Véletlenül derült ki, hogy a 24 éves lány a férfi rég nem látott fiának a lánya.weddingHa az ember házasságra adja a fejét, akkor ideális esetben jól ismeri a választottját, annak családját, főleg akkor, ha társkeresőn ismerkedett meg a szerelmével. Ez azért is fontos, mert napjainkban rengeteg a szétszakadt család, azt pedig senki se szeretné, ha utólag derülne ki, hogy a rokonába szeretett bele.

Habár az ilyesmi hihetetlenül hangzik, mégis időnként előfordul, mint például a következő történetben, amelyről most számolt be a külföldi média, ami a főszereplő kérésére, nem árulta el a milliomos férfi nevét.

A floridai Miamiban élő, 68 éves férfi boldogan élt a 3 hónapja feleségül vett 24 éves párjával egészen addig, míg egy nap le nem ültek fényképalbumot nézegetni, ugyanis ekkor derült ki a szörnyű titok.

Az egyik fényképen a milliomos első felesége és az abból a házasságból született gyerekek voltak láthatóak. A milliomos új neje alaposan megnézte a képet, mert az egyik gyerekben felismerte az édesapját. Az első sokk után a boldog házaspár úgy döntött, hogy a rokoni kapcsolat ellenére nem fognak elválni.

A férfi elmondta, hogy minden kapcsolatot megszakított az előző családjával, amikor az első felesége elhagyta és ismeretlen helyre költözött a gyerekekkel. Akkoriban a milliomos még magánnyomozókat is fogadott, hogy előkerítse a gyerekeit, de egyikük se járt sikerrel. Később a férfi újra megházasodott. Ebből a frigyből is születtek gyerekei, de a kapcsolat 2009-ben válással végződött. Ez a szakítás rengeteg pénzbe került.

2011-ben megfordult a férfi szerencséje, mert néhány társával együtt nyert a lottón. Az újdonsült milliomost azonban nem tette boldoggá a pénzt, mert a magányát csak egy új társ űzhette el, ezért társkereső oldalakon kutatta a szerelmet.

Így ismerte meg a gyönyörű 24 éves lányt, aki azonnal felkeltette az érdeklődését. Ennek oka az volt, hogy amikor meglátta a lány képét, akkor valami furcsát, egyfajta déjá vu-t érzett. A férfi nem értette, hogy miért olyan ismerős számára a lány, de ezzel nem is foglalkozott sokat.

Néhány randevú után a beszélgetés a családra terelődött. A lány elmesélte, hogy kidobták a szülei, amikor a gimnáziumi éveiben terhes lett, ezért egzotikus táncosként kezdett dolgozni, hogy legyen miből eltartania az apátlan gyermekét.

Ahogy egyre többet találkozott a pár, úgy szerettek egyre jobban egymásba, majd hamarosan sor került az eljegyzésre. A boldogság azonban nem tartott sokáig, hiszen a házaspárt sokkolta a felismerés, hogy a férfi a lány nagyapja.

A szerelmesek végül úgy döntöttek, hogy a válás helyett sikert kovácsolnak a szerencsétlen házasságból. A milliomos elmondta, hogy már túl van két váláson, úgyhogy egyáltalán nem vágyik egy harmadikra, ráadásul életük végéig boldogan éltek volna a nejével, ha nem derül ki a családi titok. Ő úgy érzi, hogy az a tény, hogy a feleségével nem változtathat ezen.

Az először kétségbeesett feleség is optimistán áll hozzá a dologhoz. Ő arról beszélt, hogy minden pár más és különleges a maga módján, ők pedig nagyon erősen kötődnek egymáshoz, tehát nem fogják feladni a házasságukat egy ilyen véletlen miatt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)