A 20 éves Boyan Slat búvárkodás közben határozta el, hogy tesz valamit a szennyezés ellen.Boyan Slat 2Az óceánok és tengerek élővilága gyönyörű, de sajnos az emberi hanyagság miatt, ez a lenyűgöző szépség egyre jobban pusztul, mert a vizeket műanyag palackokkal, flakonokkal szennyezzük.

Boyan Slat 2011-ben szembesült azzal, hogy a tengerek és óceánok mélye lassan egy valóságos szemétdombbá változik. Az akkor 16 éves fiú Görögországban nyaralt, amikor úgy döntött, hogy búvárkodással tölt néhány órát.

Slat ekkor elszörnyedve látta, hogy a tenger mélye mennyi hulladékot rejt. A fiú úgy döntött, hogy tennie kell valamit ez ellen, úgyhogy hazaérkezése után, a következő két évet annak szentelte a gimnáziumban, hogy megpróbálta kideríteni, hogy miért olyan nehéz megtisztítani az óceánokat és tengereket a műanyag flakonoktól, palackoktól és egyéb szemetektől.

2013-ra elkészült Slat terve, amihez száz önkéntes és kutató csatlakozott. Ők együtt megalapították azt a nonprofit szervezetet, amely a fiatal fiú találmányával próbálja megmenteni a tengereket és vizeket.

Boyan SlatCoastal Pilot elnevezésű, 2000 méter hosszú takarító rendszer tesztelése idén ért véget. A feltaláló májusban bejelentette, hogy 2016-ban megkezdik a találmány üzembe helyezését a Japán és Dél-Korea közötti partszakaszon. A tervek szerint, a takarító rendszer 70.000 tonna szeméttől fogja megszabadítani a vizet.

A találmány az óceán természetes áramlásait használja a takarításhoz. A vékony tisztító kábeleket bójákhoz kötik. A működése úgy néz ki, hogy a kábelek úgy terelik össze a felszínen úszó hulladékot, ahogy a víz mozog. A szerkezet nem fogja zavarni az élővilágot, mert csak 2-3 méter mélyre merül el a vízben.

Slat elmondta, hogy vannak, akik kételkednek a rendszere hatékonyságában, de őt ez nem érdekli, mert szereti bebizonyítani, ha téved valaki. A most 20 éves fiú eddig 2 millió dollár támogatást gyűjtött össze a közösség támogatásával.

(Forrás: marmalade.hu)