Mától a mozikban a legendás zenészről és a Queen-ről szóló Bohém rapszódia.mercuryFarrokh Bulsarából Freddie Mercury: A brit zenetörténet legendás szereplője egy másik szigetországban, Zanzibárban, párszi indiai szülők gyermekeként született. A Farrokh Bulsara néven anyakönyvezett Mercury, 8 évesen egy fiúknak szóló, mumbaii bentlakásos iskolába járt, ahol hamarosan megalapította az első zenekarát, a The Hectics-et. Mercury akkoriban elsősorban Cliff Richard- és Little Richard-feldolgozásokat játszott a bandájával.

1964-ben, 17 éves korában, a szüleivel kénytelen volt Felthamba menekülni a zanzibári forradalom elől. Habár az ismerősei szerint Mercury mindig énekesként képzelte el a jövőjét, mégis a zenekarai (Wreckage, Sour Milk Sea) sikertelensége mellett volt ideje arra, hogy művészetet és grafikát tanuljon, valamint diplomát szerezzen. Később ő maga tervezte a Queen logóját.

1970-ben eljött Mercury ideje. Erről Brian May így mesélt:
„Ha jól emlékszem, akkor az akkori zenekarom, a SMILE. egyik korai koncertjén találkoztunk először Freddie-vel. Azt mondta, hogy tetszik neki, ahogy játszunk, és lenne néhány ötlete, ráadásul nagyszerűen énekel. Talán nem vettük túlságosan komolyan, mégis valahogy olyan érzést keltett az emberben, hogy tudja miről beszél.”

Egy évvel később a basszusgitáros kilépett, Mercury pedig csatlakozott a bandának, aminek a nevét Queenre változtatták. Ezennel minden készen állt a világsikerhez.

Bohém rapszódia: 1973-ban megjelent a Queen cím nélküli debütálóalbuma, amit a híres Trident Studiosban vettek fel. Még ugyanebben az évben a Mott The Hopple előzenekaraként turnézhattak.

Mercury és társai nem titkolták, hogy az a céljuk, hogy ők legyenek „a világ legnagyobb együttese”, ám hiába kaptak jó kritikát, valahogy mégsem sikerült kitörniük az előzenekari státuszból. Az áttörést az 1975-ös magnum opusuk, az A Night At The Opera hozta meg, ugyanis az ebben az időben a világ legköltségesebb lemezének számító album egyfelől világsztárt csinált a bandából, másfelől közös nevezőre hozta a hard rockot, a komolyzenét, a humort, az elektronikát és még ki tudja, hogy mi mindent.

Az album eredménye több, mint hatmillió eladott példány, két Grammy-jelölés lett, a Bohemian Rhapsody pedig a Queen himnuszává vált.

A shownak mennie kell tovább: A világsztárrá válással egy időben sokan azt kezdték rebesgetni, hogy Freddie egója túlságosan megnőtt, de valójában csak felvette ezt a fajta személyiséget. Valójában egyáltalán nem volt akkora primadonna, mint amekkorának megpróbálták beállítani.

Mercury édesanyja egy interjúban arról beszélt, hogy a fia mindvégig arra vágyott, hogy otthon normális életet élhessen, hogy hazaérve kizárhassa a „munkát”. Részben ez volt az oka annak, hogy az újságírókkal híresen udvarias és előzékeny Mercury lassan kezdett elzárkózni a sajtó és a zenésztársai elől.

Ezt bizonyítja az is, hogy saját bevallásuk szerint, Brian May-ék sem tudtak arról, hogy Mercury a nők mellett a férfiakhoz is vonzódik. Ami biztos, hogy a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején súlyos árat követelt az, hogy amikor a Queen a szexuálisan teljesen nyitott Münchenben dolgozott a következő albumán, akkor Mercury belevetette magát az ottani éjszakai életbe, ugyanis 1985-ben még nem, de 1987-ben már pozitív lett az AIDS-tesztje.

Ennek ellenére az énekes-dalszerzőhöz közel állók mindvégig tagadták a Mercury nemi orientációjáról és betegségéről szóló pletykákat, még akkor is, amikor a banda szüneteltette a turnézást, azt pedig mindenki láthatta, hogy a frontember egyre rosszabbul néz ki.

Az egyik alapítótag azonban elárulta, hogy Mercury a betegsége ellenére sem akart leállni, mert nem akarta, hogy az AIDS bármit is megváltoztasson. Továbbra is azt kérte, hogy vigyék neki a dalvázlatokat, majd legfeljebb a halála után a többiek befejezik azokat.

Freddie Mercury egy különleges énekes-dalszerző és ember volt, aki olyan örökséget hagyott hátra, ami még közel három évtizeddel a halála után, 2018-ban is felejthetetlen.

(Forrás: hu.ign.com)