Jézus második eljövetele, rasszizmus és hűtlenség is vetett már véget az eljegyzésnek.breakA lánykérés nem jelent biztos házasságot, hiszen a jegyben járó párok kapcsolatába bármikor bekövetkezhet valami, akár egészen megdöbbentő dolog is, ami miatt a szerelemesek az esküvőszervezés közben szakítanak.

Az egyik internetes oldalon erről meséltek azok, akiknek az esküvő előtt ért véget a kapcsolata.

Freyjathebloody szerint barátja nem is bánta meg: „Azért hívott fel a legénybúcsújáról, hogy bocsánatot kérjen, amiért lefeküdt a sztriptíztáncossal, akit éppen akkor dugott. Ez volt az utolsó csepp.”

Recycledpaper kirakta a szűrét: „A testvéreivel ment kempingezni, ahol begombáztak. Ekkor döntötte el, hogy a város, ahol élünk, túl városias neki, és unalmas lenne minden nap munkába menni és hazajönni.

Három nappal később vettük volna meg a közös otthonunkat, amire az összes spórolt pénzemet feltettem, két hét múlva pedig összeházasodtunk volna. De ő „megvilágosodott”, hogy neki nem lenne elég a közös életünk.

Tényleg szörnyű lehet egy házasság, jó állás és egy otthon. Nagyon megrendített, hogy megint mindent elveszítettem, de ő járt rosszabbul, mert még mindig a városban dolgozik, amit utál. Nekem van egy gyönyörű otthonom, ő az egyetemi koleszban lakik a tesójával.”

202bashbrethern esküvője elég ciki lett volna: „Hat évnyi járás után végre megkértem a kezét. Később kiderült, hogy dumálni kezdtek a násznagyommal, akivel szerelmesek lettek. Ugyanazon a napon veszítettem el az életem két legfontosabb emberét.”

Selleccalove örül a megcsalásnak: „Megcsalt a munkatársnőjével. Korábban a Mekiben dolgozott minimálbérért, ezért segítettem neki jobb munkát találni. Nagyon gyerekes volt, úgyhogy szerintem jól jártam azzal, hogy megcsalt.”

Nem is házasodhatott volna, songbird11111: „A srác olvasni kezdte a Bibliát, és meggyőzte magát arról, hogy ő Jézus Krisztus második eljövetele. Nem viccelek.”

The_Real_Opie matekozott kicsit: „A 7 hónapos bevetésről jöttem haza. Ő 4 hónapos terhes volt.”

Mushanya kirakta a rasszista pasiját: „Ukrán vagyok és 2003-ban jegyben jártam egy orosz sráccal. Az eljegyzés napján arról kezdett beszélni, hogy az ukránok rosszabbak, mint az oroszok. Korábban ilyeneket nem mondott. Az ukrán akcentusommal is viccelődött, és a „hohlushka” szót használta rám, ami lekezelő az ukrán nőkre nézve. Egy hónappal később felbontotta a jegyességet.”

JoeyBlaze-nek az esküvő lett a vége: „Akkor változott meg, amikor lógni kezdett a régi gimis haverjaival. Az esküvőszervezés alatt, majd kijelentette, hogy mind a ketten pontosan ugyanannyi embert hívhatunk meg. Ha nálam eggyel több volt, akkor kényszerített, hogy húzzak ki valakit. Tudtam, hogy el fogunk válni, úgyhogy inkább az esküvő előtt kiszálltam.”

CrashTestDummie egy nagy életesemény miatt hagyta ki ezt az életeseményt: „Hat évet vártam arra, hogy minden megváltozzon, miközben segítettem neki. Segítettem a tandíja fizetésében, beköltöztettem magamhoz, elvittem az egész családjával Hawaiira, de még a terápiáját is fizettem. Aztán meghalt az apukám.

Annál jobban semmi sem fájt, hogy tudtam, nem csak a saját, hanem az ő idejét is elpazaroltam. Soha nem fog találkozni az unkáival, de az esküvőmre se jöhet el. Kimarad mindenből, amin ott lehetett volna, ha férfiasan kiállok és tovább lépek, amikor rájöttem, hogy a dolgok nem fognak összejönni, ahogy arra az apám évekkel korábban rámutatott.

Ez a legnagyobb dolog, amit valaha megbántam az életemben, de soha nem fogom újra elkövetni ezt a hibát. Szakítottam és most sokkal boldogabban keresem az igazit.”

Princesskate kapcsolata lassan futott zátonyra: „Nyolc éven keresztül voltunk együtt, ebből több évig jegyesként. Boldogok voltunk, volt egy házunk, de idővel eltávolodtunk egymástól. A szakítás békés volt, és most is barátok vagyunk.”

Scotsburd azt hitte csak vicc az egész: „Mind a ketten berúgtunk, amikor gyűrű nélkül megkérte a kezem. Azt hittem, hogy viccel, de az anyukája felhívott, hogy gratuláljon.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)