Miért mondott nemet Rachel Weisz, Katie Holmes, Claudia Wells és Jodie Foster?csereA filmiparban nem egyszer előfordul, hogy egy szerepet nem ugyanaz színész játszik a második és további részekben, mint az elsőben. Ennek igazi okát általában csak évekkel később árulják el a sztárok, filmstúdiók, amikor ez már nem sért gazadás érdekeket.

Amellett, hogy a készítők dönthetnek a csere mellett, az sem ritka, hogy maga a színész mond nemet a folytatásra, de arra is akad példa, a lenti gyűjteményben, amikor az élet szólt közbe.

Jodie Foster – A bárányok hallgatnak: A legjobb női főszereplőnek járó Oscart vehette át Jodie Foster a filmben nyújtott alakításáért, de ez nem adott neki elég okot arra, hogy elvállalja a folytatást, amire Anthony Hopkins és a rendező, Ridley Scott is igent mondott.

Foster szerepét Julianne Moore vette át. A hollywoodi pletykák szerint Foster azért lépett ki, mert nem nyerte el a tetszését a forgatókönyv, amibe Clarice is belemegy a kannibalizmusba, akárcsak a könyvben. A színésznő azonban elmondta, hogy hivatalosan azért mondott nemet a Hannibalra, mert a Flora Plum filmet fogatta, ám hozzátette, hogy látta a folytatást, amiről inkább nem mond semmit.

Rachel Weisz – Múmia: Evie karakterét keltette életre Rachel Weisz, aki a Múnia – A sárkánycsászár sírja előtt döntött úgy, hogy nem vállalja tovább a munkát, ezért Maria Bello vette át a szerepet. Azt, hogy pontosan miért szállt ki Weisz, senki sem tudja, de találgatások vannak.

Egyes vélemények szerint a színésznő nem akart öt hónapot Kínában tölteni, távol a családjától. Mások inkább azzal magyarázzák a döntést, hogy a színésznőnek nem tetszett a Múmia – A sárkánycsászár sírja forgatókönyve, de az sem elképzelhetetlen, hogy Weisz nem szerette volna megformálni egy 21 éves felnőtt férfi anyját.

Katie Holmes – Batman: Kezdődik: Napjaink egyik legjobb rendezője Christopher Nolan, míg Katie Holmes csak arról híres, hogy hozzáment Tom Cruise-hoz, valamint játszott a Dawson és a haverokban, mégis a színésznő mondott nemet arra, hogy újra eljátssza Rachel Dawes karakterét a Sötét lovagban is.

Nolan azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem örült, hogy Holmes nemet mondott a folytatásra, viszont sikerült megszereznie Maggie Gyllenhaalt a szerepre. Az a mai napig nem egyértelmű, hogy Holmes miért utasította vissza a munkát, de az biztos, hogy nem bánta meg a döntést.

Erről így nyilatkozott a színésznő:
„Nagyon jól éreztem magam az első film forgatásán, és igazán jó lett volna újra Chris Nolannel forgatni, de az akkori helyzetben ez volt a legjobb döntés a számomra, amit nem bántam meg. Szerintem Maggie kitűnő alakítást nyújtott, abban pedig őszintén bízom, hogy még lesz lehetőségem Chrisszel dolgozni.”

Claudia Wells – Vissza a jövőbe: Marty McFly barátnőjét, Jennifert alakította Claudia Wells, akinek a szerepét Elsabeth Shue vette át a Vissza a jövőbe második részébe. A folytatást Wells nem vállalta, ugyanis úgy döntött, hogy inkább a súlyos beteg hozzátartozója mellett marad.

Később a színésznő elárulta, hogy az édesanyja végstádiumban lévő limfómában szenvedett, és olyan sok mindenen ment keresztül abban az időszakban, hogy eszébe se jutott, hogy elvállalja a szerep folytatását, a lelke mélyén pedig tudta, hogy ez a helyes döntés. A színész és a stúdió között megmaradt a jó kapcsolat.

Richard Harris – a Harry Potter-filmek: Az Albus Dumbledore-t megformáló 72 évese Richard 2002-ben, nem sokkal azt követően, hogy Hodgkin-limfómát állapítottak meg nála, meghalt. Harris családja nagyon szerette volna, ha a színész barátja, Peter O’Tool venné át Dumbledore szerepét, ám ez végül nem történt meg, mert a Harry Potter és az azkabani fogolyban Michael Gambon keltette életre a karaktert.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)