, mert a kutatók olyasmit állítanak, amitől leesik az állunk.

Az alábbi listán tizenöt olyan döbbenetes tény szerepel, amelyről talán soha nem hallottunk.

1. Az irodákban használt csészék húsz százalékán ürülékmaradvány mutatható ki.

2. A Madagaszkáron élő őslakosok minden évben rendeznek egy fesztivált, ami igencsak morbid, ugyanis az esemény apropóján kiássák az elhunyt szeretteik csontjait, majd felöltöztetik őket, hogy velük táncoljanak a rendezvényen. A bizarr fesztivál a XVII. század óta hagyomány, de napjainkban egyre kevesebben foglalkoznak vele, köszönhetően a helyi keresztény szervezetek megjelenésének.

3. A felakasztott embereknek erekciója lesz. Ezt a jelenséget nevezzük rigor erectusnak.

4. A világ egyik legaktívabb sorozatgyilkosa Dél-Amerikában ölt. Az adatok szerint több, mint 300 fiatal lányt gyilkolt meg. A tettest sohasem sikerült elfognia a hatóságnak.

5. Minden negyvenedik másodpercben véget vet valaki az életének.

6. Összesen 250 betegét gyilkolta meg dr. Harold Shipman, aki 2004-ben felakasztotta magát a börtöncellájában.

7. A rómaiak egéragyakat nyomtak össze azért, hogy legyen fogkrémjük.

8. David Parker Ray sorozatgyilkos az otthonában alakította ki a kínzókamráját, amire 100 ezer dollárt költött. A férfi orvosi asztalokat szerzett, a plafonokra pedig tükröket rögzített, hogy a kínzás minden egyes pillanatát jól láthassa.

9. Egyszer egy férfi megkapta egy öngyilkos férfi szívét, majd később feleségül vette az elhunyt özvegyét. A történet legbizarrabb fordulata az, hogy a férfi évekkel később ugyanakkor lett öngyilkos, mint az, aki a donor volt.

10. Az ősi angol, skót és walesi falvakban mindig volt egy bűnevő. Ezt az embert akkor hívták házhoz, ha valaki meghalt. A szertartás úgy nézett ki, hogy egy vekni kenyeret és egy pohár sört helyeztek a halott mellkasára. A bűnevőnek ezt kellett elfogyasztania.

11. A statisztika szerint nagyobb az esélye annak, hogy meghalunk a lottózó felé vezető úton, mint annak, hogy megnyerjük a lottó ötöst.

12. Nagyjából 100 milliárd ember halt meg az emberiség eddig ismert történelme során.

13. Ausztráliában található a Gympie Gympie cserje, amit jobb, ha se ember, se állat nem fogyaszt el. Ha növény mégis a szervezetbe jut, akkor az olyan neurotoxinokat kezd termelni, amelyek miatt az illető öngyilkosságot akar elkövetni.

14. Nagyon mély a Tahoe tó, ami rendkívül népszerű a turisták körében, annak ellenére, hogy rengeteg ember fulladt bele a vízbe, ráadásul a holttestek még mindig a víz fenekén hevernek. Ennek egy nagyon érdekes oka van.

A vízi hullák baktériumot termelnek, ami miatt gáz képződik, a testek pedig emiatt felemelkedik a víz felszínére. A Tahoe tó azonban annyira hideg, hogy a baktériumok nem képesek életben maradni, tehát a holttestek a víz legmélyén maradnak. Ilyen mélységbe még a búvárok se tudnak lemerülni.

15. Amikor az ember meghal, akkor a hallás szűnik meg utoljára.

(Forrás: bizzarium.com)