Öt állam, amit hiába keresnénk a térképen.travel2017-ben összesen 200 ország szerepelt a térképen, köztük egészen fiatal és nagyon idős államok is, ám kizárt, hogy a következő években nőni, vagy csökkenni fog ez a szám, ugyanis a történelem azt bizonyítja, hogy új országok bármikor létrejöhetnek, de ugyanilyen gyorsan meg is szűnhetnek.

Az alábbi listában olyan országokról olvashatsz, amelyek csak néhány hónapig tudták megőrizni a függetlenségüket.

Kárpát-Ukrajna (1939. március 15. – 1939. március 16.): 1939. március 15-én kiáltotta ki a Volosin-kormány Kárpát-Ukrajna függetlenségét Ukrajna délnyugati csücskén, ám már másnap megszűnt, hiszen a magyar hadsereg sikeresen visszafoglalta a területet.

A Vosin kormány tagjai elmenekültek. A terület (Ruszinföld) először a Szovjetunió részévé vált, majd a rendszerváltás után Ukrajnához került.

Azawad (2012. április 6. – 2012. július 12.): A kormány ellen lázadtak fel Észak-Mali lakói, akik 2012. április 6-án kikiáltották a függetlenségüket, de ennek ellenére sok ország nem ismerte el az új államot.

A jól kiképzett és felfegyverzett felkelők egy iszlám országot akartam megalapítani, ahol a saría törvényei szerint éltek volna, de 2012 júliusra sikerült kiűzni a felkelőket az utolsó menedékük, Ansogo falai közül is.

A hawaii átmeneti kormány (1893. január 17. – 1894. július 4.): David Kalakua király 1891-be bekövetkezett halála után a húga, Lili’uokalani vette át a trónt, ám ellene puccsot szerveztek, mert meg szerette volna erősíteni a sziget bennszülötteinek uralmát, míg a komoly érdekeltségekkel rendelkező fehér üzletemberek azt akarták, hogy Hawaii-t annektálja az USA.

A Hawaii Köztársaság 1894-ben alakult meg, de csak arra az időre, amíg megakadtak az annektálási törekvések.

Tanganyika (1962. december 9. – 1964. április 26.): A X. század óta lakott volt a terület, amit az 1880-as években a németek gyarmatosítottak. Német Kelet-Afrika a mai Ruanda, Tanzánia, Burundi területén feküdt.

Anno a németek egy helyi német vállalat elleni lázongás ürügyén vették át az irányítást az ország felett, majd az első világháború után a terület Tanganyikai Terület néven brit fennhatóság alá került. 1962-ben a britek felajánlották Tanganyikának a függetlenséget, de a kormányzat hamarosan eldöntötte, hogy Tanganyika egyesül Zanzibárral, aminek eredményeként megszületett Tanzánia.

Belgiumi Egyesült Államok (1790. január 11. – 1790. december 2.): A Németalföld déli (korábban a spanyol Habsburgok által uralt) tartományait tömörítette össze a Belgiumi (vagy Belga) Egyesült Államok.

A rövid életű szövetséget a II. József orosz főherceg, a német-római császár ellen felkelt tartományok hozták létre. A konzervatív Statists csoport összefogott a progresszív Vonckists párttal, majd 1790 januárjában kikiáltották a függetlenségüket, ám az államot egyik másik ország sem ismerte el.

A Belgiumi Egyesült Államok szétesésnek két oka volt. Az egyik, hogy a két csoport folyamatosan ellenségeskedett. A másik az, hogy II. József halála után II. Leopold került hatalomra, ő pedig sikeres katonai akciókat hajtott végre a területen.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)