Királyokra és királynőkre emlékeztethetnek a népszerű sorozat karakterei.gotMelisandre és Véreskezű Mária: Melisandre a Fény Urát imádta, míg Véreskezű Mária az 1550-es években égette meg azokat az angol protestánsokat, akik nem tértek át a katolicizmusra. A sorozatban Melisandre megszült egy gyilkos árnyék-démont, míg I. Máriának volt egy hosszú álterhessége.

Daenerys Targaryen és VII. Henrik/ I. Erzsébet: Ahogy Daenerys, a sárkányok anyja, úgy VII. Henrik is évekig száműzetésben élt, majd sereget gyűjtött, hogy megszerezze az angol trónt, amit elfoglalt. Emellett azt állította magáról, hogy Arthur király leszármazottja, akinek a vörös sárkány a jelképe, ami azóta a Tudorok címere.

Daenerys Erzsébet királynőre is hasonlít, mert mind a ketten erős, hataloméhes nők. Daenerys a Vastrónt akarja megkaparintani, a királynő az angol befolyás bővítésén ügyködött, ráadásul mind a ketten kénytelenek voltak megbüntetni és elzavarni a közeli tanácsadójukat.

Viserys Targaryen és Marcus Licinius Crassus: Daenerys bátyja, a hataloméhes, de gyenge Viserys, kapott egy „arany koronát” Khal Drogótól, a húga férjétől. A történelemben Licinius Crassus római hadvezér szövetséget kötött Julius Caesarral.

Crassust a parthusok ellen vezetett háborúban ölték meg, majd a fejét a parthusok uralkodója elé vitték. Állítólag Crassus kapzsi volt, ezért aranyat tömtek a szájába, hogy még a túlvilágon is kínozza az arany utáni vágya.

Robb Stark és IV. Eduárd: Az angol király házassági szerződése hasonlított Robb Starkéra. IV. Eduárdnak el kellett volna vennie Annát, IX. Lajos francia király lányát, de az angol király a szerelmet választotta és titokban feleségül vette Woodville Erzsébetet.

Warwick earlje, aki a francia-angol frigyet támogatta, annyira dühös lett, hogy fellázadt a király ellen, de az legyőzte a lázadókat, majd hosszú életet élt. Ezzel szemben a sorozatban Robb és a felesége csúnya halált halt a Vörös Nászon.

Joffrey és Caligula/ II. Richárd: Joffrey, leginkább II. Richárdra hasonlít. Az angol királyt, aki személyiségzavarban és mentális problémákban szenvedett, 10 éves korában ültették trónra. Uralkodása idején több magas társadalmi rangú alattvalóját kivégeztette, a nyomás alatt pedig általában összeroppant.

Ugyanakkor Joffrey Caligulára is hasonlít. Amellett, hogy a római császár is szerette a kínzást, a fájdalmat, még ugyanolyan ambiciózus anyja volt, mint a karakternek.

Kisujj és Lord Cromwell: A Trónok harcában Kisujj Királyvár kincstárnoka, a kémhálózat vezetője és a helyi bordélyház tulajdonosa, aki mesterien manipulálja a királyi családot. Kisujj felemelkedésének története hasonlóságot mutat Oliver Cromwell életével.

Yara Greyjoy és Matild: Amikor I. Henrik fia meghalt, akkor az uralkodó Matildot jelölte meg törvényes örököséül. A nő unokatestvére, Blois-i István ezt ellenezte, ezért polgárháború tört ki I. Henrik halála után. A harcot István nyerte meg.

A Trónok harcában Yara idősebb bátyja hunyt el, és ő lett az örökös, de csak addig, amíg fel nem bukkant a nagybátyja.

Cersei Lannister és Woodville Erzsébet/Boleyn Anna/ Anjou Margit: Cersei hasonlít Woodville Erzsébetre, Edward király özvegyére, aki azért harcolt, hogy megszerezze a fiának, a leendő V. Edwardnak, a trónt.

Cersei ugyancsak hasonlít VI. Henrik angol király feleségére, a csodaszép, szenvedélyes, büszke, erős akaratú és könyörtelen Anjou Margitra, aki képes volt átvenni az uralkodást a mentálisan gyenge férjétől.

Ugyanakkor Boleyn Annára is hasonlít, hiszen VIII. Henrik második feleségét azzal vádolták, hogy vérfertőző viszonya volt a testvérével, Györggyel, ahogy Cerseinek az ikertestvérével, Jamie-vel.

Tarth-i Brienne és Jeanne D’Arc: Ahogy Tarth-i Brienne, úgy Jeanne D’Arc is páncélt viselt. Jeanne D’Arc a történelem egyik leghíresebb asszonya volt, aki bátran belevetette magát a csatába, és akit a férfiak sokszor lenéztek azért, mert nő létére harcol.

Robert Baratheon és VIII. Henrik: Mind a ketten szerettek vadászni és a feleségeiket büntetni, ráadásul külsőre is hasonlítanak.

(Forrás: noiportal.hu)