Észre sem vesszük, de javítunk a kapcsolatunk minőségén, ha olykor együtt főzünk a párunkkal.cookElég néhány apróság ahhoz, hogy minden rendben működjön a szerelmi életünkben. Néha kompromisszumot kötünk, olykor megoldjuk a problémákat, törődünk a kedvesünkkel, akivel próbálunk sok időt együtt tölteni.

Egy jól működő párkapcsolatért meg kell dolgozni, de vannak olyan dolgok, amik észrevétlenül javítanak a kapcsolat minőségén. Ilyen a közös főzés is.

Tanulás és szeretet: Ha együtt kotyvasztunk a konyhában a párunkkal, akkor megismerjük az étkezési szokásait, hogy milyen ízeket szeret. Emellett a gondoskodás, a felhőtlen öröm, és a közös erőfeszítések is jót tesznek.

Ott vagyunk: Ha közösen főzünk a párunkkal, akkor az azt jelenti, hogy mind a ketten ott vagyunk, tehát beszélgethetünk is, ez pedig jobban összehozza az embereket.

Aki ad, az kap: Ha segítünk a kedvesünknek, például azzal, hogy előkészítjük a hozzávalókat, megterítünk, vagy elmosogatunk, akkor ezt a segítséget később visszakaphatjuk, hiszen a kedvességünk arra biztatja a párunkat, hogy viszonozza az erőfeszítéseinket.

Egészséges élet, boldog pár: Ha egészséges ételeket főzünk, akkor arra biztatjuk egymást, hogy egészségesen éljünk. Ez az életforma azt eredményezi, hogy magabiztosabbak leszünk, ebből pedig az következik, hogy még jobb lesz a kapcsolatunk.

Időt töltés, nem pedig pénz költés: Sok pár veszekszik az anyagiak miatt. Ha mi étterembe járás helyett, inkább együtt főzünk, akkor elkerülhetjük az ilyen vitákat.

(Forrás: marmalade.hu)