Idén egyáltalán nem kínos, ha okosabbak a cuccaink, mint mi magunk vagyunk.
A jövő történelemtanára valószínűleg úgy fogja nevezni a 2014-es esztendőt, hogy ez volt az „Okos kütyük” éve, hiszen idén már nemcsak okostévén nézhetjük a műsorokat, és az okostelefon se tesz már egyedivé, hiszen megérkeztek az okosórák, okosszemüvegek, és a többi kütyü.

A TMT (Technológiai, Média és Telekommunikációs) előrejelzése szerint, 2014-ben, az egész világon, 10 millió darab fogyhat el a testen viselhető okos eszközökből. Ez a szám 2020-ra meghaladhatja a 100 milliót.

Az okostelefonok, tabletek, PC-k, televízió készülékek, játékkonzolok 2014-es forgalma 750 milliárd dollárnál is nagyobb lehet, ami azt jelenti, hogy majdnem a duplája a 2007-es forgalomnak.

A legnagyobb bevételt az okosszemüvegektől várják a szakemberek, akik szerint idén 4 millió darabot vesznek meg ebből a testen hordható eszközből az emberek. 2016-ra ez a szám, 10 millió, 2020-ra pedig 100 millió lehet.

Az okosszemüveget idén még csak a magánszemélyek fogják keresni, de később az üzleti életben is felfedezhetik. Az elemzők arra számítanak, hogy 2017-re 1 milliárd dolláros megtakarítást érhetnek el a cégek ennek a kütyünek a használatával.

Az okosóráktól azt várják 2014-ben, hogy az emberek 2 millió darabot vesznek meg belőle, tehát a forgalma kisebb lesz, mint az okosszemüvegeké. Ez várhatóan a jövőben sem fog megváltozni. A szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy az okosórák hátrányban vannak, mert esetükben az információk nem a látótérben jelennek meg. Emellett az okostelefonokkal szemben nem tartogatnak sok plusz előnyt.

Az okosóra ellen szól az is, hogy a méretük miatt nagyon körülményes a használatuk (adatbevitel, akkumulátor kapacitás), ezért csak egy divatos kiegészítőként van némi értelme, de semmi több.

Az okos fitness pántok a sportolók, és az életmódváltást fontolgatók körében fog hódítani. Ebből a termékből közel 4 millió darab fogyhat el 2014-ben, ám ennek is van egy nagy hátránya, még pedig az, hogy sok olyan funkciója van, amit az okostelefonok is tudnak.

Az okosnappali, tehát az okostelefonok, tabletek, PC-k, televízió készülékek, és játékkonzolok globális forgalmát a tavalyi évhez képest 50 milliárd dollárral többre, tehát több mint 750 milliárd dollárra, becsülik a szakértők.

Ennek az eladása a következő években is nőni fog, de kisebb ütemben, mint az elmúlt 10 évben. A növekedés ráadásul nem ugyanolyan arányban érinti a különböző kütyüket. A PC-k piacán 4 százalékos csökkenés várható a tavalyi 12 százalékos visszaeséshez képest.

A tévé készülékek piaca érezhetően szűkült, ami abból látszik, hogy ezeknek az ára csökken. A vásárlók például nem éreznek ellenállhatatlan vágyat arra, hogy drágább készüléket vegyenek csak azért, mert az 3D technológiával rendelkezik, valamint hanggal és mozdulattal lehet vezérelni. Ráadásul ezeket gyakrabban kell lecserélni.

Az okostelefonok piacán 12 százalékos emelkedés várható 2013-hoz képest, amivel 375 milliárd dollárral emelkedik a forgalmuk. A régi mobilokat már a legtöbb felhasználó lecserélte. Az okostelefonok élettartalma pedig hosszabb, mint a korábbi készülékeké volt.

Az elkövetkező 5 esztendőben az értékesítés nagyobb része a fejlődő országokban történik majd. A tabletek forgalma idén meghaladja a 100 milliárd dollárt, míg eközben csökkennek az átlagos eladási árak. Ezt az okozza, hogy egyre többen vesznek 8,5 colos vagy az annál kisebb tabletet.

(Forrás: technet.hu)