Még mielőtt párt keresnénk, fejlesszük önmagunkat!lovemagAmikor úgy döntünk, hogy elég volt a szingli életmódból, akkor nem elég annyit tennünk, hogy minden bokorban párt keresünk, hanem a vadászat előtt fontos, hogy lélekben felkészüljünk a párkapcsolatra. Ebben öt gyakorlat lesz a segítségünkre.

Tegyünk érte: Legyünk mindig ápoltak, fogadásra készek, mert nem tudhatjuk, hogy mikor toppan be az életünkbe a szerelem. Az is fontos, hogy ne alakítsunk ki magunkról hamis képet. Ragaszkodjunk ahhoz, amit meg tudunk tartani, mert ha úgy szeret belénk valaki, hogy önmagunkat adjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az illető minket szeret, és nem egy hamis képet.

Ha egyedül élünk, akkor csináljunk helyet a szekrényben a leendő kedvesünk holmijának, sőt, egyes tanácsadók szerint jól tesszük, ha férfi papucsot és borotvahabot veszünk, mert ez egy jelzés az Univerzum felé, hogy készen állunk a párkapcsolatra.

Legyünk hálásak: Ha párkapcsolatot szeretnénk bevonzani, akkor azért adjunk hálát, amink már van. A hálával felerősítjük a rezgéseket, tehát az, ami jó, az még jobb lesz. A következő lépés az, hogy merjünk álmodni, és köszönjük meg, hogy megkaptuk a csodálatos kapcsolatot, amire vágytunk.

Tegyük boldoggá önmagunkat: Ez a pont az energetika miatt fontos, hiszen amikor boldogok vagyunk, akkor ilyen energiát sugárzunk, ezzel pedig magunkhoz vonzzuk azokat az embereket, akik velünk rezonálnak.

Írjuk le, képzeljük el: Írjunk egy aprólékos listát arról, hogy milyen párra vágyunk. Ebben szerepeljenek a külső és a belső tulajdonságok. Gondolkozzunk el azon, hogy miért szeretnénk párkapcsolatot, milyen pozitív dolgot tenne ez hozzá az életünkhöz. Ha kész a lista, akkor képzeljük el, hogy együtt vagyunk a leendő kedvesünkkel, gondoljunk minél több közös szituációra, amibe vigyünk érzelmeket.

Szeressük önmagunkat: Az életben mindenhez hozzásegít az önszeretet. Ha jelenleg nem rajongunk önmagunkért, akkor próbáljuk érzéssel azt mondogatni, hogy szeretjük magunkat. Emellett tegyünk úgy, mintha saját magunkkal élnénk párkapcsolatban.

A cél az, hogy egyedül is egésznek érezzük magunkat. Menjünk moziba, szórakozóhelyre, vagy az ebédnél terítsünk meg szépen magunknak. Ezzel a nyitottsággal azt kommunikáljuk, hogy mások közeledhetnek felénk.

(Forrás: noiportal.hu)