Szakítás után vágott bele a kísérletbe Jen Glantz, aki egy hónap alatt gyűjtötte össze a tapasztalatait.date2Légy önmagad az első randin: Nem szabad arra pazarolni az időt, hogy másnak mutatjuk magunkat, mint akik vagyunk. Ha az első randevún nem tetszik a partnernek, amit lát, akkor felesleges húzni egymás idejét.

A profil hazudhat: Akad, aki remekül el tudja adni magát a közösségi média oldalakon. Jen azonban rájött, hogy előfordul, hogy valaki sokkal jobb személy a valóságban, mint a digitális világban.

Ha valami nem tetszik, nyugodtan mondj rá nemet: A kihívás alatt Jen megtanulta, hogy nyugodtan mondhat nemet, ha nem akar egy órát utazni egy randevú kedvéért, esetleg nem kér még egy kör italt.

Nem kell mindenki számára biztosítani a második lehetőséget: Jen rájött, hogy felesleges erőltetni a dolgot, ha már az első randevún sem érzett vonzalmat.

Bemész, kijössz: Jen kihívása alatt volt, hogy egy találka 35 percig tartott, míg egy másik órákig. Amennyiben 30 perc alatt nem történt semmi, ami felkeltette volna Jen figyelmét, akkor kitalált egy udvarias kifogást, és távozott.

Ne vedd magadra: Jen megtanulta, hogy előfordul, hogy egy férfival akkorákat nevetnek, hogy zeng a kávéház, de a férfi később mégsem keresi. Ennek oka lehet az, hogy a másik fél túl elfoglalt, másokkal randevúzik, vagy csak nem jött be neki. Felesleges ezen megsértődni.

Egy gyors guglizás nem árthat: Jen tapasztalata szerint nem kell átváltozni online nyomozóba, ha randevúra készül. Szükségtelen visszaolvasni az illető közösségi oldalát, vagy kideríteni azt, hogy ki volt az exe, és mikor, miért szakítottak.dateGyakran frissítsd a profilodat: A kísérlet ideje alatt Jen minden héten átolvasta az adatlapját, átszerkesztette az életrajzát, fotókat törölt, vagy újakat tett fel. Néha megkérte a barátait, hogy nézzenek rá a profilra, és tegyenek javaslatokat, amelyekkel javíthat.

A ghosting, vagyis az eltűnés csúnya dolog: Jen rájött, hogy a ghosting akkor lesz kellemetlen, amikor az ember a saját bőrén tapasztalja meg. Mivel kicsi a világ, nincs kizárva, hogy egyszer összefut az ember azzal, akit ilyen bántó módszerrel rázott le, az pedig igazán kínos lenne.

Nincsen bűvös szám: Jen titkon abban reménykedett, hogy a 14 első randevús kihívás végén megtalálja álmai férfiját, de végül egyik randevúpartnerével sem akart harmadszor, negyedszer találkozni. Jen rádöbbent, hogy még ötven találka sem jelent garanciát arra, hogy megleli a párját, bár a nagy számok törvénye adhat némi reményt.

A túl sok randis app lelassítja a telefont: Jen okostelefonja összeomlott, amikor hét randevús applikációt töltött le, ráadásul egy idő után Jent idegesíteni kezdték az alkalmazások, ha nem tudott időben válaszolni az a megkeresésekre.

Egy nap maximum két randi: Előfordult, hogy Jen négyszer ment el kávézni egy nap, aminek eredményeként kimerülten ment haza, de a koffein miatt nem tudott pihenni. Jen szerint napi két találka még nem fárasztó.

Ha nem állsz készen a randizásra, ne randizz: A szakítás után Jen érzékeny volt, emiatt az első randevúk nem sikerültek jól, ezért azt tanácsolja, hogy az ember akkor kezdjen randevúzni, ha nyitottnak érzi magát egy másik személy megismerésére.

Mondj igent több embernek: Amikor Jen belevágott a kihívásba, akkor elhatározta, hogy nyitottan áll a randevúzáshoz, többféle típusú emberrel fog találkozni. Később kiderült, hogy legtöbbször annak adott második esélyt, aki első látásra nem keltette fel a figyelmét.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)