Ezeket az interneten keringő sztorikat nem szabad elhinni!internetA világháló az a hely, ahol bárki kiélheti az írói vénáját, és olyan történetekkel szórakoztathatja az internetőzeket, amelyek teljesen hihetőnek hangzanak, éppen ezért jobb fenntartásokkal kezelni mindazt, amit a blogokon, fórumokon olvasunk, főleg akkor, ha olyan rémtörténetekről van szó, amilyenek az alábbiak is!

Robotpilóta: Egy teljesen hétköznapi, forró napról szóló történetnek indult az a sztori, ami azzal kezdődött, hogy egy férfi otthon felejtette a mobiltelefonját, majd a munkahelye felé beadta a lányát a bölcsődébe.

Hazafelé a férfi furcsa szagot érzett az autóban, majd eszébe jutott, hogy el kell hoznia a lányát a bölcsiből, ám közölték vele, hogy aznap be sem adta a gyereket. Ekkor a férfi rájött, hogy mi volt a furcsa szag.

Ebben a kitalált történetben az a legrémisztőbb, hogy valójában már történtek olyan halálesetek, amelyek azért következtek be, mert a szülők az autóban felejtették a gyereküket.

A Vörös Sereg: Ez az internetes mendemonda 1942-ben játszódik és a Vörös Sereg kannibalizmusáról szól. A sztori szerint, amikor a finn csapatok lerohanták a szovjet táborokat, akkor ott nem találtak mást, csak elhagyatott bőröket, amiből arra lehetett következtetni, hogy az éhező katonák megszegték a tabut.

Habár ez egy kitalált történet, mégis akár igaz is lehetne, hiszen köztudott, hogy a szovjeteknél előfordult a kannibalizmus a háború idején, ugyanis 260 katonát emiatt tartóztattak le.

Nő a sütőben: Ismeretlen szerző készítette azt a 2008-as történetet, amely arról szólt, hogy egy hétköznapi vidéki ház sütőjében halálra égett női holttestet találtak. A felvételen a kamera a sütőt veszi, majd megjelenik egy nő, aki begyújtja a sütőt, belemászik és magára csukja az ajtót. Később kopácsolást hallani odabentről.

A videót megvizsgálták, majd az elemzésből kiderült, hogy a felvételen látható nő és az elhunyt nem ugyanaz a személy, mert például a magasságuk sem egyforma. Emellett az is a videó hitelessége ellen szól, hogy az emberi test elégetéséhez minimum 2-3 óra szükségeltetik 312 fokos hőmérsékleten. Igaz, a videó ettől még félelmetes.

A megszakított adás: Ez az internetes történet Dél-Karolina államban játszódik, ahol egy meg nem nevezett nő a tévécsatornákat léptette, majd megállt egy adónál, ahol egy öreg tanár verset olvasott. A felolvasást egy mese szakította meg, ami egy átlagos család teljesen hétköznapi életét kezdte bemutatni.

A család beszélgetést a rádió szakította meg. Az adás mutációról és szörnyekről szólt, ám a család nem foglalkozott a dologgal. Váratlanul zöld fény ömlött be az ablakon, a család bőre pedig besárgult, majd kezdtek mutánssá változni.

A mese ezzel a szöveggel fejeződött be: „Jelentkezzen a legközelebbi menedékhelyen! A saját lakhelyen való tartózkodás szigorúan tilos!”

A 2017. november 17. dátummal ellátott, ismeretlen alkotó által szerzett történetet olyan érzetet kelt, mintha a jövőről szólna.

Temetés a doboz dombon: A történet főszereplője Peter Labelliere, aki előre megjósolta a halálát, majd különös temetést kért, aminek értelmében 100 méter mély sírba, fejjel lefelé hantolták el, majd a kérésének megfelelően, a gyerekei a síron táncoltak.

Labelliere koporsóját gallyakkal és levelekkel fedték, mert a babona szerint ezek segítik a túlvilágra való átkelést. A videóban a két részletben eltemetett Anthony Wayne búcsúztatását is megemlítették.

(Forrás: bizzarium.com)