Mobiltelefonokkal, tablettel, számítógéppel, televíziózással ütik el az idejüket a fiatalok.netkidSok szülő csak legyint, ha a gyermeke megint valamelyik kütyüjével tölti az üres óráit, pedig ezzel muszáj lenne foglalkozni, ugyanis egyre több óra telik el azzal naponta, hogy a kamaszok a képernyő előtt ülnek.

A jelenséget a Common Sense vizsgálta meg legutóbb. A felmérésben 8 és 18 év közötti amerikai diákok vettek részt. A kutatók kiderítették, hogy a 8-12 esztendősök már napi 6 órát töltenek valamilyen eszközzel, és bár használják a közösségi média-felületeket, nem feltétlenül lelik örömüket benne.

A 13-18 éves korosztály már napi 9 órát fordít valamilyen szórakoztató médiára, és ebbe nem tartózik bele az iskolával, házi feladattal eltöltött idő. Ebben benne vannak azok a diákok is, akik 2 órát, vagy annál kevesebbet foglalkoznak a tévével, mobillal, tablettel.

A kutatásból az is kiderült, hogy a 8-12 évesek felének van tabletje, az eggyel idősebb korosztály esetében pedig tízből heten rendelkeznek okostelefonnal. A felmérés szerint az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családoknál a gyerekek ritkán jutnak hozzá a kütyükhöz, de jellemzően több időt töltenek vele, ha hozzájutnak egy-egy eszközhöz.

A nemek között is van eltérés. A fiúk napi 56 percet videójátékoznak, míg a lányok csak 7 percet, de a lányok napi 92 percet töltenek a közösségi médián. A tinik fele elmondta, hogy minden nap használja valamelyik csatornát, de csak harmaduk élvezné a zenehallgatásnál, tévézésnél jobban. Az is kiderült, hogy a gyerekek többsége csak azt nézi, hogy mások mit töltöttek fel a közösségi oldalakra, míg ők maguk nagyon ritkán tesznek közzé bármit is.

A kutatás különböző médiafogyasztói csoportokat határozott meg, így például vannak a Tévéfüggők, Közösségi emberek, Mobiljátékosok, Olvasók. Ez azért fontos, mert a szülő ebből megértheti, hogy többé nem létezik „átlagos médiafogyasztás”, mert a felhasználó sokszor egy mélyebb szükségletüket elégítik ki, például szeretne másoktól eltanulni, valamilyen készséget.

(Forrás: divany.hu)