Ezeket az ebeket nem könnyű beszerezni.ChinookRengeteg fajtiszta, keverék, emberek által kitenyésztett kutya él a világon, de a legtöbben általában ugyanazt a néhány fajt keresik, ha házőrzőt, vagy házikedvencet akarnak maguk mellé fogadni. A vizslán, pulin, juhászkutyákon kívül azonban léteznek nagyon ritka fajták is, amelyeknek beszerzése és tartása több ok miatt is szinte lehetetlen vállalkozás.

Chinook: 1900 körül, irányított módon, Petit Chien Lion tenyésztő által, jelent meg legelőször, az eszkimó kutya, a rövidszőrű bernáthegyi és a belga juhászkutya keresztezésével a Chinook nevű kutyafajta.

A 60 centi körüli, őzbarna, kedves, erős és szívós eb igazi munkakutya, tehát lételeme a sok mozgás és a feladatok végrehajtása. Tekintve, hogy csak 200 példány él belőle, ezért nehéz beszerezni.

Új Guineai Éneklő Kutya: Habár nagyon is, hogy külön kutyafajta, az FCI mégsem ismeri el önálló kutyafajként az éneklő kutyát, aki a hazájában is vadon él, a vadállat-ösztönök pedig nagyon erősen megjelennek a személyiségében.

A fajta mellett szóló érv, hogy nincs sok ismert betegsége, ám kisgyerek, tapasztalatlan állattartó mellé kifejezetten tilos a tartása, mivel az éneklő kutya könnyen a gazdája ellen fordulhat.

Fáraókutya: A megtestesült elegancia ez a kutyafajta, ami egyben az egyik legrégebben háziasított faj, ugyanis Egyiptomban nem csak a macskákat tisztelték, hanem a kutyákat is fontos helyet foglaltak el a hierarchiában.

A fáraók és az uralkodói osztály rájött, hogy a remek szaglású fáraókutya nagyszerű társ a vadászatban. A fáraókutya sajnos nagyon ritka fajta, emiatt nagyon nehéz beszerezni. Ha mégis sikerült, akkor egy példányért 1000 eurót is elkérhetnek.

Azt sem árt tudni, hogy nagyon rövid szőrű kutyáról van szó, tehát meleg ruhákkal kell védeni a fázós kis testét. A kedves, okos eb szereti a gyerekeket, más állatokkal is jól kijön.

Shar pei: A kínai származású, kicsi Shar pei úgy néz ki, mintha 2-3 számmal nagyobb bundája lenne. Nagyon ritka kutyafajtáról van szó, aminek oka az, hogy Kínában hatalmas adót fizetettet az állam azokkal, akik Shar pei kutyát tartottak. Ennek az ebnek a tartása nem könnyű, mert folyamatosan tisztán kell tartani a kutya ráncait, hogy ne gyulladjon be a bőre.

Mudi: Az ősi magyar pásztor kutyának olyan hegyes fülei vannak, amilyen más magyar fajtákra egyáltalán nem jellemző. Az is érdekes, hogy a mudi népszerűbb az Egyesült Államokban, mint Magyarországon.

A közepes termetű, értelmes és ragaszkodó eb társ, aki remekül szerepel az ügyességi versenyeken, bárhol jól érzi magát, viszont igényli a rendszeres mozgást.

Petit Chien Lion: Az Egyesült Államokban egyre népszerűbb a franciai eredetű luxuseb. A kistermetű Petit Chien Lion az oroszlános elnevezését a nagy bundájának és bojtban végződő farkának köszönheti. Kedves és játékos kutyus jelzőkutyának is megfelel, de nem egy vérbeli házőrző.

Boston terrier: A Bostonban kitenyésztett terrier ősei között megtalálható a boxer, a francia és az angol buldog. Eredetileg arra szánták, hogy kutyaviadalokon szerepeltessék, de erre a feladatra alkalmatlan, így háziállattá vált.

A nehezen beszerezhető, és méregdrága, Boston terrier kedves, élénk, kiegyensúlyozott, szelíd, barátságos eb.

(Forrás: bien.hu)