A netes szerelem távolról sem veszélytelen. Ezt bizonyítják az alábbi megtörtént esetek.online dateA licitáló: „Azt írta egy srác, hogy 20 dollárért belenyúlhat-e az orromba. Akkor tiltottam le, amikor 300 dolcsit ajánlott a lábujjkörmömért.”

Zenei ejakuláció: „Felmentem a pasihoz. Az egész háza tömve volt vitrinbe zárt játékbabákkal. Még a hálószobában is volt. Miután megmutatta a hálót, 30 percet töltött azzal, hogy összeállítson egy szexelős lejátszási listát. Amikor elmentem, akkor a Hansen MMMBop című száma szólt…”

A titkos szerető: „Elhozta a párját, de előtte megkért, hogy csináljunk úgy, mintha csak barátok lennénk.”

Nézd meg az anyját, vidd el a lányát: „Heteken át beszélgettem valakivel, akivel egy hotelszobában kötöttünk ki. Az ezt követő napokban üzengettünk egymásnak, és elárulta, hogy ismeri az anyukámat. Amikor rákérdeztem, akkor anyu nevetve azt felelte, hogy vele vesztette el a szüzességét.”

Út a pokolba: „Az első internetes randevúm egy olyan férfival volt, aki 19 évesnek adta ki magát, de valójában 45 éves és házas. Azt tanácsolta, hogy ne éljek kettős életet, mert különben a pokolra kerülök.”

A legrosszabb első randi: „Egy Starbucks-ba mentünk kávézni. A beszélgetésünkben néha beállt a kínos csend, majd végül a telefonunkat kezdtük nyomkodni. Én játszottam, ő az Insatagramra töltött fel egy fotót rólam azzal a címmel, hogy „A legrosszabb első randi”. Kimentem a mosdóba. Amikor visszamentem, akkor azzal nyitott, hogy mikor megyünk fel hozzám.”

Mosatlan: „Friss szingliként beszélgettünk, amikor felajánlotta, hogy átjön hozzám főzni. Sok kaja maradt, ezért egy adagot hazavitt az edényemben. Néhány nappal később írt, hogy újra összejött az exével, az edényt pedig majd visszaküldi, mert most nincs rá pénze. Azt mondtam, hogy nyugodtan leteheti az ajtóm elé. Három hónappal később, mosatlanul találtam meg az edényt a bejáratom előtt.”lovelaptopA híres unokatestvér: „Elmentem a srácért, akivel neten beszélgettem. Ugyanolyan jól nézett ki, mint a képein. Amikor megérkeztünk egy kaszinóhoz, akkor biztonságiakat kért maga mellé azzal a szöveggel, hogy ő Justin Bieber unokatestvére, és fél a paparazziktól, és a többi vendégtől. Húsz percet sétáltunk a hotelban, majd a menedzser elküldött.”

A zaklató: „Rám írt egy srác, hogy jól nézek ki, és örül, hogy egy környéken lakunk. Nem válaszoltam neki. Később képeket küldött, amelyeken én voltam azokon a helyeken, amelyeken meg szoktam fordulni. Még olyanokat írt, hogy jó az ing, ami rajtam van, ügyesen dolgoztam a konditeremben, és imádta az éttermet, amit kipróbáltam. Töröltem az alkalmazást.”

Adomány: „Meghívatta magát egy méregdrága étteremben. Amikor a kasszás megkérdezte, hogy szeretnénk-e adományozni, akkor egy igent vágott rá.”

A körömrágó: „Pizzázni mentünk. Amíg vártunk a kajára, addig rágta a körmét. Öt perccel később megfogta a kezem, majd közölte, hogy szépek a körmeim, és nem baj-e, ha lerágja őket. Amikor azt válaszoltam, hogy nem, akkor azt hitte, hogy belementem a dologba. Még azt is mondta, hogy biztos nagyon várom, hogy hazamenjünk, és megígérte, hogy a lábujjaimra is rácuppan.”

Gyertyatartó: „Moziba mentem egy sráccal, aki magával hozta az exét, aki „nagyon meg akarta nézni a filmet”: Én fizettem mind a három mozijegyet.”

Kiesett az előző este: „Influenzás voltam. Félig részegen egy srácnál ébredtem, aki arra kért, hogy menjek el. Soha nem láttam a srácot, de van egy nagyon jó szelfim az Uber-sofőrömmel.”

Az óvszer-modell: „Megismerkedtem egy helyes, kigyúrt sráccal, aki azt mondta, hogy egy férfi ruházati cégnek modellkedik. Kiderült, hogy egy óvszergyártónak.”

Rossz végződés: „Sokáig cseteltünk, a dolgok jól haladtak. Számot cseréltünk, majd átjött hozzám. Megnéztünk egy filmet, csókolóztunk, és a többi. Éreztem, hogy kezdünk kötődni egymáshoz. Egy héttel később találkoztunk, majd pár óra múlva írt, hogy van valakije, és többé ne beszéljünk.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)