Digitális technológiával támasztották fel a már elhunyt hírességeket, ám ennek nem mindig lett jó vége.Oliver ReedOliver Reed (Gladiátor): A Gladiátor forgatása idején, egy bárban kapott szívrohamot és halt meg a színész. Habár a filmre kötött biztosítás lehetővé tette volna, hogy Reed jeleneteit újraforgassák egy másik színésszel, ez mégsem így történt, mert a kimerült Ridley Scott és a stáb inkább átírta a forgatókönyvet, és digitális másolattal helyettesítették Reedet.

Paul Walker (Halálos iramban 7.): Halálos autóbaleset szenvedett Paul Walker, aki javában dolgozott a Halálos Iramban 7. részén, emiatt el kellett dönteni, hogy mi legyen a karaktere sorsa. Végül Walker testvérei, Cody és Caleb, 350 CGI-snitt és korábbi felvételek segítségével sikerült életre kelteni és meghatóan elbúcsúztatni Walkert.

Bruce Lee (Johnnie Walker-reklám): Kilenc hónapon keresztül dolgoztak a Johnnie Walker reklámon azért, hogy kifogástalanul jelenítsék meg a már elhunyt Bruce Lee-t. A probléma nem is ezzel volt, hanem azzal, hogy Lee egész életében absztinens volt, tehát a rajongóit az háborította fel, hogy egy olyan márka használta fel a kedvencüket, amelyiket Lee biztos, hogy soha az életében nem népszerűsített volna.

Roy Schneider (Iron Cross): A Cápa sztárját 75 évesen korában győzte le a rák. Abból a szempontból szerencséje volt az Iron Cross stábjának, hogy Roy Schneidernek csak néhány jelenete volt hátra, azokat pedig egy dublőr és CGI segítségével le tudták forgatni.

Audrey Hepburn (Galaxy Chocolate-reklám): Az soha nem derül ki, hogy a színésznő valaha szerepelt volna-e csokoládé reklámban, ám a halála után CGI-vel megoldották, hogy visszatérjen egy dél-olasz városkába a Galaxy Chocolate kedvéért.

A digitális modell megalkotásához szükség volt egy test- és arcdublőrre, valamint rengeteg munkára, aminek eredménye kísértetiesen hasonlított az igazi színésznőre.

Humphrey Bogart és James Cagney (Coca-Cola-reklám): A posztumusz CGI-szereplés legelső példája egy 1992-es reklám, amelyben Elton John már elhunyt világsztárok előtt és mellett játszott. A reklámban megjelent például Louis Armstrong, Humphrey Bogart és James Cagney.

A CGI akkoriban forradalmi technológiának számított, de már akkor is voltak, akik ízléstelennek tartották az elhunyt sztárok megjelenítését. A Coca-Cola azonban engedélyt kapott Bogart és Cagney hozzátartozóitól.

John Candy (Elég a vadnyugatból!): 1994-ben, 43 éves korában kapott szívrohamot a komikus, aki már nem fejezhette be az utolsó filmjét. John Candy halála miatt Peter Markle rendező átírásokkal, dublőrökkel, digitális trükkökkel és korábbi felvételek felhasználásával helyettesítette a színészt, ám a méltó búcsú elmaradt, mert az Elég a vadnyugatból! óriási bukásként vonult be a filmtörténelembe.

Philip Seymour Hoffman (Az éhezők viadala – A kiválasztott, 2. rész): Az éhezők viadala utolsó előtti és utolsó részét egyszerre forgatták, emiatt csak egy-egy jelenete volt hátra az Oscar-díjas színésznek, aki túladagolásban halt meg.

Francis Lawrence rendező és a stáb úgy oldotta meg a problémát, hogy átírták a jeleneteket, a lyukak befoltozására pedig korábbi felvételeket használtak fel. Emellett volt néhány nagytotál, amiben Philip Seymour Hoffman karakterének szerepelnie kellett. Ezt vizuális effektekkel oldották meg.

(Forrás: hu.ign.com)