Új divat indult hódító útjára a közösségi oldalakon.divorceselfiesHa tönkrement a házasságunk, akkor az utolsó dolog, amire valószínűleg vágyunk az, hogy a volt párunkkal készítsünk egy mosolygós szelfit közvetlenül a válás kimondása után. Egy kanadai pár azonban ezt tette, s ezzel új divatot indítottak el.

Shannon és Chris Neumann válása óta egyre több #divorceselfies és #divorceselfie hashtaggel ellátott fotó jelenik meg az Instagramon. Az új trendet főleg Izraelben követik, így például Sharon és Dave, akik elmondták, hogy miután belátták, hogy nem működik a házasságuk, adtak maguknak 3 hónap próbaidőt, ami alatt csak SMS-ben beszéltek.

A hetek alatt mind a ketten feldolgozták a negatív érzelmeiket, majd elhatározták, hogy nem fognak drámát csinálni a válásból, sőt azt a napot is együtt töltik, amikor hivatalossá válik a szétválásuk.

Ezt a döntést azzal magyarázták, hogy számukra nem csak az számít, hogy kivel házasodnak össze, hanem az is, hogy kitől válnak el. A közösen töltött nap ráadásul olyan jól sikerült, hogy a Facebookra kitett szelfiről volt, aki azt hitte, hogy most házasodtak össze.

A válás utáni fotókat készítő párok közül többen egyetértenek ezzel a véleménnyel, hiszen egy válásból nem kell sárdobálást csinálni. Mivel egy olyan embert hagyunk el, aki régen sokat jelentett nekünk, emiatt törődnünk kell az érzéseivel, és gáncsolás helyett segítenünk kell.

(Forrás: globoport.hu)