Ha nem szereted a kiszámíthatóságot, akkor nem fogsz csalódni ezekben az alkotásokban.tvAz őslakó: John Oldman eleinte egy hétköznapi történelemprofesszornak tűnik, de amikor hirtelen otthagyja az egyetemet, akkor a kollégái felkeresik, hogy kiderítsék, mi a váratlan döntés oka.

Oldman elmeséli, hogy halhatatlan, és 10 évente új helyre kell költöznie, hogy ezt titokba tartsa. Állítása szerint már 14 000 éves, és rengeteg történelmi eseménynek volt a szemtanúja. A film meglepő befejezéssel ér véget.

Fűrész: Két férfi egy elhagyatott mosdóban tér magához. A lábuk össze van bilincselve. A helyiségben egy holttest is hever, mellette revolver és egy diktafon, amin a két férfi utasításokat kap. A főszereplőknek fogalmuk sincs, hogy mi történt, de ahogy telik az idő, a történet úgy vesz egyre váratlanabb fordulatokat, míg végül egy igen meglepő befejezéssel ér véget.

Közönséges bűnözők: Amikor a rendőrség bevisz öt közönséges bűnözőt, akkor azok úgy döntenek, hogy összeállnak, ha már egy helyre fújta őket a szél. A banda egymásután követi el az újabb és újabb bűntetteket, mígnem szembetalálják magukat Keyser Sözével, az alvilág egyik legkegyetlenebb figurájával.

A Közönséges bűnözők történetét az egyik férfi szemszögéből követheted végig, majd a befejezés után biztos, hogy újra akarod nézni, ugyanis a filmtörténelem egyik legzseniálisabb befejezésével ér véget.

Időhurok: A film eleinte egyszerűnek tűnhet, hiszen egy kocsmai beszélgetéssel indul, amiben egy férfi elmeséli a hihetetlen történetét. A kérdés az, hogy mégis hogyan kapcsolódik össze egy fiatal leányanya, egy időügynök, egy íróként élő férfi és a városban robbantgató bűnöző élete. Az Időhurok befejezése valószínűleg benned is hagyni fog néhány megválaszolatlan kérdést.

Árva: Egy látszólag átlagos család szörnyű tragédiát él át, amikor az egyik kisgyerek meghalt. A szülők úgy próbálják feldolgozni a veszteséget, hogy örökbe fogadnak egy gyereket az árvaházból. Habár Esther sok mindenben különbözik az osztálytársaitól, mégis gyorsan megkedvelik, és az új szüleivel is könnyen összeszokik.

Az idillnek azonban gyorsan véget vet, hogy nem sokkal Esther beköltözése után megmagyarázhatatlan események keserítik meg a család életét. Amikor kiderül, hogy mi áll a jelenségek hátterében, akkor alaposan meg fogsz döbbenni.

Holtodiglan: A film elején még azt hiheted, hogy egy boldog házaspárt látsz, ugyanis Nick és Amy öt éve házasok, és ennek a megünneplésére készülnek. A történet akkor vesz éles fordulatot, amikor Amy eltűnik.

Senki sem tudja, hogy mi történt a nővel, de a gyanús egyre inkább Nickre terelődik. A dolog mégsem ennyire egyszerű, ugyanis a visszaemlékezések során egyre jobban megismerheted a házaspár életét, hamarosan pedig képtelenség eldönteni, hogy melyik mond igazat. A Holtodiglan több jelenettel is alaposan meglephet.

Viharsziget: Két nyomozó azért érkezik egy isten háta mögötti hely elmegyógyintézetébe, hogy megtalálják a gyilkosságért elítélt nőt, akinek sikerült megszöknie a szigorúan őrzött intézményből. Az épületben dolgozók nagyon furcsán viselkednek, ezért Teddy, akit egyre különösebb álmok kínoznak, összeesküvésre kezd gyanakodni. A film befejezése után te is sokáig fogsz gondolkodni az utolsó mondaton.

Bújócska: A 9 éves Emily úgy próbálja feldolgozni az anyja elvesztését, hogy összebarátkozik Charlie-val, aki valójában nem létezik. Emily képzeletbeli barátja egyre jobban zavarja a gyerek apját, ezért szakemberhez fordul. Aki orvosi segítséget kér.

Miután a több hónapos orvosi kezelés sem használ, a férfi úgy dönt, hogy a lányával elköltöznek, hátha a levegőváltozás hatására Emily elfelejti Charlie-t. A helyzet azonban romlik, az egyre több megmagyarázhatatlan esemény pedig az apát is elgondolkodtatja, hogy talán Charlie nem a képzelet szüleménye. A befejezés nem az lesz, amire számítasz!

(Forrás: bien.hu)