Cikksorozatunkban a sport és a szórakoztató elektronikai eszközök kapcsolatáról fogunk szót ejteni. Vajon milyen módon tud motiválni és segíteni a sportban az okostelefonunk, vagy a nappaliban található játékkonzol? Ez a kérdéskör kerül kifejtésre a következőkben.

Mai világunkban a mindennapok szerves része a számítástechnika, ez a szabadidőnk eltöltése során is tetten érhető. Sokat játszunk videójátékokkal a konzolunkon, vagy tapizzuk okostelefonunk kijelzőjét egy új pálya feloldásának érdekében. A legtöbben barátainkkal vagy távoli hús-vér játékosokkal szeretünk játszani, hisz az ősi versengés itt is jelen van. Motivál, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk, mint a másik.

Azonban ezt a rivalizálást a modern technikával karöltve fel is lehet használni arra, hogy a játékosok a sportot, mozgást is megszeressék. Vegyük például az egyik legnépszerűbb konzolt, az xbox-ot. Ennek a játékkonzolnak a Kinect névre hallgató mozgásérzékelős kiegészítője lesz az érdekes a cikk témájából adódóan. A neves sportszergyártó cégek, mint a Nike és az Adidas is kiadtak egy nappaliba szánt fitnesz és kondi programot, ahol a virtuális edzőnk szeme maga a Kinect szenzor lesz.

Profi szakemberek által összeállított edzéstervek és gyakorlatok sokasága, továbbá egy virtuális edző, aki bizony megmondja, ha pontatlanul végzünk egy mozdulatsort. Ilyen és ehhez hasonló funkciókat kínálnak ezek a „játékok”. Felvetődik a kérdés, hogy milyen extra motivációnk lesz a mozgásérzékelős szenzor előtti ugráláshoz és súlyzózáshoz. A kérdésre a válasz a közösségi hálóban rejlik. A Nike Kinect Training nevű programhoz jár egy okostelefon alkalmazás, ennek segítségével értesülünk róla, ha egy barátunk vagy barátnőnk jobb eredményt ért el egy adott gyakorlat vagy edzés során, mint mi.

Ezt az információt persze az alkalmazást, vagy az xbox-os játékot használó minden ismerősünk láthatja. Meg kell hát védeni eredményeinket, hiszen ez is van olyan ösztönző, mint több fejlövést elérni egy háborús videójátékban. Negatívumok persze vannak. Ahhoz, hogy a nappalinkból egy virtuálisan kiegészített edzőtermet varázsoljunk, elég nagyméretű szoba kell, ugyanis csak úgy tudja pontosan érzékelni az adott személyt és annak mozgását a szenzor. Szóval, ha valakinél kisebb méretű a nappali, nem biztos, hogy rendesen fognak működni ezek a programok. A nyers és monoton, de ugyanakkor nagyon hasznos gyakorlatokat felvonultató edzésre szánt programok mellett vannak különböző sportgyűjtemények is.

Ezek közül pár sport az előbb említett Kinect-en kívül játszható a Nintendo Wii és a Playstation Move kiegészítőjével is. A temérdek sportot felvonultató játékok segítségével egy hideg és csapadékos téli napon, a lakásban is tudunk a barátainkkal focizni, szabadrúgó versenyt szervezni, teniszezni vagy elvégezni egy amerikai futball kirúgást. Kellemesen összeköthető a benti szórakozás a mozgással. Láthatjuk, hogy a súlyzós edzést is ugyanúgy el tudjuk kezdeni a televízió előtt, mint egy tenisz meccset. Így hát, akik a videójátékok rabjai  és nem igazán mondhatják el, hogy életük része a sport, könnyedén ráléphetnek a mozgás útjára. Azonban ne lepődjenek meg, ha másnap az izomláz és a videójáték szavak már szorosabb összefüggésben fognak állni. Cikkünk folytatásában az okostelefonok sportban betöltött aktív szerepét fogjuk kitárgyalni.