Azok is álmodnak, akik egy baleset miatt elvesztették a látásukat, és előfordulhat, hogy valaki fekete-fehér jeleneteket néz, míg alszik.
Mindig is izgatta az emberek fantáziáját, hogy vajon miért alakulnak ki az álmok? Néhány meggyőződés szerint az álmok csak azért vannak, mert az agy így dolgozza fel az információkat, más elméletek szerint ennél sokkal több van a jelenetsorok mögött, és valójában az előző életekről szólnak, a jövőről mesélnek.

Mindenki a maga meggyőződése szerint alakítja ki az elméletét az álmokról, ám néhány dolgot mindenki biztosra vehet ezekkel kapcsolatban!

Emlékezés: Aki azt állítja, hogy nem álmodik, az téved, mert mindenki álmodik, ám ébredés után azoknak a felét elfelejtik. Öt perccel később, már az átélt jelenetek kilencven százaléka kimegy az ember fejéből.

Üzenet az istenektől: A múltban azt hitték a rómaiak, hogy az álmok az istenek üzenetei. Ekkor jelentek meg az első álomfejtők, akik még a hadjáratokba is elkísérték a katonákat, valamint az összes vezetőnek, és befolyásos embernek volt egy-egy álomszakértője.

Vak álmok: Akik valamilyen tragédia miatt veszítették el a látásukat, még ugyanúgy álmodnak, mint, amikor láttak. Akik viszont születésüktől fogva nem látnak, azok álmukban is csak a többi érzéküket tudják használni, tehát tapintással, hangokkal, illatokkal álmodnak.

Ismerősök: Az álmokban csak olyan emberek szerepelhetnek, akiket valamikor már látott az, aki éppen alszik. Az agy nem alkot meg a semmiből embereket, úgyhogy valójában arról van szó, hogy az illető nem emlékszik arra a személyre, aki felbukkan az álmában.

Fekete-fehér: Az 1960-as években, amikor még nem volt színes tévé, akkor nagyon sok ember álmodott fekete-fehérben, mert a műsorok befolyásolták az álomképeket. Ha például valaki most is fekete-fehér műsort néz, az álmában is ezt a két színt láthatja.

Érzések: A tanulmányok azt mutatják, hogy főleg a negatív érzések dominálnak az álmokban. A megvizsgált alanyok túlnyomó része arról számolt be, hogy idegességet és aggodalmat érzett.

Horkolás: A tudomány nem tudja miért, de, ha valaki horkol, akkor nem álmodik. Valamiért a kettő kitárja egymást.

Nemek: A férfiak és a nők az álmodás tekintetében is különböznek. A férfiak főleg más férfiakkal álmodnak, és többször élnek át agresszív jeleneteket. A nők esti mozijában nagyjából fele-fele arányban van jelen a két nem, és nem jellemzőek rájuk az erőszakos álmok.