A személyazonosságukat vagy a bűncselekmények leírását tartalmazzák azok a kódolt üzenetek, amelyek még a szakértőkön is kifogtak.Henry DebosnysHenry Debosnys: A portugál Henry Debosnys lelőtte a harmadik feleséget, majd elvágta a torkát, ezért 1883-ban, New Yorkban, felakasztották. A hatóság depresszív hangvételű verset és kifejezetten csinos hölgyeket ábrázoló rajzokat fedezett fel a férfi lakásán.

Emellett egy matematikai jelekből és piktogrammokból álló titkosírásos szöveget is találtak, de ezeket soha nem sikerült megfejteni. Az elméletek szerint a képek Debosnys további áldozatait ábrázolják, a titkosírás pedig a gyilkosságokat mesélik el.

Titkosírás Paul Rubin hasán: 1953. január 20-án a philadelphiai repülőtér közelében, egy árokban, bukkantak rá egy férfi holttestére. Az áldozat szervezetében annyi cián volt, hogy az tíz felnőtt emberrel is végezhetett volna, ráadásul az áldozat szemüvege annyira vastag volt, hogy azt nagyítónak is lehetett volna használni.

A holttestnél olyan különös dolgok voltak nála, mint egy tollpisztolyt, egy náci repülőgépről készült kép, aminek hátoldalán a France Field, Panama állt, valamint akadt egy másik fotó, Rodin, A gondolkodó szobráról.

Előkerült még egy 38-as kaliberű golyó, egy műanyag henger, amit robbanószerkezetekhez szoktak használni, valamint megtalálták nála a Galaxy Science Fiction 1953. februári kiadása. A hatóság kiderítette, hogy a halott neve Paul Robin, egy ortodox zsidó családból származó egyetemista.

Az üggyel kapcsolatban akadtak, akik szerint Robin orosz kém volt, ugyanis gépelt titkosírással írt szöveget ragasztottak a hasára. Az írásból csak néhány nevet lehetett megfejteni, köztük a Conan és a Dulles nevet, ami két fontos, korabeli amerikaira utalhatott.

Ted Kaczynski esete: 1967-ben, 25 esztendősen, a történelem valaha volt legfiatalabb tanára lett a Berkeley Egyetemen, ám valamilyen rejtélyes ok miatt, Kaczynski feladta a karrierjét és Montana államba költözött, ahol elszigetelten élt egy kis kabinban.

A férfi 1978 és 1995 között levélbombákat küldött különböző célpontoknak. Az első támadások után az FBI elkeresztelte a támadót UNABOMBER-nek (University and Airline Bomber), mert Kaczynski első áldozatának egy professzort választott, másodiknak pedig egy légitársaságot.

Kaczynski 3 embert megölt és 23 személyt megsebesített. 1995-ben több újságnak is elküldte azt az értekezést, amelyben kifejtette, hogy az ipari forradalom hogyan tette tönkre az emberiséget. Kaczynski ezzel buktatta le magát, mert olyan sajátos szófordulatokat használt a szövegben, amelyek alapján a testvére, David Kaczynski, felismert.

Az FBI 1996 áprilisában kapta el a férfit a kabinjában, ahol több olyan írást találtak, amelyekben Kaczynski titkosírással számolt be a merényleteiről. A szakértőknek azért sikerült megfejteniük a Kaczynski által kitalált titkosírást, mert a tettes a dokumentáció mellett tartotta a megoldókulcsot.

Árja Testvériség titkosírása: Az 1990-es években a hatóságok úgy akarták szétszedni börtönbandákat, hogy a tagokat különböző börtönökbe szórták szét. Az Árja Testvériség ezt a lehetőséget akarta kihasználni arra, hogy leszámoljanak az afrikai-amerikai bandával, a D.C. Blacks-szel.

A banda tagjai egy előre meghatározott napon az összes börtönben megöltek volna egy-egy áthelyezett feketét. A tervet a XV-XVI. században élt Francis Bacon munkásságából ismert biliterális kóddal fogalmaztál meg.

A hatóság azonban néhány bandatag segítségével, megfejtette a titkosírást, ezzel pedig megakadályozták a két banda közötti vérfürdőt.

A zodiákus gyilkos levelei: A névtelen elkövető az 1960-as és 1970-es évek fordulóján öt embert biztos, hogy megölt, többet pedig megsebesített, ám a sajtónak küldött levelek azt sugallták, hogy 37 emberrel végzett.

A merénylő titkosírással kódolt leveleket küldött a sajtónak és ezzel bosszantotta az utána nyomozó rendőröket. A leghíresebb levele a Z340, ami kézzel írt betűkből és szimbólumokból áll, és állítólag kiderülne belőle a gyilkos valódi személyazonossága.

(Forrás: noiportal.hu)