A héten volt tizenöt éve, hogy bemutatták A gyűrűk ura trilógia első filmjét.lord1. A film forgatása trükközni kellett a perspektívával a méretkülönbségek miatt. Erre azért volt szükség, mert például a törp Gimlit játszó John Rhys-Davies a legmagasabb színész volt.

2. A film nagyobb csatáit egy erre készített programmal, a MASSIVE-vel vezérelték. A digitálisan megalkotott orkok, tündék és emberek egymástól függetlenül „gondolkodtak” és harcoltak. Az így létrehozott 20 ezer fős sereg minden tagjára rá lehetett klikkelni, hogy az ő szemével lássák a csatát, és így módosítottak a harcmodoron.

3. A filmben látható ork fegyverkovácsok maszkja alatt valódi fegyverkovácsok vannak, ugyanis a forgatáson dolgozó fegyverkovácsokat kérték fel a szerepre.

4. Viggo Mortensen (Aragorn) és Orlando Bloom (Legolas) minden veszélyes jelenetet bevállaltak. Ennek eredményeként eltört Bloom egyik bordája. Mortensen nem csak dublőrt nem kért, hanem még kardból is a nehéz acélkardot követelte.

5. Az egész stábból csak Christopher Lee (Szarumán) ismerte személyesen a regény íróját, J.R.R. Tolkient, aki levélben adta áldását arra, hogy a színész játssza Gandalf szerepét, ám azt végül Sir Ian McKellen kapta. Lee szerint a kollégája jobb volt a szerepre.

Gandalf karakterére Sean Conneryt is felkérték, de visszautasította az ajánlatot azzal, hogy nem érti a történetet. Christopher Plummert és Sir Patrick Stewartot is megkeresték a szereppel. Szarumán eljátszására Jeremy Irons és Tim Curry is esélyes volt.

6. A forgatás után Elijah Wood (Frodó) és Andy Serkis (Gollam) is kapott egy-egy olyan gyűrűt, amilyet a filmben használtak. Mind a két színész azt hitte, hogy az egész világon csak neki van ilyen gyűrűje.

7. A négy hobbit lábfejét egy éven keresztül tervezték és tökéletesítették. Végül 1800 pár lábfejet készítettek, mert mindegyiket csak egyszer lehetett használni, ugyanis szétestek, ha levették azokat.

8. Viggo Mortensen vissza akarta utasítani Aragorn szerepét, de a 11 éves fia meggyőzte, hogy vállalja el. A színész ugyanúgy nem olvasta a könyveket, ahogy Sir Ian McKellen sem, akit végül a rendező lelkesedése vett rá a munkára.

Mortensen végül annyira beleélte magát a szerepbe, hogy egy pillanatra sem bújt ki Aragorn bőréből. A színész mindig az oldalán viselte a kardját, ami miatt egyszer a rendőrök is megállították. A szerepre Daniel Day-Lewist és Nicolas Cage-t is felkérték.

9. A barlangi troll hangját ló, tigris és rozmár hangjából vágtál össze.

10. A forgatási szünetekben szinte mindenki szörfözött a szabadidejében. Az egyik nap Viggo Mortensen a fél arcát végigzúzta a deszkán. A rendező nem akarta leállítani a forgatást, ezért azon a napon Aragorn arcát csak az egyik oldalról kamerázták. Ez a jelenet a Mória bányáiban, a sír megtalálásakor látható.

11. A stáb helikopterrel utazott a forgatási helyszínek között. Mivel Sean Bean (Boromir) nagyon fél a repüléstől, ezért ő órákkal korábban indult, hogy elkerülje a helikopterezést. Amikor a hóviharos hegyen játszódott a sztori, akkor órákig kellett hegyet másznia. A többi színész a helikopterből nézte végig, ahogy Bean teljes jelmezben igyekszik a hegyre. Az ő szerepére eredetileg Liam Neesont kérték fel.

12. A rendezőt is láthatjuk a filmben, amikor a Pajkos Póni előtt egy répát rágcsál és ráböfög a film főszereplőire. Eredetileg pipázott volna, de Peter Jackson három slukk után rosszul érezte magát.

13. A gyűrűk ura három filmjét egyszerre, 16 hónap, 274 forgatási nap alatt vették fel. Összehasonlításképpen: Francis Ford Coppola-filmje, az Apoklapszis most is ennyi idő alatt készült el.

14. Sean Bean az ölébe rejtett papírból olvasta fel völgyzugolybeli beszédét. Ennek oka az volt, hogy csak előző este kapta meg a szöveget, amit nem volt ideje betanulni.

15. Új-Zélandnak annyira nagy vállalkozás volt a forgatás, hogy külön minisztériumot hoztak létre azért, hogy a lehető legjobban kihasználhassák a helyzetet. A becslések szerint a film 200 millió dollár bevételt jelentett az államkincstárnak.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)