autóklíma tisztítás

A mai legújabb gépjárművek komfortortjára már nem lehet panaszunk. A gépjárműveket, a személyautókat, de még a kamionokat és minden utazásra használatos eszközt úgy alkottak meg, alakítanak át, hogy az kiválóan kényelmes legyen az utasok és a sofőr számára is. Az autók ma már nem csak arra szolgálnak, hogy A pontból B-be szállítsák utasaikat, ettől már sokkal több a funkciójuk: szinte családtagként tekintünk rájuk. Ennek az oka az is, hogy ma már ugyanakkora figyelmet fordítunk gépjárművünkre, mint otthonunkra és el is várjuk, hogy járművünkben úgy is érezzük magunkat, mint a kiskirályok.

Hasonlítsuk össze a több tíz évvel ezelőtti járműveket a mai személygépkocsikkal. Az első szembetűnő dolog tényleg a funkciójuk volt. Míg régen a kocsik lényege abban rejlett, hogy probléma nélkül elszállítsanak bennünket a kívánt helyre, manapság már emellé a kényelem is párosult. Mint a telefonok: a telefonálás és a rövd szöveges üzenetküldés ma már olyan, mintha nem is lenne a telefon része, hiszen már az internet böngészésétől kezdve akár személyi edzőnek is használhatjuk a telefont, arról nem beszélve, hogy a rövid szöveges üzeneteket felváltották a chat-beszélgetések, a rövid telefonhívásokat pedig az órákig tartó csevegések. Ma már nem elég, hogy au autó elvigyen bennünket az adott helyre, megkívánjuk tőle, hogy gyors legyen, kényelmes, csendes, jó zene szóljon a kocsiban, jó illat legyen a levegőben és még ki tudja…

Az autók egyik ilyen nagy újítása – amellyel mindenki tetszését elnyerték a gyártók – az autóklímák beszereltetése volt. Miután az otthonokban teljes mértékben elterjedtek a hűtőberendezések, amelyek képesek kellemessé tenni a legmelegebb nyári napokat is, az autógyártókat is elkezdte érdekelni a téma: legyen kellemes az időjárás akkor is, ha az autóban ülünk. Nem rossz ötlet, hiszen a téli fűtést már sikerült megoldaniuk régen, nem hagyhatták azt sem, hogy nyáron beleolvadjunk az ülésekbe.

Ugyanakkor – mielőtt azt mondanánk, hogy mennyire kényelmessé is váltunk az elmúlt évtizedekben – végig kell gondolnunk azt a tényt, hogy az autóklíma valóban kizárólag csak luxuscikként funkcionál-e, vagy ettől sokkal többet jelent. A válasz az, hogy az autóklíma nem kizárólag a kényelmet szolgálja, hiszen a megfelelő hőmérséklettel a vezetés is biztonságosabbá tehető. Gondoljunk csak bele a sofőr helyzetébe télen és nyáron. Ha télen nincs az autóban fűtés, akkor a sofőr végtagjai kevésbé mozognak, mint felmelegedett állapotban, ami azt jelenti, hogy a sofőr reakcióideje is kisebb. Nyáron, a túl meleg, a felforrósodott levegő is nagyon rossz hatással van a szervezetre, és ha ezzel foglalkozik a sofőr, akkor kevésbé tud koncentrálni a feladatára, arra, hogy az autó – és vele együtt utasai, sőt, ő maga – elérjen A pontból B-be. A nem megfelelő hőmérséklet, a nem kényelmes hőmérséklet teljes mértékben elvonja a figyelmet az útról, így a vezetés veszélyessé is válhat. Nem beszélve arról, hogy akár rosszul is lehet a sofőr, vagy az utasok a kánikulában és a levegőtlenségben.

Láthatjuk tehát, hogy a klíma nem pusztán luxuscikk, hanem egyszerűen egy olyan berendezés, amely könnyebbé teszi ugyan az életünket, de a biztonságunkat is kiválóan szolgálja. Ha nem muszáj, akkor miért szenvednénk? Így van ez az okostelefonokkal is, sokan felesleges luxuscikknek tartják, mondják, megvagyunk nélküle, de ha megkönnyíti az életet, sőt, sok esetben megoldja problémáinkat, akkor miért ne használnánk?! Egyszerűen így változott a világunk, nincs ebben semmi rossz. Válasszunk tehát klímás autót, vagy szereltessünk, tisztíttassunk klímát a metaautoszerviz.hu segítségével.