Ezekkel a sorozatokkal töltheted be a széria után maradt űrt.KnightfallMindig nehéz, ha az életben valami véget ér. Így vannak ezzel most a Trónok harca rajongói is, akiknek el kell fogadniuk, hogy 8 évad után befejeződött a széria. Az emiatt érzett fájdalmat vannak, akik a kedvenc részek újranézésével, a könyvek olvasásával vagy teóriák gyártásával próbálják enyhíteni, de vannak, akik inkább új sorozatot keresnek. Nekik szól az alábbi lista, amiben olyan szériák szerepelnek, amelyek méltó utódok lehetnek.

Templomosok (Knightfall): Habár a Templomosok és a Vikingek című sorozatokat ugyanaz a csatorna gyártotta, mégis míg a Vikingek azonnal rabul ejtette a nézőket a karizmatikus főhőssel, addig a Templomosoknak ugyanez nem sikerült.

Szerencsére a széria kapott még egy esélyt, amivel képes volt élni, ugyanis Mark Hamill, mint Talus csatlakozott a szereplőgárdához. A keresztes háborúk idején játszódó lovagregénynek sikerült kinőnie magát, amit jól mutat az is, hogy részről részre egyre jobb értékeléseket kap, brutalitásban pedig képes felvenni versenyt a Trónok harca legvéresebb pillanataival.

Krypton: David S. Goyer sorozata Superman nagyapjának eddig soha el nem mesélt történetéről szól, ami Kal-El szülőbolygóján, a Kryptonon játszódik. A bolygó lakosságának ekkor még fogalma sincs arról, hogy a Krypton 200 év múlva megsemmisül.

A sorozat főszereplője Seg-El, aki azért harcol, hogy megakadályozza, vagy legalább elodázza a káoszt. Amellett, hogy a szériában utalnak Supermanre, még rendszeresen felbukkannak konkrét karakterek is, akik az első évad végén komoly cliffhangert okoztak.

Megszállottak viadala (Killing Eve): A sorozat egy bérgyilkosnőről szól, aki furcsa kapcsolatot alakít ki a brit hírszerzés egyik aktatologató ügynöknőjével, aki képtelen kitörni a fejvadász bűvöletéből.

A Sandra Oh és Jodie Comer főszereplésével készült Megszállottak viadala műfaját tekintve utánozhatatlan, hiszen egyszerre vígjáték, krimi és pszichothriller, ráadásul a második évad egy még szürreálisabb irányba indult el.

Barry: A sorozatban Bill Hader kelti életre Barry-t, a faarcú bérgyilkost, aki egy akció következtében egy amatőr színjátszókörben találja magát. Mivel a helyzet alaposan felvirágozza Barry életét, ezért a főhős elgondolkodik, hogy talán szakmát kellene váltania.

A múlt azonban kísért, főleg akkor, ha valaki korábban bérgyilkos volt, így Barry kénytelen szembenézni az ilyen-olyan nemzetiségű gazemberekkel és a rendőség gyanakvásával. A sorozat érdekességét leginkább az adja, hogy milyen jól keverik benne a készítők a lakonikus és morbid humort az erőszakkal és Hollywood ironizálásával.

Westworld: A sorozat harmadik évadára 2020-ig várni kell, de ez ne rettentsen el attól, hogy addig is megnézd az első kettőt, hiszen a Westworld az HBO második legnagyobb szabású szériája, ami Michael Chrichton kultikus sci-fijéből készült.

A titkokkal, meglepő csavarokkal és remek színészekkel teli Westworld a teremtés felelősségét és az emberi hiúságot vizsgálja, miközben az erőszakon sem szépít.

Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials): A széria Philip Pullman regénysorozatából készül. Az alapanyagból egyszer már megpróbáltak film franchise-t készíteni, de az Arany iránytű nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ám ez nem meglepő, hiszen Az Úr sötét anyagai túlságosan szerteágazó ahhoz, hogy azt filmben jól be lehessen mutatni.

A most sorozattá alakított Az Úr sötét anyagai szereplőgárdájába olyan sztárok szerepelnek, mint James McAvoy, Ruth Wilson és Lin-Manuel Miranda. Emellett valószínű, hogy a látvány és a fantázia lesz olyan jó, amilyen Trónok harcáé volt.

(Forrás: hu.ign.com)