Szakértői segítséget kért Matthew Dick, aki a barátnője születésnapjára időzítette a nagy kérdést.poposeNincs könnyű dolga a férfiaknak, amikor meg akarják kérni a párjuk kezét, hiszen nem elég eldönteniük, hogy eljött-e ennek az ideje, hanem meg is kell tervezniük, hogy milyen körülmények között tegyék fel a nagy kérdés.

Nagyon sokan úgy döntenek, hogy a kedvesük hobbiját használják fel. Így tett a Londonban élő Matthew Dick, aki arra vállalkozott, hogy keresztrejtvényben rejti el a lánykérését, ám ehhez segítséget kellett kérnie.

A 38 éves férfi a Twitteren vette fel a kapcsolatot a The Times rejtvényszerkesztőjével. Richard Rogan úgy döntött, hogy segít a férfinak, bár erre 85 év alatt, amióta a brit újságban rejtvény jelenik meg, nem volt példa.

A szerkesztő segített elrejteni Delyth Hughes nevét a rejtvényben, ami a nő születésnapján jelent meg. Dick aláhúzta a „hozzám jössz” szavakat, amire a válasz a lánykérés volt, majd remegő kézzel elővette a jegygyűrűt. Hughes nagyon elérzékenyült, amiért a párja ilyen sok követ megmozgatott, ám először viccesen nemet mondott, majd komolyra fordítva a szót igennel felelt.

Rogan elmondta, hogy ez volt az első és egyben az utolsó eset, hogy lánykérés volt a megfejtés a The Times rejtvényében.

(Forrás: sztarklikk.hu)