A Men’s Health olvasói mesélték el, hogy milyen jelekből derült ki számukra, hogy megcsalják őket.chea1. „Számomra ismeretlen baráti társasággal kezdett lógni. Őszintén szólva, nem is voltak szimpatikusak. Egy részem már akkor sejtette, hogy ez a vég. Figyelni kezdtem, mert éreztem, hogy megcsal, amit végül bevallott.” – Russell, 30

2. „A főiskola után összeköltöztünk. Nekem sikerült jó munkát találnom, de neki nem volt munkahelye, ez pedig éket vert közénk. Próbáltam segíteni és támogatni, de ezt ítélkezésnek vette. Amikor kaptam félnap szabadságot, akkor arra mentem haza, hogy ott szexel valakivel. Hallottam, hogy mit csinálnak bent, és el kellett döntenem, hogy akarom-e látni. Ő szerettet volna még egy esélyt, de nálam alapszabály, hogy nincs hűtlenség.” – Will, 27

3. „Néhány hónapja voltunk egy pár, amikor bulizni mentünk. Lementem a földszintre, hogy hozzak egy italt. Mire visszajöttem, már egy kanapén feküdt néhány sráccal. Egy szó nélkül otthagytam, és soha többé nem beszéltem vele. Valójában voltak még jelek a kapcsolatunkban, de figyelmen kívül hagytam azokat. Ez az utolsó csak lezárta az egészet számomra.” – Devin, 26

4. „Az egyik közös barátunk látta egy pasival egy helyi bárban. Letagadta, de úgy éreztem, hogy a haveromnak nincs oka hazudni nekem. Miután szakítottunk, randizni kezdett azzal a sráccal, akivel abban a bárban látták.” – Rob, 27

5. „A volt barátnőm nagyon jóban lett egy Jen nevű kollégájával. Feltűnt, hogy egyre többet beszélnek, de a párom azt állította, hogy csak azért, mert a barátnője nehéz időszakon megy keresztül.

Egyszer, amikor a csajom üzenetet kapott, leesett a telefonja, én pedig ránéztem a kijelzőre. Az állítólagos Jen írt neki, az üzenetben viszont az állt, hogy ‘nagyon meg akarlak dugni’. Jó kis történetet épített az egész köré, de semmit sem hittem el neki. Szakítottunk.” – Brandon, 28

6. „Amikor randizni kezdtünk, megcsalt. Hivatalosan nem voltunk együtt abban az időben, ezért nem vettem észre a jeleket, ő pedig azt mondta, hogy nem érezte úgy, hogy egy pár vagyunk, de ma már nagyon szeret, és csak egy buta hiba volt.

Egy hónappal később étteremben találkoztunk. Az asztalomnak remek kilátása volt az utcára, ahol láttam, hogy egy pasitól köszön el. Tisztázni akartam a dolgot, ezért megkérdeztem, hogy ki volt az. Azt válaszolta, hogy egy barátja barátja.

Ekkor már tudtam, hogy hazudik, de ezt nem mutattam ki. Rendeltem egy halom drága dolgot, majd ‘kimentem a mosdóba’, és leléptem. Mérgesen írt, amire azt válaszoltam, hogy ‘mindent tudok’. Nem írt vissza.” – Joe, 29

7. „Úgy éreztem, hogy valami zajlik a hátam mögött, mert hirtelen túl sok lett a ‘késő esti munka’ és a ‘csajos’ este. Párszor megkérdeztem, de letagadta, nekem viszont bíznom kellett volna a megérzéseimben. Amikor harmadszor kérdeztem, akkor bevallotta.” – Adam, 28

8. „Olyan lánnyal jártam, akit egy ideje ismertem a baráti körből. Ő korábban szakított egy másik sráccal, aki szintén a társaságba tartozott. Egy bulin összetalálkoztam a volt pasijával, aki tulajdonképpen áldását adta a kapcsolatunkra.

Úgy három hónappal később egy barátom elmondta, hogy a barátnőm és a volt párja akkor is jártak, amikor szakítottak. Megkérdeztem tőle, és ezzel vége is lett. Nem értem, hogy miért hazudták, hogy szakítottak.” – Sam, 28

9. „Üzenetet írt, hogy beteg, és nem jön át. Úgy 30 perc múlva megint írt, hogy fél óra múlva jön, és nagyon izgatott, hogy láthat. Ezt nagyon különösnek találtam. Később közölte, hogy egy pillanatig jobban érezte magát, és meg akart látogatni, de megint lemondta. Akkor szakítottam vele, amikor találtam egy egyértelmű üzenetet a telefonjában.” – Charles, 29

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)