George Adamski, Randy Cramer, a Denton család és Claude Vorilhon is azt állította, hogy idegen bolygóról származó lényekkel találkozott.OrthonA legismertebb hackercsoport, az Anonymous alaposan felkavarta az állóvizet az interneten, ugyanis azt állítják, hogy a NASA hamarosan bejelenti, hogy földönkívüli életet találtak. A következő történetek alapján ez a hír nem is akkora szenzáció, mert az azokban szereplő emberek már jóval korábban azt állították, hogy idegen bolygóról származó lényekkel találkoztak.

George Adamski: 1952-ben a lengyel bevándorló, George Adamski néhány barátjával elment a Mojave-sivatagba, hogy földönkívülieket keressenek. A megérkezésük után találtak egy hatalmas, szivar alakú hajót, ami eltűnt.

Ekkor Adamski egyedül maradt, de nem sokáig, mert megjelent egy másik űrhajó, amiből egy egészen jóképű, 160 centi magas, hosszú, szőke hajú, barna bőrű férfi szállt ki. Az idegen egy darabból álló, cserzett bőrruhát viselt, amihez széles övet és piros cipőt vett fel.

A két férfi kézfogásakor létrejött a telepatikus kapcsolat. Az idegen elmondta, hogy a neve Orthon és a Vénuszról érkezett, hogy figyelmeztesse az emberiséget az atomenergia veszélyeire. Azt is elmondta, hogy a csészealjak mágneses energiával közlekednek.

Emellett több űrhajóról mutatott képeket, és bevallotta, hogy tényleg vittek el földi embereket, a Földön pedig élnek idegenek. Orthon nem engedte, hogy lefényképezzék, mert nem akarta, hogy a jellegzetes arcvonásairól felismerjék a hozzá hasonlók.

Adamski híressé vált a földönkívüli témában. Könyveket írt, fényképeket és filmeket mutatott be az űrhajókról és rengeteg hívőt gyűjtött maga köré. Napjainkban sorra vizsgálják Adamski bizonyítékait, amelyekről egymás után derül ki, hogy hamisak.

Kaye kapitány: 2014-ben a nyugalmazott tengerészgyalogos, Randy Cramer, aki magát Kaye kapitánynak nevezi, azt állította, hogy a Marson járt egy titkos küldetés miatt, ami arról szólt, hogy a társaival védelmezzék a bolygón élő öt emberi kolóniát a földönkívüli támadással szemben.

A kiképzésre az Lunar Operations Commandon, azaz egy titkos űrbázison került sor a Szaturnusz holdján, a Titánon. A férfi arról is beleéléssel beszélt, hogy összesen 20 évet töltött az világűrben, ahol a hazáját és a bolygót szolgálta.

A Denton család: A XIX. században állította azt az angol William Denton, hogy a pszichometria felhasználásával (a tárgyakról és tulajdonosaikról történő információ szerzés fizikai érintés révén) ő és a családja fel tudta fedezni a naprendszer több bolygóját.

Sherman, Denton fia azt állította, hogy ellátogatott a Vénuszra, ahol hatalmas fákat és édes zselével teli gombákat talált. A család a Maron is járt, ahol négy ujjú, sárga hajkoronás, széles és kék szemekkel rendelkező lényekkel találkoztak.

A Jupiterre is eljutottak, ahol kék szemű, szőke lényeket találtak. Ott a nők csecsebecséket viseltek a derekukig és képesek voltak lebegni.

Rael: 1973-ban Claude Vorilhon francia újságíró a Puy de Lassolas vulkán parkjában találkozott egy humanoid lénnyel, aki Yahweh néven mutatkozott be. Az idegen elmesélte a férfinak Elohim titkát, ami az, hogy az emberi fajt idegenek teremtették, és ő Claude igazi atyja, aki az ősi Rael nevet ajándékozta a férfinak.

Két esztendővel később az újságíró azzal állt elő, hogy járt az Elohim bolygón, ahol az emberek 700 évig élnek, ugyanis a haláluk előtt klónozzák őket. Rael a planétán találkozott a „féltestvéreivel” Jézussal, Mohameddel és Buddhával.

Emellett összefutott a helyi sátánnal, akinek a neve Eloah. A gonosz kijelentette, hogy Yahweh kudarcot fog vallani azzal a tervével, hogy megvilágosítja az emberiséget. Eloah felajánlotta az újságírónak, hogy álljon mellé, és akkor gazdaggá fogja tenni, ám az nemet mondott.

Állítólag a megkísértés csak Yahweh tesztje volt, hogy lássa, Rael mennyire méltó a bizalomra. Mivel a férfi átment a vizsgán, ezért Yahweh egy sisakszerű géppel maximalizálta az intellektuális képességeit, klónozta az anyját, és visszaküldte a Földre.

(Forrás: noiportal.hu)