Sokkoló címek, amelyek miatt azt hihetjük, hogy megőrült a világ.newspaperA közösségi média szerint Harambét akarta megbosszulni a londoni állatkertből szökött gorilla: 2016 májusban egy kisfiú beesett egy gorillához a cincinatti állatkertben, ahol lelőtték az állatot. Az ügyből botrány lett, de a szakértők szerint az állatkert a szükséges lépést tette meg.

Amikor a londoni állatkertből meglépett egy gorilla, akkor a közösségi média felhasználói azonnal összefűzték a két sztorit, és például ezt írták: „Bosszuld meg Harambét!”

Az apuka tudtán kívül bankrabláshoz fuvarozza a lányát: Egy 24 éves lány apja azt hitte, hogy állásinterjúra viszi a lányát. Amikor a nő egy halom pénzzel visszaült az autóba, akkor a férfi arra gondolt, hogy biztos fizetéselőleget kapott.

Kezdő sofőr viszi el a rendőröket egy segélyhívás nyomán: A rendőrök leintettek egy tanulóvezetőt, amikor a gyanúsított futni kezdett. A mazsola és az oktatója kisegítették a hatóságot, a gyanúsított csuklóján pedig kattant a bilincs.

A drogdíler nem megy börtönbe, mert a stressztől romlana az arcbőre: Poppy, a 22 éves egyetemista kokaint és amfetamint árult. Az ügyvédje szerint az ügyfele fehér, fiatal, szép és nő, ezért nem mehet börtönbe, mert ott ekcémás lenne a stressztől.

Thaiföldön figyelmeztetik az árusokat, hogy ne emeljék a fekete ruhadarabok árát: Az ország királya meghalt, ezért az állami alkalmazottaknak egy évig kötelező feketében járniuk. Ízléstelen lenne, ha az árusok ezen próbálnának meggazdagodni.

A dallasi nagymama azt hitte, az unokája alszik, közben meg a parkolóban kóborolt: A nagyi a kocsiban hagyta a gyereket, amíg bement a hipermarketbe, mert azt hitte, a köhögéscsillapító eléggé kiütötte az unokáját. Tévedett.

A Floridai Egyetemen terapeuta kezeli a Halloween jelmezektől megkattant hallgatókat: A Halloween jelmezek nemi, rasszista és kulturális szempontból negatívan hathatnak az emberek lelkivilágára. Aki ezt nem tudja feldolgozni, az szakemberhez fordulhat.

Egy férfi LSD hatása alatta akarta megmenteni a szomszéd kutyáját a képzeletbeli tűztől: LSD-vel keverte a köhögésre felírt szirupot az a 43 éves férfi, akinek „feltűnt”, hogy kigyulladt a szomszéd háza, amiben el fog pusztulni a szegény kutya. Tűz nem volt, a férfit viszont betöréssel vádolják.

Egy orosz férfi kihívta a rendőrséget, mert az asszony vegetáriánusnak neveli a gyerekeket: Egy vlagyivosztoki férfi kiskorú veszélyeztetése miatt tett feljelentést a felesége ellen.

Egy jávorszarvassal történt balesetet figyelő sofőr elüt egy jávorszarvast: A kanadai autópályán történt balesetet azzal magyarázta a sofőr, hogy elvonta a figyelmét egy másik autóvezető, aki elütött egy jávorszarvast.

Félmillió drogos adta meg magát a Fülöp-szigeteken, sokukat zumbázni küldtek: Rodrigo Duterte, az ország új elnöke felhívást intézett a drogfogyasztók felé, hogy regisztrálják magukat. Ennek több, mint hatszázezren tettek eleget. A hatóságok nem voltak felkészülve ekkora számra, ráadásul a 14 rehabilitációs központ már tele volt. A tisztviselők végül kötelező zumbaórát írtak elő a drogosoknak.

A polcok között moonwalkoló férfinél heroint találtak: A bolti eladók arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi néha moonwalk-táncolva bizonytalankodik a polcok között. Az alkalmazottak kihívták a rendőröket, akik kiderítették, hogy a férfi körözés alatt áll, valamint heroint és hat tűt találtak nála.

Löncshúskonzervvel támadt párjára a férfi, mert nem tudta kinyitni a dobozt: A 61 éves férfi barátnője nem segített elég gyorsan kinyitni a dobozt, ezért a pasi hozzávágta a konzervet. A barátnő fejét össze kellett varrni.

A Cleveland Browns játékosa érdekes kibúvót talált a meccs alól: Joe Thomas, aki eléggé aggódik a kopaszodás miatt, a Twitteren írta meg, hogy nem áll készen a vasárnapi rangadóra. Ez a hír ezzel a szalagcímmel jelent meg: „FRISS HÍR: Joe Thomas hajhullás miatt játékképtelen lehet.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)