A sorozat írói az életből merítettek ihletet.American Horror StorytElső évad – Murder House

Elizabeth Sort, a Fekete dália: 1974-ben ölték meg a 22 éves ismeretlen színésznőt. A gyilkos, akit soha nem kaptak el, ketté vágta a nő testét, a száját pedig úgy vájta ki, hogy az különös mosolynak tűnjön.

A nővér gyilkosságok: 1966-ban egy texasi tengerész, Speck, betört egy nővérszállóba Chicagóban, ahol nyolc lányt erőszakolt, kínzott és gyilkolt meg egy éjszaka leforgása alatt. Speck 1200 évnyi börtönt kapott. 1991-ben meghalt a cellájában.

Második évad – Asylum:

Kit és Alma Walker, Barney és Betty Hill: 1961-ben Barney és Betty voltak az első emberek, akiket állítólag elraboltak a földönkívüliek.

Dr. Thredson és Ed Gain: A valóságban sorozatgyilkos volt dr. Thredson, aki az áldozatai bőrét és csontjait használta az otthona dekorálásához. Ed Gain az áldozatai bőréből készített lámpát.

Grace és Lizzie Borden: 1892-ben kapták el és állították bíróság elé Lizzie Bordent, amiért a nő megölte az apját és a mostohaapját.

Josef Mengele: A német orvos ihlette dr. Arden karakterét. Josef Mengele Auschwitzben hajtotta végre a szörnyű kísérleteit, amelyeknek elszenvedői a tábor lakói voltak.

Harmadik évad – Coven

Marie Laveau: New Orleansban dolgozott fodrászként és űzött fekete mágiát Marie Laveau 1820 és 1860 között.

New Orleans baltás gyilkosa: 1918 és 1919 között gyilkolt a férfi, aki baltát és pengét használt, és azokra jelentett veszélyt, akik nem jazzt hallgattak.

Madam Delphine LaLaurie: Az 1800-as években a New Orleans elitjéhez tartozó LaLaurie a lakása pincéjében ölte meg a szolgáit.

Negyedik évad – Freak Show

A morbid múzeum: A sorozatban az emberi furcsaságok gyűjteményeként szerepelt a Philadelphiában található Mütter Múzeum, amelyben egy mumifikált nő, Albert Einstein agyának egy darabja és egy sziámi ikrek szervei is megtekinthetőek.

Schlitze: Pepper karakterét inspirálta a mikrokefáliában szenvedő Schlitze, aki az 1900-as évek elején tűnt fel a cirkuszokban.

Edward Mordrake: Az 1800-as években élő férfinak két arca volt, ezért sokáig könyörgött az orvosoknak, hogy szabadítsák meg a másik arcától, ami állítólag szörnyű dolgokat mondott.

Grady Franklin Stiles: 1937-ben, Pittsburghben élt az alkoholista férfi, aki megölte a lánya jegyesét, majd 1993-ban őt gyilkolta meg a szomszédja.

John Wayne Gacy: 1972 és 1978 között nagyjából 33 férfit ölt meg John Wayne Gacy, aki bohócként lépett fel a születésnapi zsúrokon.

Violet és Daisy Hilton: A sziámi ikrek ihlette Dot és Bette Tatler alakját.

Ötödik évad – a hotel

Hotel Cecil: A sorozatban Cortez Hotel volt a Cecil Hotel, amelyben a valóságban olyan emberek szálltak meg, mint az éjszakai zaklató, vagy Jack Unterweger, az ausztrál sorozatgyilkos. Ebben a szállodában halt meg Elisa Lam, aki víztárolóba fulladt.

H.H. Holmes: Az Egyesült Államok első sorozatgyilkosa 1893-ban vásárolt egy hotelt, amelyben később embereket ölt.

Alieen Wuornos: 1989 és 1990 között hét férfit ölt meg, amiért 2002-ben kivégezték.

Jeffrey Dahmer: 1978 és 1991 között ölt meg 17 fiatal férfit.

Richard Ramirez: Az éjszakai zaklatóként híresült el a sátánista férfi, aki 13 ember ölt meg, valamint rengeteg személyt megkínzott.

Hatodik évad – Roanoke

Roanoke elveszett kolóniája: Amerika egyik legrégebbi, máig megmagyarázhatatlan története 1590 környékén történt, amikor 117 ember egyszerűen eltűnt.

(Forrás: bizzarium.com)