Az állatok sem követhetnek el úgy bűncselekményeket, hogy annak ne legyen következménye.beaverViccesnek hangozhat, hogy a hatóságok majmokat, rágcsálókat, madarakat és más állatokat tartoztatnak le és zárnak börtönbe, ha azok elkövettek egy bűncselekményt, pedig a valóságban ilyesmi nem egyszer előfordul.

Az állatok által elkövetett törvénysértés nem egy esetben komoly dolog, hiszen senki sem szeretné, ha például majmok zaklatnák, de az is kellemetlen élmény, ha egy agresszív mókus veszi üldözőbe az utcán gyanútlanul sétálgató embert.

Íme néhány eset, amelyekben állatok követtek el bűncselekményeket!

Egy hódot tartoztattak le rongálásért: 2016 decemberében Maryland egyik egydolláros boltjában azt vették észre az ott dolgozók, hogy egy hód szabadult be az üzletbe, aminek polcairól lelökte az árukat. A bolt alkalmazottai kihívták a rendőrséget, ám mire a hatóság megérkezett, addigra a hód elmenekült, de nem jutott messzire, mert sikerült befogni. A hódot átadták az állatvédőknek.

Galambot tartóztattak le kémkedésért: 2015-ben nem vicceltek az indiai rendőrök, ugyanis letartóztattak egy galambot, aki ellen kémkedés volt a vád. A madár azért volt gyanús, mert a fél teste tele volt urdu nyelvű üzenettel. Az urdu Pakisztán hivatalos nyelve, ráadásul a galambon pakisztáni telefonszámot is találtak.

A madár abban a faluban szállt le, ami közel esik a pakisztáni határhoz, ráadásul abban a régióban, amelyet mind a két ország magának akar, ezért már rengeteg alkalommal robbant ki háború India és Pakisztán között 1974 óta.

A furcsa galambot egy 14 éves fiú találta meg, aki átadta a rendőségnek. A hatóság röntgenre vitte a madarat, majd annak ellenére őrizetbe helyezték, hogy nem találtak ellene semmit. Az ügyet sokan nem vették komolyan, legalábbis ezt bizonyítja, hogy másnapra mémek árasztották el a pakisztáni médiát.

Egy mókust letartóztattak mert követett egy német nőt: Félelmetes dolgot vett észre egy nő 2015-ben, Németországban, ugyanis egy apró vörös mókus követte, majd üldözni kezdte. A nő nagyon megijedt, mert sehogy sem tudta elkergetni az agresszív rágcsálót, ezért a rendőrségtől kért segítséget.

A rendőrök bevitték az őrsre a mókust, akiről kiderült, hogy kimerült. Miután sikerült életet lehelni a rágcsálóba, átvitték az állatmentőkhöz.

A rossz majmokat Indiában börtönbe viszik: Egy apró indiai város lakosait tartotta rettegésben egy majom 2004-ben. A rendőrség több bűncselekményben is bűnösnek találta az állatot, aki ételt lopott, gombokat tépett le az emberek ruhájáról és téglával fenyegette a gyerekeket.

A tettest majombörtönre ítélték, amit a helyi állatkertben létesítettek azért, hogy ott tartsák a rosszul viselkedő majmokat. 2004-ben összesen 13 majmot kellett börtönbe zárni, amiért embereket zaklattak.

Egy nagyszájú papagájt tartóztattak le Indiában azért, mert folyamatosan inzultálta tulajdonosa mostoháját: 2015-ben tartóztatta le a rendőrség India egyik tartományában azt a papagájt, amely megállás nélkül káromkodott egy idős asszonynál.

Állítólag a madár a nő mostohafiától tanulta el a csúnya beszédet, amit az idős asszony egy idő után nem tudott tovább elviselni, ezért felhívta a rendőrséget, hogy csináljanak valamit a papagájjal, ám a hatóság nem talált terhelő bizonyítékot a madár bűnösségére.

(Forrás: bizzarium.com)