Íme néhány példa, hogy az átkos korszakban milyen, főleg háborús, kosztümös kalandfilmek kötötték le a szüleink, nagy szüleink figyelmét.orionAz Orion űrhajó fantasztikus kalandjai – Őrjárat a kozmoszban (1966): Az NSZK-ban készítették a sci-fi sorozatot, amit Magyarországon 1968-ban mutatták be. A történet a harmadik évezredben játszódott, a főszereplő pedig a McLane, az Orion űrhajó három évi járőrszolgálatra ítélt parancsnoka, valamint az őt felügyelő Tamara Jagellovsk hadnagy, a Különleges Szolgálat tisztje.

Tell Vilmos (1958–1959): Magyarországon 1963-ban mutatták be a svájci szabadsághősről szóló, brit kalandfilmet. A nézők azért izgultak, hogy vajon a jóképű főszereplőnek, akit Conrad Phillips keltett életre, sikerül-e lelőnie az almát a kisfiú fejéről.

Parittyás Thierry (1963–1966): A franciák négy évadot, 13 részt készítettek a kalandfilmsorozatból, ami a középkorban, a százéves háború idején játszódott, amikor még komoly fegyvernek számított a parittya. A sorozatban a britek voltak a rosszak, a franciák pedig a hősök. A sorozat főszereplőjét az angolok fosztották meg minden vagyonától, ezért bosszút esküdött ellenük.

Az Angyal (1962–1969): Roger Moore játszotta a főszerepet a Leslie Charteris írásaiból készült legendás brit Simon Templar-sorozatban. Az Angyal főszereplője amolyan modern, elragadó Robin Hood volt, akit körülvettek a nők és, aki nem igazán érezte úgy, hogy mindenképpen be kellene tartania a törvényeket, ha oda akar csapni az ellenségnek, vagy meg akarja nehezíteni a titkosszolgálatok és a Scotland Yard dolgát.

Kockázat (1968): A sorozat főszereplője, Kloss kapitány, a lengyel kém, aki beépült az Abwehrbe igazi legenda volt hazánkban, az őt alakító Stanisław Mikulski pedig olyan népszerűvé vált, hogy még filmet (A gyilkos a házban van) is forgattak vele Magyarországon.

Rinaldo Rinaldini (1968): A 13 részes, francia–német kalandfilmsorozat Christian Vulpius 1799-ben megjelent regénye alapján készült. A történet főszereplője egy olasz rablóvezér, aki a szegényeket védi és a jómódú gazfickók ellen küzd.

A négy páncélos és a kutya (1966–1970): A fekete-fehér lengyel sorozat három évada annak ellenére lett népszerű a keleti blokkban, hogy az emberek nem kedvelték a dicső szovjet hadsereget, ám úgy nem lehet második világháborús filmet készíteni, hogy abból akár csak egy rész erejéig is kimaradjanak a szovjetek. A sorozat az 1942 és 1945 között íródott Janusz Przymanowski regénye alapján mesélte el az Első Lengyel Hadsereg T–34-es harckocsijának és legénységének kalandjait.

A Forsyte saga (1967): Galsworthy családregénye és annak folytatása, a Modern komédia alapján készítették a 26 részes, fekete-fehér sorozatot, amit hazánkban 1970-ben mutattak be. A történet nagy időt ölel fel, ugyanis Viktória királynő temetésével kezdődött a századforduló környékén és a gazdasági világválság időszakában fejeződött be.

Zorro (1957–59): Magyarországon a hatvanas években mutatták be a fekete-fehér sorozatot, amit a Walt Disney készített, a főszerepet pedig Guy Williams játszotta, aki a valaha volt legjobb Zorro-alakítást nyújtotta.

Ivanhoe (1958–59): Roger Moore első sorozatos főszerepe Sir Walter Scott 1819-ben megjelent regényének filmadaptációja. A 39, fekete-fehér részből álló, Ivanhoe-t a stúdión kívül Buckinghamshire-ben és Kaliforniában forgatták.

(Forrás: nlcafe.hu)