Egy szórakoztató lista mutatja be, hogy mire okít a horrorfilm.conjuÁltalában a horrorfilmeket nem azért nézzük, hogy tanuljunk belőlük, hanem csak azért, mert szórakozásra, borzongásra vágyunk. Napjainkban az egyik legnépszerűbb ilyen film a Démonok között 2, mert állítólag igaz történet alapján készítették, a Warren házaspár egyik híres esetéből.

Ed és Lorraine Warren paranormális nyomozókként dolgoztak hosszú évekig, aminek eredményeként rengeteg paranormális üggyel találkoztak. Ezek közül ismerhettünk meg korábban kettőt a Démonok között első részében, illetve az Annabelle című filmben.

A Démonok között második része a Hodgson család élményeit mutatja be. Janet Hodgson 1977-ben átlagos tizenegy évesként élt az angliai Enfield városban. A gyerek élete akkor változott meg, amikor egy kopogószellem rajta keresztül kommunikált, és kísértette Janet egész családját. A família segítségére Ed és Lorraine Warren érkezett. A paranormális nyomozópáros több, mint tízezer esetet vizsgált ki a karrierje során.

Ahogy általában lenni szokott, úgy most is igaz, hogy a valóság és a film több mindenben eltér egymástól, mégis akad néhány lecke, amit lehet, hogy érdemes megjegyezni, mert soha nem tudhatjuk, hogy mikor szállja meg az otthonunkat egy démon vagy szellem.

1. Amikor valamit látunk a tükörben, akkor ne nézzünk körbe, hanem azonnal rohanjunk el!

2. Ha elmegyünk otthonról, akkor mindig vigyünk magunkkal rózsafüzért.

3. Soha ne kössük magunkat az ágyhoz!

4. Ha lehet, akkor próbáljunk minél több démon nevet megjegyezni, mert nem kizárt, hogy egyszer még a hasznunkra lesz ez a tudás.

5. Soha ne készítsünk szellemidéző táblát, mert az otthon eszkábált Ouija tábla sokkal veszélyesebb lehet, mint a boltban vásárolt.

6. Nagyon rossz ötlet olyan játékot adni a gyereknek, ami fénylik és zenét játszik, mert a szellemek valamiért imádnak azzal ijesztgetni, hogy működésbe hozzák ezeket.

7. Soha ne vegyünk/béreljünk bútorozott lakást, mert könnyen előfordulhat, hogy valami nem kívánt extra is jár mellé, ugyanis a szellemek, démonok szeretnek tárgyakhoz kötődni.

8. Ha azt gyanítjuk, hogy megszálltak, akkor filmezzük le, mert később még jöhet a felvétel.

9. Ne engedjük meg a gyerekeknek, hogy sátrat építsenek az ágyneműből!

10. Soha ne keljünk fel az ágyból az éjszaka közepén!

11. Abban az esetben, ha a szomszéd elmondta, hogy a házuk szellemjárta, akkor ne hívjuk át őket magunkhoz!

12. Mindig maradjunk azzal, aki elhiszi, amit mondunk!

13. Ha fakeresztet teszünk a falra, akkor legalább két különböző ponton rögzítsük, mert a sátáni erők szeretnek azzal szórakozni, hogy fejjel lefelé fordítják a feszületet, így jelezve, hogy ők démonok, tehát kezdhetünk rettegni.

14. Igaz, hogy érdemes álomnaplót írni, de soha ne fessük le azt a démont, amivel előző éjjel álmodtunk!

15. Mindig ellenőrizzük a sötét sarkokat!

16. Ne válaszoljunk, ha valaki az éjszaka közepén kopogtat!

17. Amennyiben szivárog valahol a víz a házban, akkor szánjuk rá az időt, hétvégét, hogy befoltozzuk, megjavítjuk a problémát, mert sokkal rosszabb lesz a helyzet, ha a sátán megszállja a házat, és akkor kell még ezzel is bajlódni!

18. Ha lehet, akkor a balta mindig legyen a kezünk ügyében!

19. Csak olyan játékot adjunk a szeretteink kezébe, amely zajt csap!

20. Ha az éjszaka közepén sikoltozik a testvérünk, akkor valószínűleg nem szórakozik, hanem jó oka van rá.

(Forrás: bizzarium.com)