Az al-Kaida képes robbanóanyagot elhelyezni a különböző kütyükben, és cipőkben, ezért több nemzetközi repülőtéren is szigorúbb biztonsági ellenőrzésre kell számítanunk.
Ha az elmúlt években utaztunk repülővel, akkor mind tapasztaltuk, hogy rendezett ruhában beléptünk a repülőtérre, majd a csomag feladása után, átestünk a biztonsági ellenőrzésen, ahol kezdhettük levenni a cipőnket, ékszereinket, övünket, mert a terroristák miatt, sokkal szigorúbbak az ellenőrzés szabályai.

A vizsgálat után, gyorsan visszavettük a holminkat, és mire a tranzitba értünk, már sehol sem volt a korábbi rendezett kinézetünk. Ezek után biztos, hogy a következő útnál már mind inkább úgy öltöztünk fel, hogy a lehető legkevesebb dolgot kelljen levennünk, s közben reméltük, hogy hamarosan vége lesz ennek a nagy óvintézkedésnek.

Sajnos, nemhogy vége nincs, hanem mostantól még szigorúbb ellenőrzésre kell számítanunk a BBC riportja szerint. Mivel a terroristák mindig kitalálnak valamit, hogy ők nyerjenek, ezért rájöttek, hogy a robbanóanyagokat elrejthetik az elektronikus eszközökben.

Erről az információról a különböző Ügynökségek is tudomást szereztek, ezért az Amerikai Közlekedésbiztonsági Hatóság (TSA) úgy határozott, hogy még szigorúbb biztonsági ellenőrzésre van szükség a nemzetközi repülőtereken, hogy az al-Kaida véletlenül se robbantson fel egy utasszállítót se.

Mostantól minden elektronikus eszközünket (tablet, okostelefon, laptop, fényképezőgép, stb.) fel kell töltenünk, még mielőtt kimegyünk a repülőtérre, mert nem fognak felengedni minket a gépre, ha nem lehet bekapcsolni valamelyiket. Az ellenőrzésre elsősorban akkor számíthatunk, ha iPhone vagy Samsung márkájú elektronikus eszközünk van.

A kütyük mellett, a cipőnket is jobban átvizsgálják, mert még év elején olyan információk láttak napvilágot, amelyek arról szóltak, hogy azokba is robbanóanyagokat rejtenek el a terroristák.

A BBC-nek nyilatkozó illetékes elárulta, hogy még nincs pontos lista, hogy mely afrikai, közel-keleti és európai repülőtereket érinti a szigorúbb ellenőrzés, de a londoni Heathrow biztos, hogy köztük lesz.