Ismerjünk meg néhány kulisszatitkot a Vasemberről, a Pókemberről, és a többi hősről!
Rendíthetetlenül tör előre a Marvel, amely eleinte képregényeket készített, ám később betört a moziba, és onnan tovább folytatta a hódító útját az animációs filmek, és a sorozatok területére. Ma már rajongó legyen a talpán, aki követni tudja, hogy mi, mivel és hogyan függ össze.

A mozikban egymás után jön Thor, Hulk, Pókember, a Vasember, és a többi hős újabb és újabb kalandja, hogy aztán összeálljanak és megmentsék a világot. Eközben a tévéképernyőin a S.H.I.E.L.D ügynökei próbálnak érvényesülni, és hamarosan indul az újabb Marvel-sorozat az Agent Carter, ami az Amerikai Kapitányból ismert Peggy-ről fog szólni.

A napokban pedig bejelentették, hogy „A galaxis őrzői” című filmből is animációs sorozat várható, tehát a Marvel csillaga még mindig felfelé ívvel, ezért most ismerkedjünk meg néhány érdekes Marvel-filmek ténnyel!

X-Men: Az elsők

– Mielőtt Jennifer Lawrence-t szerződtették volna, Amber Heard neve is felmerült, Taylor Lautner pedig Hank McCoyt alakíthatta volna.
– A Cerebro-jelenetnél az egyik mutáns Küklopsz, amint gyerekként baseballozik, a másik pedig Ciklon.
– Az X2 óta, hogy Stan Lee nem tűnt fel egy Marvel-filmben.

– Nicholas Hoult Kelsey Grammer alakítását tanulmányozta, atlétikázott, súlyt emelt és bokszolni kezdett, hogy felkészüljön.
– 1150 vizuáliseffekt-felvétel látható a filmben.
– James McAvoy leborotválta a haját. Később tudta meg, hogy a készítők azt akarták, hogy Xaviernek legyen haja.
– Michael Fassbender és James McAvoy ekkor játszottak újra együtt a 2001-es Az elit alakulat óta.
– Bryan Cranston elutasította Sebastian Shaw szerepét. Inkább a Drive-ban szerepelt

X-Men: Az eljövendő múlt napjai

– Hello Kitty álnév alatt kezdték meg a forgatásokat.
– Hugh Jackman már hetedszer játszotta Wolverine karakterét.– Az eredeti Days of Future Past képregény 2013-ban említi meg az időutazást. A filmben a jövőbeli események 2023-ban játszódnak.
– Bryan Singer két órán át elmélkedett James Cameronnal (Terminátor, Terminátor 2. – Az ítélet napja), hogyan oldja meg az időutazós dolgot. Olyan téziseket és hipotéziseket vitattak meg, mint az alternatív univerzumok lehetősége és a húrelmélet.

– Deadpool, Gambit és Jubilee is feltűntek volna eredetileg.
– Amikor Wolverine felébred a múltban, a nő Jimmynek hívja. A képregények szerint a születési neve James Howlett volt. Apjáé Thomas Logan.
– Egy törölt jelenetben megemlítik, hogy Peternek van egy testvére, Wanda Maximoff, a Skarlát Boszorkány.
– Bryan Singer csak akkor érezte határozottnak magát a filmet illetően, miután Hugh Jackman, Patrick Stewart és Ian McKellen is megkötötték a szerződést.

– A Trask a Stark anagrammája.
– Patrick Stewart, James McAvoy, Ian McKellen és Michael Fassbender, X professzor és Magneto megformálói mindannyian alakították már Macbethet.
– Egy életnagyságú 1973-as Sentinel-robotot is elkészítettek a forgatás alatt.

– Jennifer Lawrence ezúttal egy különleges latexruhát viselt a forgatások alatt, hogy ne érezze kényelmetlenül magát.
– Halle Berry terhessége miatt nem szerepelt.
– Simon Kinberg elmondta, hogy a filmet Az időgép (1960), a Terminátor – A halálosztó (1984), a Vissza a jövőbe (1985) és a Looper – A jövő gyilkosa (2012) inspirálták.

A galaxis őrzői

– A filmben Peter Quill a nyolcvanas években született, tolvajok nevelték. A képregényben anyja ember, apja földönkívüli.
– James Gunn nem akarta látni Chris Pratt meghallgatását. Az asszisztense végül meggyőzte. Fél perc után a rendező is biztos volt abban, hogy Pratté a szerep.
– Vin Diesel az ikonikus „Én vagyok Groot”-ot több mint ezerszer vette fel.
– Chris Pratt 28 kilót fogyott a film kedvéért, de kínszenvedésként élte meg az egészet.

– Jamest annyira lenyűgözte Chris, hogy akkor is felajánlotta volna neki a szerepet, ha nem sikerült volna formába hoznia magát. Gunn azzal is viccelődött, hogy CGI-vel simán kockáshasat varázsol Peter Quillre. Pratt azért kért fél évet, hogy leadjon 22,5 kilót. Ebből lett 27,5 kiló.
– A film a 2008-as képregényeken alapul, de feltűnik Yondu is az 1969-esből.
– Vasember feltűnt volna a filmben, mert a tavalyi képregényben Tony Stark is kíséri az őrzőket. Robert Downey Jr. azonban kijelentette, hogy nem biztos, hogy visszatér Tony Stark szerepében. Ez alól csak a Bosszúállók-folytatása a kivétel.

– Amikor Dave Bautista megtudta, hogy megkapta Drax szerepét, könnyekben tört ki, és extra színészleckéket vett, hogy felkészüljön.
– Chris Pratt a meghallgatáson Chris Pine-tól idézett a 2009-es Star Trekből, melyben Zoe Saldana (Gamora) Nyota Uhurát alakította.
– Adam Sandler, David Tennant, Sharlto Copley, Jim Carrey és H. Jon Benjamin is Rocketnek adhatták volna a hangjukat.
– Eddie Redmayne,Jensen Ackles,Wes Bentley, Cam Gigandet, Garrett Hedlund, Jim Sturgess, Aaron Paul és John Krasinski is jelentkeztek Star-Lord szerepére.
– Zoe Saldana majdnem eltörte Chris bordáit.

Amerika kapitány

– Kevin Jonas és Joe Jonas is jelentkeztek Amerika kapitány szerepére.
– Sebastian Stan II. világháborús filmeket, dokumentum filmeket nézett, és Az elit alakulatból vett inspirációt, hogy felkészüljön Bucky szerepére.
– A pajzs, amit Amerika kapitány használ eleinte, hasonlít ahhoz, mely a képregény első számában volt látható.

– Eredetileg Wolverine és Magneto is feltűntek volna, de végül jogi viták miatt ez nem történt meg.
– Az utolsó film, amit a Paramount Pictures készített a Marvellel, a Disney ezt követően vette meg a jogokat a Bosszúállókhoz és a Vasember 3-hoz.
– Ez volt Chris Evans hatodik, képregény alapján készült filmje a Fantasztikus négyes-filmek, Az energia (2009), a Vesztesek bosszúja (2010), a Scott Pilgrim a világ ellen (2010) és a TMNT – Tini nindzsa teknőcök (2007) után. Utóbbihoz a hangját adta.

– Chris Evans háromszor utasította el a szerepet, amiért 300.000 dollárt kapott, Stanley Tucci pedig azért vállalta el Dr. Erskine-t, mert régi vágya volt, hogy német akcentussal beszélhessen.– Az első Amerika kapitány-képregény is feltűnik a filmben. A valóságban ez inspirálta a filmet, a filmben viszont Steve Rogers inspirálta a képregény létrehozását.
– Peggy Carter szerepe miatt Hayley Atwell heti hatszor edzett.
– Alice Eve, Gemma Arterton és Keira Knightley is alakíthatták volna Peggy Cartert, a szerepet Emily Blunt elutasította.– Halála előtt Bucky felemeli a pajzsot, ami nem véletlen, mert a képregényben, miután Steve Rogers meghal, Bucky bújik Amerika kapitány bőrébe.

Amerika kapitány 2.

– Anthony Mackie úgy írta le a filmet: Bosszúállók 1,5
– Robert Redford azért vállalta el a filmet, mert unokái rajonganak a Marvel-filmekért.
– Anna Kendrick, Felicity Jones, Imogen Poots, Teresa Palmer, Alison Brie, Emilia Clarke, Mary Elizabeth Winstead, Elizabeth Olsen és Jessica Brown Findlay is alakíthatták volna Sharon Cartert.

– Natasha Romanoff egy nyilat ábrázoló medált visel, mellyel Hawkeye-jel való kapcsolatára utalnak. Az ötlet Scarlett Johanssoné volt.
– A forgatás során Sebastian Stan egész nap egy műanyag késsel mászkált és gyakorolt, hogy a mozdulatai természetesek legyenek.
– Chris Evans és Scarlett Johansson írták a párbeszédet számos jelenetükhöz.
– Ed Brubaker, az eredeti Winter Soldier-képregények készítője felbukkan a filmben.

– Vasember, Bruce Banner és a többiek azért nem tűnnek fel, mert a cselekmény három nap alatt zajlik, a karakterek pedig nem látták szükségét, hogy erősítést hívjanak.
– Sebastian Stan nemcsak öt hónapos fizikai tréningen esett át, hanem beleásta magát a hidegháborúba, visszakeresett a KGB történelmében, dokumentumfilmeket és kémfilmeket nézett az agymosásról.
– Eredetileg Hawkeye is szerepet kapott volna, de már így is túl sok szereplő tűnt fel, és nem akarták, hogy üres karakterré váljon. Helyette inkább írtak egy jelenetet, ahol megemlítik, hol tartózkodik, de azt végül kivágták a filmből.

Daredevil

– A filmet betiltották Malajziában.
– Négy napba telt, míg leforgatták a játszótéri jelenetet.
– Stan Lee-nek sem tetszett a film, mert túl tragikus.
– Ben Affleck valóban megvakult a szerep miatt, mert olyan kontaktlencséket viselt, amik blokkolták a látását.

– 2003-ban ez volt a legkevesebbet kereső film.
– Penélope Cruz, Salma Hayek, Natalie Portman, Lucy Liu, Jessica Alba, Katie Holmes és Neve Campbell is jelentkezett Elektra szerepére.
– A nő a telefonban Claudine Farrell, Colin Farrell testvére. Asszisztensként dolgozott a filmen, és a bárban is látható volt, amikor először tűnt fel Célpont.
– 2006-ban Ben Affleck közölte, hogy sosem játszaná el újra Daredevilt, mivel a jelmezviselés megalázó volt.

Pókember

– Lucy Lawless, a Xena, a harcos hercegnő, is feltűnt a filmben!
– 2002 legsikeresebb filmje, Pókember 40 éves évfordulóján került a mozikba.
– Willem Dafoe a jelenetei 90 százalékánál nem használt dublőrt.
– Ben bácsi 68 éves a filmben, de Cliff Robertson akkoriban 75 volt. A sminkmesterek ennek ellenére nem fiatalítottak, hanem öregítettek rajta, mivel így is csak 60-nak nézett ki!

– Új-Zélandról importáltak néhány pókot.
– Hugh Jackman feltűnt volna a filmben mint Wolverine. A terv füstbe ment, amikor a stáb rájött, hogy nem tudják megszerezni a jelmezét.
– Az első jelenet, amit felvettek, amikor Peter lázasan visszaér a kirándulásról.
– Tobey Maguire és Willem Dafoe felhasználtak néhány Ashtanga jógás mozdulatot harcmozdulataik során.

– Tobey Maguire sosem olvasott korábban Pókember-képregényt. A szerepet azért fogadta el, mert tetszett neki a forgatókönyv.
– A rajzokat, amiket Peter Parker készített a jelmezéről, valójában Phil Jimenez készítette, aki a Wonder Woman-képregényeken is dolgozott.
– A filmben Peter megemlíti Dr. Curt Connorst, aki a Pókember 2-ben meg is jelenik. Később ő lett Rhys Ifans megtestesítésével A csodálatos Pókember főgonosza.

Pókember 2.

– A Peter sisakján lévő telefonszám egy New York-i pizzériáé.
– 35 Pókember-jelmezt készítettek a filmhez.
– Tobey Maguire részvétele kétséges volt, mert súlyos hátfájdalmai voltak. Jake Gyllenhaal helyettesítette volna.
– Ügynöke 25 milliót kért Tobey-nak, vagy tíz százalékot a bevételből, de a Columbia Pictures ezt elutasította.

– A szerelés, amit Alfred Molina viselt, 34 kilót nyomott.
– A háziúr nevével, a Mr. Ditkovitchcsal Steve Ditko, Pókember társkészítője előtt tisztelegtek.
– A film eredeti címe A csodálatos Pókember lett volna.
– Valódi tűket használtak a jelenetnél, ahol Dr. Octavius először csatolja a karokat a testéhez.

– Nyolc napig forgatták a finálét.
– A háló hangja tulajdonképpen bőr- és kazettaszalagok hangja, amint földet érnek.
– A jelenetet, ahol Peter átszaltózik egy autó tetején, dublőrrel és nélküle is felvették, a rendező úgy gondolta, Tobey Maguire előadása sokkal természetesebb, ezért az övét használták fel.
– Stan Lee szerint Pókember azért visel maszkot, hogy az ellenségei ne lássák a félelmet rajta.

A csodálatos Pókember

– Ashley Greene, Mia Wasikowska, Scout Taylor-Compton Teresa Palmer, Amber Heard, Dianna Agron, Brooklyn Decker, Imogen Poots, Lindsay Lohan, Emma Roberts, Emily Browning, Lily Collins, Anna Kendrick, Ophelia Lovibond, Sara Paxton, Mary Elizabeth Winstead, Georgina Haig, Hilary Duff és Dominique McElligott is alakíthatták volna Gwen Stacyt.
– Michael Fassbender lett volna Dr Curt Connors, de kilépett az X-Men kedvéért.

– Rhys Ifans mozgáskorlátozottak és testi fogyatékosok segítségével készült fel. Egy hónapot töltött továbbá azzal, hogy csak a bal kezét használta.
– Andrew Garfield külön kérte, hogy a Pure Imagination című dal szóljon, amikor felveszik azt a jelenetet, amiben Peter bemegy a pókokkal teli terembe.
– Garfield a pókok mozgását tanulmányozta.
– Amikor Andrew Garfield először bújt bele Pókember jelmezébe, könnyekben tört ki.

– Eredetileg Pókember 4 lett volna mint folytatás, de a Sony úgy döntött, inkább reboot készül.
– Taylor Lautner, Josh Hutcherson, Joseph Gordon-Levitt, Logan Lerman, Robert Pattinson, Jamie Bell, Daniel Radcliffe, Michael Angarano, Michael Cera, Alden Ehrenreich, Zac Efron, Aaron Taylor-Johnson, Xavier Samuel, Jim Sturgess, Liam Aiken és Anton Yelchin is alakíthatták volna Pókembert.
– A Pókember 50 éves évfordulója kapcsán került a mozikba.
– Egy törölt jelenetben Connors fia is feltűnik, akit Miles Elliot formált meg.

Thor

– Tom Hiddleston Thor szerepére jelentkezett, de Kenneth Branagh úgy gondolta, hogy sokkal jobb gonosz válna belőle. Tom Hiddleston capoeirával készült fel.
– Jaimie Alexander a középiskolában egy birkózócsapat tagja volt, ezért belecsempészett egy-két mozdulatot Sif harci stílusába is.
– Colm Feore sminkjét öt órába telt elkészíteni.
– Amikor Anthony Hopkins meglátta Chris Hemsworthöt a teljes szerelésben, ekképp szólt: „Egek, itt nincs is szükség színészkedésre!”
– Chris Hemsworth régóta tudja, hogyan emeljen fel egy kalapácsot, mert építészként dolgozott Ausztráliában.

Thor: Sötét világ

– Natalie Portman nagyon alacsony, ezért dobozra és rámpára kellett állnia, akárhányszor megcsókolta Christ.
– Tom Hiddleston felöltötte Amerika kapitány jelmezét és kifigurázta Steve Rogerst. Amikor Chris Evans megjelent a forgatáson, mindössze Tom Hiddleston mozdulatait utánozta le.
– Ez az első MCU-s film, ami nem az Egyesült Államokban játszódik.

– Thor véletlenül lerombolt a nagyapja, Bor szobrát. Erre Loki megjegyezte, hogy épp lefejezte őt. A képregényben Thor tényleg megölte a nagyapját.
– A kőből álló lény, amivel Thor megküzd, egy kronan, és a Journey Into Mystery 83-as számában jelent meg.
– Hat órába telt elkészíteni Malekith sminkjét.

– Improvizáció volt amikor Thor felakasztja a mjölnirt a fogasra.
– A jelenetet, ahol Jane Foster felpofozza Thort, számos alkalommal újra kellett venni, mert Natalie nem tudta megütni Christ. Harminc felvétel után rendesen megütötte. Amikor Jane találkozik Lokival, Natalie öt felvétel után csapott oda Tomnak.
– Eredetileg Loki nem is jelent volna meg a filmben, csak Malekith és a Sötét elfek. A Bosszúállókat követően azonban annyian megszerették Lokit, hogy az írók úgy döntöttek, nagyobb szerepet adnak neki.

Elektra

– Ben Affleck forgatott egy jelenetet Jenniferrel. Daredevil visszatért Elektra álmában, ám ezt végül kivágták.
– Az első jelenetet Bauerrel és DeMarcóval szinte teljes mértékben átvették az Elektra #23 Vol. 2-ból, amit Robert Rodi írt.
– Natassia Malthe eredetileg Elektra szerepére jelentkezett a Daredevilben.

– A forgatás során Jennifert megvágta kollégája, Will Yun Lee. A sebet összevarrták. Amikor újra felvették a jelenetet, Lee újra megvágta, ugyanott!
– Elektra általában arany karika fülbevalókat visel a képregényekben, de Jennifer Garnernek akkor még nem volt kiszúrva a füle, ezért nem is viselt fülbevalót.
– Jennifer Garner szörnyűnek érezte a filmet, és úgy gondolta, hogy csak azért készítette el, mert a Daredevil – Fenegyerekben is szerepet kapott benne.

Vasember

– Hugh Jackman és Timothy Olyphant is alakíthatta volna Starkot.
– 17 évbe telt, hogy a film elindulhasson. Eredetileg az Universal Pictures készítette volna 1990 áprilisában, majd eladták a jogokat a 20th Century Foxnak, ők a New Line Cinemának, végül a Marvel kézbe vette az irányítást.
– A forgatás közben egy tank véletlenül széttrancsírozott egy kamerát.
– Annak érdekében, hogy elkerüljék, hogy kiszivárogjon a film utolsó jelenetének cselekménye, a sajtókonferenciás extrásoknak azt mondták, Tony az egészet csak álmodja.

– Paul Bettany két óra alatt vette fel az összes szövegét JARVIS-ként.
– 450 különböző darabból áll a Vasember-jelmez.
– Jon Favreau fogyókúrával ünnepelte meg, hogy őt választották rendezőnek. 32 kilót adott le!

– A Tony Stark-montázshoz valódi képeket használtak fel a fiatal Robert Downey Jr.-ról és édesapjáról.
– 40 kilót nyom az egyik Vasember-jelmez.
– Robert hetente ötször edzett, és a harcművészeti sportokba is belekóstolt.

Vasember 2.

– Scarlett Johansson annyira akarta a szerepet, hogy még azelőtt befestette a haját, hogy jelentkezett volna.
– Samuel L. Jacksonnak megígérték, hogy Nick Fury sokkal többet lesz képernyőn, mert nem is akart visszatérni Furyként. A Marvel ekkor kötött vele kilencfilmes szerződést, hogy bebiztosítsák a jelenlétét.
– Whiplash különböző ismertetőjegyeit Mickey Rourke javasolta. Az ő ötlete volt, hogy a film felében oroszul beszéljen, hogy tetoválásai, aranyfogai legyenek, valamint a madárhoz is ő ragaszkodott. A madárért és a fogakért ő maga fizetett.

– Scarlett Johansson nagyon kiborult, amikor először meglátta a kosztümét, fogalma sem volt arról, vajon belefér-e, és hogyan fog benne mozogni.
– A Natalie Rushman nevet Nancy Rushman, egy képregényekbeli S.H.I.E.L.D.-ügynök inspirálta.
– Sam Rockwell úgy fogadta el Hammer szerepét, hogy el sem olvasta a szkriptet. Ennek oka az, hogy korábban már dolgozott együtt Jon Favreau-val, és bízott benne.
– Sam Rockwell tánca az Expón improvizálás volt, Sam állandóan ezt csinálja, ha épp el akar játszani valakit.

– A producerek azért Mickey Rourke-ot akarták szerződtetni, mert A pankrátor-beli szereplése Oscar-jelölést eredményezett neki.
– Mickey Rourke majdnem visszalépett a filmtől, amikor megtudta, a Marvel „csak” 250.000 dollárt akar fizetni neki.
– Amikor Tony Stark megkérdezi Romanoffot, beszél-e latinul, Lucio Anneo Senecától idéz: „A látszat néha csal.”
– Jessica Biel, Gemma Arterton, Natalie Portman, Jessica Alba és Angelina Jolie is alakíthatták volna Fekete Özvegyet. Emily Blunttal majdnem megkötötték a szerződést, de ő inkább a Gulliver utazásai mellett döntött.

Vasember 3.

– Ez az egyetlen Vasember-film, amiben nem szól AC/DC-dal.
– Gemma Artertont, Diane Krugert és Isla Fishert is szerződtették volna Maya Hansen szerepére, akit eredetileg Jessica Chastain alakított volna, de túl elfoglalt volt, így vette át a helyét Rebecca Hall.
– Azért a Downton Abbey Happy Hogan kedvenc tévéműsora, mert Jon Favreau imádja a brit drámasorozatot.

– A Mandarinnak van egy tetoválása: Amerika kapitány pajzsának közepén a csillag helyett az anarchikus A betű szerepel.
– Azért nem Jon Favreau rendezte a harmadik részt, mert ő a Magic Kingdomra és a Jersey Boysra szeretett volna fókuszálni.
– Kevin Feige úgy gondolja, hogy a Mandarint Colonel Kurtz inspirálta az Apokalipszis mostból (1979).
– A vágatlan film 3 óra 15 percből, a kiadott változat 1 óra 59 percből áll.

– Mandarin gyűrűje ugyanaz, amit Raza visel az első részben.
– Egy jelenetet az Epic Gamesnél vettek fel, amely a Gears of War videojátékot készítette.
– Robert Downey Jr. akarta, hogy végre Gwyneth Paltrow is kivegye a részét az akciójelenetekből, Kevin Feige pedig elfogadta az ötleteit, mert unta a bajbajutott hölgy szerepét.

Bosszúállók

– Csapatépítés kód alatt került a mozikba.
– Joss Whedon elmondta, hogy az eredeti film több mint háromórás volt, és az eredeti Bosszúállók közül Hangya és Darázs is szerepeltek volna, de így is túl sok karakter volt.
– Az egyik jelenetben Steve megtudja, mi történt a csapatával és Peggy Carterrel, de kivágták a filmből. Helyette az Amerika kapitány: A tél katonájába került.
– Alyson Hannigan ajánlotta Cobie Smulderst a készítőknek Maria Hill szerepére.

– A filmben Amerika kapitány alapító tag, de valójában a Bosszúállók találtak rá a képregény negyedik számában, amikor Namor után kutattak.
– Jeremy Renner olimpiai íjászoktól tanult, hogy felkészüljön.
– A CGI-s Hulk testét egy Long Island-i testépítőről és sztripperről, Steve Rommról mintázták.
– A forgatást 92 napig tartott.
– Robert Downey Jr. állandóan ételeket dugdosott a laborteremben. Mivel senki sem tudta megtalálni ezeket, ezért hagyták, hogy tovább folytassa.

(Forrás: starity.hu)