Sajnos ami nem megy, azt kár is erőltetni. Akármilyen rossz is kimondani, egy kapcsolatnak bármikor, váratlanul is vége lehet, ha valami nem működik. Létezik néhány olyan intő jel, amelyekből talán felismerhetjük, hogy a kapcsolatunk közeledik a fájdalmas végszóhoz. Ezek a jelek önmagukban nem biztos, hogy baljós jelek, nem feltétlenül jelentenek rosszat, szóval ha nem jelentkezik több jel is együttesen, akkor felesleges ezen aggodalmaskodnod, minden rendben van köztetek.

Mivel egy kapcsolat életében rendkívül nagy szerepe van a kommunikációs folyamatoknak, érdemes odafigyelni, ha ezek jelentősen megritkulnak.

  • Ha a páros egyre kevesebb alkalommal dob fel egy témát, egyre kevesebbszer kezd beszélgetésbe veled. Úgy érzitek, mintha elfogyott volna a világ összes témája, amiről ti egyáltalán beszélgetni tudtok. A roszabbik része a dolognak, ha éppen ellenkezőleg, te próbálsz kommunikációt teremteni pároddal, aki ahelyett, hogy válaszolna, inkább mással foglalja le magát, és nem is figyel a mondandódra.
  • A kommunikáció egyértelmű része a válaszadás. Ha ő rendszeresen „elfelejt” választ adni az üzeneteidre, telefonhívásaidra, az olyan, mintha  a kapcsolatotokban már egyedül lennél.
  • Nincs veszekedés, helyében a közömbösség marad. Elsőre persze kiválóan hangzik, mégis hatalmas problémát jelenthet, ha semmit nem vitattok meg. Alapjában véve, ez azt jelentik, hogy már egyikőtöket sem érdekli, hogy kinek van igaza, így inkább egymásra hagyjátok a dolgokat, és kialakul köztetek a teljes közöny.
  • A szexualitás hiánya hátterében sokszor komoly lelki problémák húzódnak meg. Természetesen minden pár életében hullámszerűen érkezik a szexuális vágy, azaz lehet, hogy az egyik héten 10 alkalommal bújtatok ágyba, de lehetséges, hogy a következő héten, már csak háromszor fogtok. Emiatt ez az egyik legfélreérthetőbb jel, figyeljünk oda, csak akkor rossz jel, ha rendszeresen és feltűnően kimaradnak a szexuális aktusok, illetve roghamosan lecsökken azok száma.
  • Rossz jel, ha egyre gyakrabban mondja vissza a párod a közösen tervezett programokat, és ráadásul az utolsó pillanatban, amivel azt érezteti veled, hogy elfelejtette. Ez az iső hiánya, mikor már egyre kevesebb alkalommal ér rá, hogy veled, és a kapcsolatotokkal foglalkozzon.rtnernek tekintett, mostanában pedig nem ad a véleményedre – gyakran meg sem hallgatja – egyáltalán nem von be a döntéshozatalba – még akár kettőtöket érintő döntésekbe sem – társaságban egyre többször magadra hagy, nem figyel rád, mintha már nem is lennétek együtt.
  • Rossz pont az is, ha már nem nevez a párjának, a szerelmének egy társaságban, szimplán csak úgy mutat be mindenkinek: „ő itt xy…”. Ezzel olyan benyomást kelt az emberekben, mintha te ott vagy vele, oké, de ő maga már szabad. Ezt nevezhetjük a megcsalás előszobájának is akár.

Ha ezek alapján úgy érzed, hogy baj van, akkor se ess pánikba, hiszen azzal csak rontasz a helyzeten, inkább próbáld meg menteni a helyzetet. Szervezz neki meglepetéseket, akkor tuti nem mondja, hogy nem ér rá, főzd a kedvencét, járj a kedvében. Szexuális téren kezdeményezz te, lehetőleg valami újdonsággal, hogy felkeltsd az érdeklődését, és ami a legfontosabb, egy jó nagy beszélgetés mindennél többet ér. Ilyenkor mind a kettőtöknek fel kell tenni a kérdést, hogy mi a baj a másikkal szemben.