Ismerd meg Batman egyik legkiemelkedőbb ellenfelét, aki Harley Quinn-nel és annak csapatával fog összecsapni a filmvásznon 2020 februárjában!mcgAmikor Batman ellenségeiről esik szó, akkor általában Joker az egyetlen, aki az eszünkbe jut, pedig a gothami milliárdosnak rengeteg más gazfickóval gyűlt már meg a baja. Közülük az egyik legkiemelkedőbb Fekete Maszk (Black Mask), akiről mostanában derült ki, hogy ő lesz a Birds of Prey című film főgonosza.

Az Ewan McGregor által éltre keltett figura nem Batmannel fog összecsapni 2020 februárjában, hanem Harley Quinn-nel és annak csapatával. De ki is Fekete Maszk? Az alábbiakból kiderül!

A karakter születése és eredettörténete: A nyolcvanas években, Batman 386. számában tűnt fel először Fekete Maszk, aki ugyanannak köszönheti a hírnevét, mint Joker, vagyis nem egy tucat karakter, hanem nagybetűs JELENSÉG.

Velejéig romlott, erőszakos figura, aki még Pingvinen és Kétarcon is túltesz, hiszen egy csapatnyi fanatikus segíti abban, hogy uralma alá hajtsa Gotham városát. Fekete Maszk, akinek a valódi neve Roman Sionis, tulajdonképpen görbetükröt tart Bruce Wayne elé, hiszen ő is gazdag család sarja, ám a szülei soha nem törődtek vele.

Ahogy Batman, úgy Roman szülei is elhaláloztak, ám ők nem egy harmadik fél miatt távoztak az élők sorából, hanem azért, mert Roman élve elégette őket. Ezt követően csődbe vitte a családi vállalkozást, majd a szülei koporsójából elkészítette az első maszkját. Ettől kezdve Fekete Maszk és csapata előkelő helyet foglalt el Gothan bűnszervezetei között.

A képregényekben eleinte a Batmannal szembeni megvetése kapott hangsúlyt, majd később a figyelem átterelődött arra, hogy Roman a város zsarnoki egyeduralkodójává akar válni. A 2005-ös crossover, a War Games nagy fordulat volt Fekete Maszk számára, mert sikerült Batman ellen fordítania a közvéleményt, és a helyi alvilág legkiemelkedőbb alakja lett.

Roman egymás után végzett a legnagyobb ellenfeleivel, de a minden szerettét elvesztő Macskanő rájött, hogy nincs mit veszítenie, ezért egyszerűen fejbe lőtte Fekete Maszkot, aki 2009-ben zombi-Fekete Lámpássá válva visszatért, majd ismét eltűnt.

2011-ben Roman újra visszakerült, a korábbi halálát pedig meg nem történtként kezelték. Mostanában Orcával és Pingvinnel dolgozik a világpusztító tervein, mert velük alapította meg a Feketék & Fehérek nevű bűnszervezetet.

Képességei: Eleinte a hatalmát, a vagyonát és a befolyását használta fel a tervei megvalósításához. A szadista Roman perverz örömöt lelt mások kínzásában, ugyanakkor belőle semmit sem lehet kínzással kiszedni, mert elképesztő a fájdalomküszöbe.

A képregényekben eleinte nem tudja levenni a maszkját, mert egy tűz során az arcára égett. Később az alkotók változtattak ezen, és már „levehető személyiségként” kezelték az ereklyét. 2011 óta Roman képes hipnotizálni a maszkkal, valamint befolyásolhatja a nem túl erős önkontrollal rendelkező embereket.

A képregényeken túl: 2013-ban a Batman: Arkham Origins című videojátékban jelent meg Fekete Maszk, Joker és Deathstroke társaságában. A gazfickónak Brian Bloom kölcsönözte a hangját. A Batman animációs sorozatban James Remar szinkronizálta, a Batman: The Brave and the Boldban John DiMaggio keltette életre a karaktert.

A Gotham című tévésorozatban Todd Stashwick játszhatta el azt az üzletembert, aki illegális harcos klubot üzemeltet és Jim Gordonnal is ökölpárbajba keveredett. Richardot kiírták a sorozatból, de a rajongók mégis úgy gondolják, hogy ő lehetett Roman édesapja.

(Forrás: hu.ign.com)