Billy Flynn szerint fontos, hogy a válás után is tiszteljék egymást a felek.Billy FlynnNapjainkban egyre több házasság végződik válással, ami együtt jár azzal, hogy azok, akik egykor nagyon szerették egymást, most annyira megutálták a másikat, hogy egy kanál vízben meg tudnák egymást fojtani.

Ez eleve szörnyű, de akkor még borzalmasabb, ha az egykori házastársak a gyerekeik előtt ölik egymást. Billy Flynn, aki két fiú apja, éppen ezért döntött úgy, hogy ő jó viszonyt fog ápolni az exével, mert ezzel példát mutathat a gyerekeinek.

A bostoni apuka a Facebookon írt arról, hogy mivel készült a volt neje születésnapjára, valamint kifejtette, hogy szeretné megtanítani a gyerekeit a nők tiszteletére, és úgy gondolja, hogy ez lesz az, ami majd később meghatározza, hogy milyen lesz a nőkkel való kapcsolatuk.

Flynn nem kizárólag a saját fiainak, hanem a világ összes fiataljának szeretne példát mutatni a kiposztolt történetével.

„A mai napon van a volt feleségem születésnapja. Korán felkeltem, vettem virágot, üdvözlőlapokat és ajándékot, hogy a gyerekek odaadják neki. Ezen kívül segítettem nekik abban is, hogy reggelit készítsenek neki.”

A szokatlan bejegyzés miatt sokan hangot adtak az értetlenkedésüknek. Ők nem értették, hogy Flynn miért tesz meg ennyi mindent a régi szerelme kényelméért. Ez annyira idegesítette a férfit, hogy végül magyarázatot adott.

„Két kis férfit nevelek. Az, ahogy az édesanyjukkal viselkedem, jó és nagy hatású példa, hogy majd hogyan bánjanak a nőkkel, és hogyan tekintsenek rájuk. De ugyanez befolyásolja majd a későbbi párkapcsolatuk értékelését is.”

Flynn arról is írt, hogy elvált szülőként még jobban oda kell figyelnie a hozzáállására, majd felszólított mindenkit, hogy azok, akik eddig nem tettek így, azok változtassanak a viselkedésükön, mert „ez az ügy nagyobb, mint te”. Az apuka ezzel azt jelezte, hogy félre kell tenni az önös érdekeket, mert azzal könnyen tönkretehetjük a következő generációk életét.

„Neveljünk jó férfiakat, erős nőket! A világnak nagy szüksége van rájuk. Sokkal jobban, mint valaha!”

Flynn példamutató posztja alá sok pozitív hozzászólás érkezett. Rengetegen arról meséltek, hogy hasonlókat tapasztalnak, ugyanis az emberek megrökönyödve néznek rájuk, ha megtudják, hogy jó kapcsolatot ápolnak az exükkel.

Egy Mandey nevű nő arról írt, hogy ő egy fedél alatt él a négy gyerekével, a volt és a jelenlegi párjával. Habár ez mások szerint őrültség, mégis a gyerekek boldogok, nekik pedig csak ez számít, és nem mások véleménye.

Samantha arról számolt be, hogy az ő volt szerelme lekezelően és távolságtartóan bánik vele, ezért hiányolja a Flynn által helyesnek vélt viselkedést. A nő szerint a mai életben nem létezik olyasmi, hogy valami túl kedves vagy túl figyelmes.

A hozzászólások túlnyomó része nőktől érkezett, de egy-két férfi is hozzászólt a témához. Az egyik legbőbeszédűbb egy Darius Ricardo nevű úriember volt:
„Haver, te lettél a példaképem! Tökéletes a magyarázatod. Úgy gondolom, hogy a helyzettől függ, hogy miért és hogyan lett a feleséged az exed, de ettől függetlenül erősnek kell maradnod ahhoz, hogy a gyerekeid számára a megfelelő dolgot tedd.”

Flynn azzal zárta a gondolatait, hogy szerinte nemcsak a gyereknevelésben fontos az általa helyesnek vélt viselkedés, hanem ez abban is segíthetne, hogy a társadalom végre leküzdje a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenséget.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)