Nem kitaláción alapszanak a ma népszerű horrorfilmek.robertEgy szellemekről szóló film eleve rémisztő, hiszen a készítők arra játsszanak, hogy a néző minél többször felugorjon a székéből a hirtelen kép- és hanghatások miatt. Az igazi horror azonban az, amikor kiderül, hogy a film valós események alapján készült.

Ilyen megtörtént eseteket dolgozott fel Chucky és a Démonok között is.

Chucky eredete: A Gyerekjáték-filmek legendás babájának történetéhez egy 1906-os szellemsztoriból merítettek ihletet. Ebben a történetben az Otto család egyik szolgálója játékbabát adott a család legfiatalabb tagjának, Robertnek, aki saját maga után nevezte el a játékot, aki hamarosan a legjobb barátja lett.

Állítólag a szolgáló nagyon haragudott a családra, ráadásul a voodoo mágia is közel állt hozzá, ebből pedig ki lehet találni, hogy a baba sem egy ártalmatlan játék volt. Robert egyre többet beszélgetett a babával, ami a gyerek állítása szerint, magától változtatta a helyét a lakásban.

A felnőtt Robert festő lett, de a babától továbbra sem szabadult meg. Ellenkezőleg! Annyira rögeszmésen ragaszkodott hozzá, hogy még a feleségével közös házat is úgy alakított ki, hogy a baba ki tudjon nézni a nagy ablakon, onnan szemmel tartva a gyerekeket és a környéket.

A játékbaba most egy múzeumba került Key Westen, ahol csak akkor lehet lefényképezni, ha előtte engedélyt kértek tőle, mert különben a telefonok és kamerák rejtélyes módon kikapcsolnak.

Poltergeist-események: A Démonok között második része a Warren házaspár ügyei közül választott, méghozzá az Enfield Poltergeistet. Itt kell megemlíteni, hogy különbség van a szellemjárás és a poltergeist között.

Az előbbi egy konkrét helyhez kötött, viszonylag állandó jelenség, ilyen az Amityville-i ház, a szellemjártának nevezett kastélyok és elmegyógyintézetek. Ezzel szemben a poltergeist inkább egy személyhez kötődik és rövidebb ideig tartó esemény.

Ilyen eset volt például a Rosenheim Poltergeist, ahol egy 19 éves bajor titkárnő annyira idegeskedett az új munkája miatt, hogy ezzel állítólag tárgyakat mozgatott. Ezzel a témával kapcsolatban meg kell említeni az 1982-es Poltergeist című filmet, amiben Steven Spielberg is közreműködött. A film valóságalapját a New Orleansban található Hermann Grima házban történt „kopogószellem jelenségek” adták.

Az Enfield Poltergeist ügy főszereplője Janet Hodgson volt, akit három testvérével együtt egyedül nevelt a megözvegyült anyja. Janet körül 1977-ben, Londonban csoportosultak megmagyarázhatatlan jelenségek.

A feljegyzésekből az derült ki, hogy a család lakásában egyre inkább megszaporodtak a mozgó vagy felforrósodó tárgyak, az események központja pedig általában Janet volt. Az ügyből országos szenzáció lett, ugyanakkor egyáltalán nem kizárt, hogy csak gyerekcsínyről volt szó, ugyanis Janet elárulta, hogy egyes jelenségeket a testvéreivel hoztak létre azért, hogy teszteljék a paranormális kutatók éberségét.

Ugyanakkor a család máig kitart amellett, hogy a jelenségek megtörténtek. Valójában a Warren házaspár csak érintőlegesen foglalkozott az üggyel, mégis a Démonok között második része teljesen erre épült, és a Hodgson-családot érintő események hozta be először a Conjuring-univerzumba a Valak nevű apácát, aki aztán külön filmet kapott.

(Forrás: hu.ign.com)