Néhány másodperces részletek, amelyeket végül kidobtak a sikerfilm végleges verziójából.pepTony és Pepper vacsorát készít: Ez lett volna az a jelenet, amiben a nézők először láthatják Tony Starkot és Pepper Pottsot az ötéves időugrás követően. A pár éppen a konyhában készíti a vacsorát, ami közben civakodnak. Eközben derült ki, hogy Tony-nak és Peppernek van egy Gerald névre keresztelt alpakája, ami végül teljesen kimaradt a filmből.

A jelenet végén Pepper arra kéri Tony-t, hogy szóljon a lányuknak, Morgannak (akit egymás között „miniszter asszonynak neveznek), hogy kész a vacsora. A végleges változatban akkor szerepel először Tony, Pepper és Morgan az időugrást követően, amikor Amerika Kapitány, Fekete Özvegy és Hangya meglátogatja őket.

Tony állásajánlata: Ez a 22 másodperc jelenet abban a részben szerepelt volna, ahol Tony az apjával, Howarddal beszélt 1970-ben. Miután Tony kifejtette, hogy mennyire nehéz kihívás, ha az ember igazi örökséget szeretne örökül hagyni a gyermekének, Howard megkérdezi tőle, hogy nincs-e kedve a Stark Enterprises-nél dolgozni. Tony azzal mondott nemet az ajánlatra, hogy most túlságosan leköti a jövő.

Thor és Mordály Asgardban: A Bosszúállók: Végjáték leghosszabb kivágott jelenete az az egy perces részlet, amely Asgardban játszódik, és amelyben az látható, hogy Mordály igyekszik motiválni a lehangolt Thort, valamint próbálja elérni, hogy a mennydörgés istene végre a küldetésükre koncentráljon.

Eközben a gyászt még mindig fel nem dolgozó, Asgardban 1500 évig élő, Thor azzal van elfoglalva, hogy egy kútba vizeljen, majd közli, hogy nem emlékszik Asgard alaprajzára, mire Mordály csak annyit jegyez meg, hogy akkor nekik végük.

Viccelődés a chitaurikkal: Az időutazás tervezgetéséből kivágott 20 másodperces részletben Mordály lekicsinyli a Bosszúállók New York-i csatában aratott győzelmét, ugyanis miután Natasha elmondja, hogy nagyjából 2-3 órán át harcoltak a chitauri haderővel, Mordály közli, hogy a chitauriké a galaxis legsilányabb serege.

Ezt követően Mordály még megkérdezi, hogy a csapat miért nem robbantotta fel az ellenség anyahajóját. Amerika Kapitány erre bevallja neki, hogy nem tudták, hogy ezt kellene tenniük. Mordály ettől hisztérikus röhögésben tör ki, ami addig tart, amíg Tony nyakon nem önti az italával.

Rhodey zavarba ejti a Kapitányt: Az alig 25 másodperces részletet abból a jelenetből vágták ki, amelyben a Bosszúállók az időutazós tervükről beszélnek. A tárgyalás közben Rhodey és Amerika Kapitány azt próbálja kitalálni, hogy mikorra kellene visszautazni a Tesseractért.

Amerika Kapitány ekkor emlékezteti Rhodey-t, hogy a Végtelen Kő évekig pihent az óceán fenekén. Amikor arról beszél, hogy a sarkköre kellett vinnie a Hydra bombákkal telepakolt gépét, akkor Rhodey rákérdez, hogy Amerika Kapitány miért nem ugrott ki a zuhanó gépből.

A Bosszúállók letérdelnek: Valószínűleg a legfontosabb kimaradt részlet, amelyet a Végjáték végéről vágtak ki. Ebben a jelenetben a szuperhősök a haldokló Tony előtt tisztelegnek, aki az életét adta azért, hogy megölje Thanost és annak seregét.

A Bosszúállók és a Galaxis Őrzői egymás után térdelnek le, miközben Pepper magához öleli Tony-t. Csak Gomora nem térdel le, ugyanis ő úgy dönt, hogy nem marad ott a csatamezőn egy csomó ismeretlen emberrel, és inkább távozik.

(Forrás: hu.ign.com)