Nem kell lemondanunk a strandolásról, ha nem jutunk el a vízhez.poolNyáron az egyik legjobb program a strandolás, ám nem tehetjük meg mind, hogy tónál, víznél, medencénél időzzünk, vagy lehet, hogy megtehetnénk, de valamiért nem szeretjük a kikapcsolódásnak ezt a formáját. Ilyen helyzetben jön jól, ha kertes házban lakunk, mert akkor kialakíthatjuk a magánstrandunkat. Ehhez szükségünk lesz egy medencére, amivel kapcsolatban ki kell választanunk a nekünk leginkább megfelelőt.

Puhafalú medencék: Az elmúlt esztendőkben nagy népszerűségnek örvendtek a puhafalú vagy fémpalástos, gyorsan felállítható medencék, amit szinte minden áruházban, viszonylag olcsón megtalálhattunk, ráadásul a kertben sincs szükség komoly előkészületekre a felállítás előtt.

A puhafalú medence hátránya az, hogy nehéz benne fenntartani a víz megfelelő minőségét, a kis mérete miatt pedig úszni és sportolni nem fogunk benne. Az is ellene szól, hogy általában egy nyár után ki kell dobni.

Fürdőtó: A mesterségesen kialakított tóba épített fóliás medence köré faunát telepítenek, a fürdőrészbe pedig egy stég nyúlik be, tehát olyan érzést kelt, mintha tényleg egy tónál időznénk. A fürdőtó előnye, hogy a környezettel harmonizál, ám a hátránya az, hogy ennek az összhangnak magas az ára, folyamatos gondozást igénnyel, és a drága, speciális vízkezelés is nélkülözhetetlen.

Műanyag medencék: A PP (polipropilén) medence lehet ovális vagy lekerekített sarkú téglalap. Az előnye a kedvező ár, illetve az, hogy mérettől függően, akár készen is megkaphatjuk. A műanyag medencét gyorsan telepíthetjük, a formavilágát pedig variálhatjuk, ráadásul extrák is kialakíthatók hozzá. A hátránya, hogy medencefal feletti rész megfakul, az élettartalma pedig 5-7 év.

Üvegmozaikos és csempés medencék: Elég magas árat kell fizetni az üvegmozaikos vagy csempés medencéért, amit bármilyen méretben és formában megrendelhetünk. Az is mellette szól, hogy a burkolat variálható, ám a hátránya az ár mellett az, hogy az építése akár hónapokig is eltarthat. Az ár-érték arány viszont mellette szól, hiszen akár 25 évig is használható.

Zsalukő-fóliás medencék: Napjaink legfelkapottabb telepített medencéje, ugyanis a megfizethető ár mellett, sokféle méret, forma, szín közül választhatjuk ki a számunkra leginkább megfelelőt, ráadásul a homokszűrőnek hála, akár 10 évig is használható. A zsalukő-fóliás medence hátránya, hogy nagyon oda kell figyelni a megfelelő vízhőfokra és vízkezelésre, valamint arra, hogy 30-32 Celsius-fokos hőmérséklet felett károsodhat a fólia.

(Forrás: bien.hu)