Öt bűnöző, aki megpróbálta lemásolni a krimikben, horrorokban látott kegyetlenséget.sacrymovieÁltalában csak szórakozni szeretnénk, ha leülünk horrorfilmet, krimit nézni, és eszünkbe se jut, hogy a mozizás után elkövessünk valami ahhoz hasonlót, amit a képernyőn láttunk, mégis sokan azóta vitatkoznak azon, hogy az erőszakos alkotások, erőszakos tettekre sarkallnak-e, amióta a műfaj létezik.

Ezzel kapcsolatban elsősorban a gyerekek körül van a legtöbb vita, hiszen ők még hajlamosak elhinni, hogy az, amit láttak, valóság, ebből pedig olykor hatalmas tragédiák lesznek. Arra nincs bizonyíték, hogy a krimik, horrorfilmek tették erőszakossá az elkövetőket, de az tény, hogy akad néhány műsor, amiből már merítettek ihletett a gazemberek.

Fűrész IV: Egy londoni hostelben próbálta lemásolni a horrorfilmben látott gyilkosságot Matthew Tinling, aki mindenáron pénzhez akart jutni. A tettes felvágta az áldozata gerincét, hogy az pokoli kínjába elárulja a bankkártyája PIN kódját. A férfi nem élte túl a támadást, ami során 26 késszúrást is kapott. Tinling azt vallotta, hogy a Fűrész IV-ben látott szörnyűségeket másolta le. A gyilkos 30 éves börtönbüntetést kapott.

Dexter: A Michael C. Hall főszereplésével készült filmsorozat, amely 8 évadot élt meg, és renget rajongót gyűjtött az egész világon, több bűncselekmény elkövetésére sarkallta az embereket. Az egyik esetben Mark Twitchell azért hozott létre online randevús profilt, hogy a garázsába csalja az áldozatait.

Az elkövető Dexter Morgan személyazonosságát használta, ahhoz, hogy magához csaljon két férfit, akiket megcsonkított. Emellett üzent a sorozatot gyártó stúdiónak, hogy sorozatgyilkos lesz. Twitchell börtönbe került, de még ott is nézte a sorozatot.

Gyerekjátékok 3: 1993-ban két 10 éves gyerek, Robert Thompson és Jon Venable elrabolta a 2 éves James Bulgert Liverpoolban. A gyerekek fémrúddal megverték az áldozatukat, akinek a szemébe festéket nyomtak, a torkán elemeket tuszkoltak le, meztelenre vetkőztették, szexuálisan bántalmazták, majd hagyták meghalni.

A brutális gyilkos gyilkosságot elkövető két gyerek azt vallotta, hogy a Gyerekjátékok harmadik részéből vették az ötletet. Robert és Jon a modern angol történelem két legfiatalabb elítélt gyilkosa lett.

Egy ismeretlen anime: Idén történt, hogy egy 6 éves kislány megnézett egy animét, amiben a gyerekek repültek. A történet után a kislány kimászott a 43. emeleti hálószoba ablakán az erkélyre, ahonnan a mélybe vetette magát. A borzalmas haláleset után a rendőrség megtiltotta az anime címének nyilvánosságra hozását, mert nem akarják, hogy további szörnyűségek történjenek.

Breaking Bad: 2014-ben a 27 éves Jason Hart úgy döntött, hogy a Breaking Badből vett ötlet alapján meggyilkolja a barátnőjét, Regan Jolleyt. Jason megfojtotta a lányt, majd azt tervezte, hogy egy kádnyi sósavban feloldja a holttestet, de ez nem történt meg, mert a gyilkos lakótársa felfedezte a lány meztelen holttestét.

(Forrás: bizzarium.com)