Nem az online világban használták először az OMG, FYI vagy a troll kifejezést.omgLeet: Az angol online játék egyik legdivatosabb kifejezése. Ehhez kötődik a „leetspeak”, az elit beszéd. Ezt már az 1980-as években használták a hackerek, akik kódolt, főleg számokkal ellátott üzeneteket váltottak egymással, hogy ne lehessen lenyomozni őket.

FTW: „For the win”, vagyis magyarul szurkolás a győzelemhez, vagy csak röviden „hajrá”. A tapasztalt internetezők ezt írják minden olyasmi alá, ami mellett kiállnak, vagy elnyerte a tetszésüket.

NSFW: A „Not Safe For Work”, vagyis „munkahelyen nem biztonságos”. A kifejezés a 2000-es évek elején terjedt el, amikor egyre több ember tudott internetezni a munkahelyén munka közben/helyett.

TBT: „Throwback Thursday”, azaz „ visszatekintő csütörtök”. Magyarul vasárnappal hangozna jól. Ebből tudjuk, hogy van egy olyan nap a héten, amikor valaki egy régebben készült fotót posztol.

FAQ – azaz GYIK: Az első e-mailes hírlevelek nagyon hosszúak voltak, részben azért, mert itt válaszoltak a feliratkozók kérdéseire. A NASA már 1982-ben megalkotta a FAQ blokkot, hogy az új felhasználóknak könnyebb legyen a dolga, míg a régiek ne kapjanak agybajt. A FAQ egyébként a „Frequently Asked Questions” rövidítése, ami a gyakran ismételt kérdéseket jelenti.

Noob: Kicsit bonyolult, de levezethető a „newbie” kifejezésből, ami újoncot jelent. Ezt rövidítették le a „newb” szóra, ami angolul fonetikusan is leírható, tehát „noobként”. Ezzel a netes szlenggel az online játékok világában találkozhatunk.

OMG: „Oh My God”, vagyis „Istenem!” vagy „Úristen”, amelyik jobban tetszik. Először egy 1917-es levélben szerepelt. Az üzenetet Winston Churchill kapott egy tengerésztől, aki így írta le a kifejezést.

Owned, pwned: Az online játékoknál fordul elő. Az „owned” azt jelzi, hogy valamelyik játékos nyert. A „p” kezdőbetűs verzió valószínűleg csak azért terjedt el, mert sokan félrenyomták az „o” betűt.

FYI: A „For Your Information” annyit jelent, hogy „tájékoztatásul”, tehát fontos információ következik. Ez a rövidítés jóval az internet előtt létezett. Az 1940-es években a rádiózást hívták így az USA-ban.

Troll: Ez az a kifejezés, ami az emberi kommunikáció kezdete óta létezik, ugyanis a troll anonim értelemben érkező üzeneteket jelent, aminek csak az a célja, hogy nézeteltérést okozzon, vitát generáljon.

1992-ben kezdték használni egy újságban, amiben arra lázították az olvasókat, hogy menjenek el „trollkodni” egy rendezvényre, tehát törekedjenek arra, hogy megzavarják a rendet, és az eseményt. Napjaink trolljai oda nem illő képeket, szöveges hozzászólásokat posztolnak. A kifejezés az angol „trolling” szóból ered, ami a csali vízbe dobását jelenti.

GG: Ez a „Good Game”, magyarul „jó meccs”, szép játék rövidítése. Amikor a felhasználók élvezték a játékot, akkor ezzel zárják a közös kalandot.

LOL: Ma már különböző hangulatjelek, matricák, emojik fejezik ki a hangulatunkat, de régebben még azt írtuk, hogy *smile*, *love* és társai. A LOL először egy 1989-es hírlevélben jelent meg, mint a „Laughing out loud”, tehát a hangosan felnevetni rövidítése.

Clickbait – kattintásvadászat: Az internet előtt is használta a média azt a módszert, hogy szemet vonzó, megtévesztő, csábító módszerekkel, képekkel, címekkel érje el, hogy az olvasó őket válassza. Napjainkban a weboldalak, online média használja ezt az eszközt, aminek célja az, hogy a felhasználó rákattintson az oldalra, ami pénzt keres a hirdetésekkel.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)