1. szombat,11:29
    Szapolyai összejátszott a törökökkel?


  2. A magyar történelem legnagyobb kérdései, amire még nincs tudományos magyarázat.Szapolyai összejátszott-e a törökökkel: Szapolyai János nem vett részt a mohácsi csatában, ezért elterjedt az az elmélet, amely szerint az erdélyi vajda összejátszott a törökökkel. Szapolyai esetleges árulását senki és semmi sem bizonyítja, a vád pedig a Habsburg-propaganda részét képezte. A legvalószínűbb az, hogy Szapolyai katonai …

  3. péntek,10:30
    Hogyan érzékeled az időt?


  4. A csillagjegy alapján a múltban, a jelenben, vagy a jövőben élsz?Albert Einstein köszönhetően jól tudjuk, hogy az idő relatív, ám mégis az emberi lét alapvető dimenzióját adja, az pedig általában személyiségfüggő, hogy elsősorban a múlttal, a jelennel vagy a jövővel foglalkozunk-e. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen események történnek az emberrel. Ha valamilyen múltbéli probléma, …

  5. péntek,9:13
    A XX. század rémtettei


  6. A sötét középkor tért vissza a II. világháborúval.Amikor csak az elmét végzik ki: A pszichés kínzás legismertebb módszere a fehér szoba, ami egy hermetikusan zárt, ablaktalan, természetes fény nélküli, erősen hangszigetelt helyiség, ahol minden, a szándékosan rendszertelenül adott étel is, fehér. A tömeggyilkosság mesterei: 1939 és 1945 között Németországban koncentrációs haláltáborokban szörnyű méreteket öltött az …

  7. csütörtök,13:46
    Minden idők legjobb katasztrófafilmjei


  8. Természeti csapások és emberi mulasztások következményeit izgulhatod végig ezekben a filmekben.Sok ember számára elég annyi katasztrófa, ami a saját életében bekövetkezik, amiről a tévében vagy újságokban hírt kap, ezért nem akar még a moziban is természeti csapásokat, emberi mulasztás okozta katasztrófát, világméretű járvány miatt haldokló embereket látni, hanem inkább olyan filmet keres, ami által kicsit …

  9. csütörtök,6:08
    Keresd a jót a munkádban akkor is, ha nem szereted!


  10. Jehudiel, a munka angyalának hét tanácsa megváltoztathatja azt, ahogy a munkádhoz viszonyulsz.Azt csináld, ami igazán te vagy és boldoggá tesz: A legideálisabb az lenne, ha a világon minden olyan munkát végezne, amit szeret, ami boldoggá tesz, mert ellenkező esetben keserűségben telne az élet. Ha minden reggel gyomorideggel kelsz, amiért be kell menned a munkahelyedre, akkor …

  11. szerda,14:02
    Miből tudhatod, hogy a férfi szerelmes?


  12. Milyen jelek, gesztusok árulják el a férfi érzelmeit?A szerelem és a párkeresés sokkal könnyebb lenne, ha a felek őszintén elmondanák, hogy mit éreznek, ám míg a nők többsége hajlandó szavakba önteni a szerelmüket, addig a férfiak tartózkodnak attól, hogy nyíltan beszéljenek az érzelmeikről, ám őket a gesztusok és más jelek lebuktatják. Vajon a horoszkóp szerint …

  13. szerda,6:16
    Skót utazáshoz kedvet hozó filmek


  14. A skót vidék meseszép tájai, csodás épületeiben forgatták a Da Vinci-kódot, a Hamletet vagy például a Skyfallt.Képeken látva Skóciát el sem akarjuk hinni, hogy valóban létező helyről van szó, pedig nagyon is, hogy valóság a csodaszép vidék, gyönyörű tavak és a titokzatos kastélyok, amikhez rengeteg legenda és történelmi esemény kapcsolódik. Látva Skóciát nem meglepő, hogy …

  15. kedd,13:59
    A filmtörténelem legkiemelkedőbb épületei


  16. Csipkerózsika kastélya, a Panoráma Hotel, de a Halálcsillag sem ismeretlen a mozirajongók körében.A mozitörténelem nem csak klasszikus filmeket sorakoztat fel előttünk, hanem olyan épületek is köszönhetünk neki, amelyek említésekor nem kell elmagyarázni, hogy hol láthattuk az adott szállodát, kastélyt, iskolát, bárt, templomot, űrállomást, mert az igazi filmrajongók azonnal tudják, hogy miről beszélünk. A királyi kastély …

  17. kedd,6:30
    12 film, amit nem mutatnak be a magyar mozikban


  18. Maximum DVD-n vagy online szolgáltatónál nézhetjük meg ezeket a filmeket.First Reformed: A történet főszereplője Ernst Toller (Ethan Hawke) tiszteletes, akit azért kínoz a lelkiismerete-furdalás, mert ő biztatta a fiát, hogy csatlakozzon a sereghez. A gyászoló apa a környezetvédelemben talál vigaszt. A férfi radikális eszközökkel lép fel egy óriás cég ellen. A film ősszel jelenik meg …

  19. hétfő,12:42
    Múzeum lesz a Tham Luang barlangból


  20. Film készül a thai focicsapat sikeres meneküléséből, az őket foglyul ejtő barlangból pedig múzeumot alakítanak ki.Mindenkit sikerült élve kimenteni az Tham Luang barlangból, ahol június 23-án esett csapdába 12 gyerek és a fociedzőjük. A thai focicsapat két hetet töltött a mélyben, miközben az egész világ azért izgult, hogy a profi búvárokból és más szakértőkből álló …

  21. szombat,8:31
    Ősi izlandi mágikus szimbólumokkal teremthetsz magadnak szerencsét


  22. Védelmi, szerelmi, bőség és egészség varázslat végezhető el a kinyomtatott vagy lerajzolt jelképekkel.Két lábon járó szerencse: Csütörtökön gyújts gyertyát, majd vedd a kezedbe a szimbólumot, amit tölts fel az energiáddal! Képzeld el, hogy bármerre mész, szerencse ér azokban a dolgokban, amelyekben erre vágysz! Mos mondd el ezt a varázsigét: „Bármerre is járok, ott rám talál …

  23. péntek,13:18
    Mégsem valósult meg a Pokoltűz Klub sorozat


  24. Marvel képregényes filmek és sorozatok, amelyek mégsem kellettek a készítőknek és stúdióknak.Pokoltűz Klub sorozat: 2015-ben a Marvel és a Fox televíziós részlege összeállt, hogy két X-Men központú sorozattal örvendeztessék meg a rajongókat. Ezek egyike volt a Pokoltűz Klub, ami egy ellenséges mutánsokból álló csoportról szólt volna. A Pokoltűz Klub végül a The Gifted – Kiválasztottak …

  25. csütörtök,13:49
    Melyik szerelmes dal illik a csillagjegyedhez?


  26. Lana del Rey melyik számát kellene meghallgatnod, és miért?A 2018-as Sziget Fesztiválon lép fel Lana del Rey, aki a dalaihoz rengeteg inspirációt merített a szerelmi csalódásaiból és korábbi alkoholfüggőségéből. Az amerikai énekes nő dalaival könnyű azonosulni, főleg akkor, ha a szám tökéletesen illik hozzád, például a csillagjegyed miatt. Kos – Burning Desire: Szenvedélyes szerető vagy, …

  27. csütörtök,6:09
    Peter Falk tényleg Falk Miksa leszármazottja?


  28. Városi legenda miatt kapott szobrot Budapesten Colombo életre keltője?2013-ban írták ki azt a pályázatot, amelynek közleményéből kiderült, hogy a főváros szobrot szeretne állítani a 2011-ben elhunyt Peter Falknak az V. kerületben úgy, hogy a 83 éves korában elhunyt amerikai színész a legendás Colombo hadnagy szerepében tűnjön fel, mellette a hűséges társával, a basset hound kutyájával, …

  29. szerda,13:03
    Milyen nyomozó válhatna belőled?


  30. A csillagjegyed alapján rendelkezel-e nyomozói képességekkel?Kos: Nagyon elmés vagy, jól mozogsz a logika terén és kiváló megfigyelő képességekkel rendelkezel, ám a nyomozói karriered útjában állhat, hogy képtelen vagy várni. A türelmetlenséged miatt elkapkodnád a lépéseket. Ha ezen tudnál változtatni, akkor nagyon jó nyomozó válhatna belőled. Bika: Megvan benned az a fokú türelem, amire a megfigyelésnél …

  31. szerda,6:34
    Az igazi nyugalom szigete Panarea


  32. Menekülj Olaszország eldugott szigeteire, ha eleged van a világ zajából.A testnek és a léleknek is jót tesz, ha sikerül kiszakadni néhány napra a világ körforgásából, ám akkor nincs egyszerű dolgod, főleg nyáron, ha a szabadságodat olyan népszerű országban szeretnéd eltölteni, mint Olaszország, hiszen a turisták elözönlik a helyet. Ha azonban egy kicsit jobban utánajársz a …

  33. kedd,14:07
    Kiderült, hogy miért olvad gyorsan Tracy


  34. Tudományos rejtélyek, amelyek megoldásának küszöbén állnak a tudósok.A természet és a világűr tele van titkokkal, rejtélyekkel, amelyek megfejtésén lelkesen és fáradhatatlanul dolgoznak a kutatók. Ennek a szorgalmas, kitartó munkának, és a technika fejlődésének, köszönhető, hogy néhány rejtély végre megoldódni látszik. Miért olvad gyorsan Tracy: Grönlandon az Inglefield-öbölbe található Tracy és Heilprin gleccser, ami azért okozott …

  35. kedd,6:32
    Mi kell ahhoz, hogy kiegyensúlyozott légy?


  36. Ha tudni szeretnéd, hogy a számok szerint hogyan találhatod meg a lelki egyensúlyodat, akkor számolnod ki az egyensúlyszámodat.Könnyű elveszíteni a kiegyensúlyozottságot ebben az őrült, rohanó világban, ahol a külső tényezők is érzelmi hullámvasútra ültetik az embert, ám ebbe nem szabad beletörődni. Ha te is szeretnéd megtalálni a lelki egyensúlyodat, de még nem tudod, hogy hogyan, …

  37. hétfő,14:10
    Izgalmas olvasmányok a strandra


  38. Néhány tipp, hogy milyen könyvet vigyél magadra a napozáshoz.Kevin Kwan: Kőgazdag ázsiaiak: Egy szatirikus, egyedi humorú portré a gazdagságról és a fényűzésről. A trilógia olvasója bepillanthat az ázsiai sznobnok nagyvilági életébe, valamint megismerheti a régi és új gazdagok közötti különbségeket, a családi kötelékeket és az azzal járó, nem egyszer kínos, kötelezettségeket. A történet főszereplője Rachel …

  39. hétfő,6:22
    A tökéletes napindítás a horoszkóp szerint


  40. A csillagjegyed elárulja, hogy mivel kellene kezdened a reggelt.Hétköznap, különösen hétfőn, nem könnyű felkelni az ágyból, ráadásul nem mindegy, hogy hogyan kezdjük a napot, mert egy rosszul indított reggel rányomhatja a bélyegét az egész napos hangulatunkra. A horoszkóp szerint a tökéletes napindítás a csillagjegyünktől is függ. Neked vajon a reggeli testmozgás, a friss hírek böngészése, …

  41. szombat,10:28
    Milyen alternatív állattal hasonlít rád?


  42. A Tarot kártya és a csillagjegyed szerint milyen állattal állhatsz lelki összeköttetésben?Kos: A Császár kártyalap feleltethető meg a Kosnak. A Tarot szerint ez a határozottsággal és a hatalommal függ össze, ezért kiváló alternatív állatod lehet a kutya. Ha te kitűzöl magad elé egy célt, akkor addig nem nyugodsz meg, amíg el nem éred azt. A …

  43. péntek,12:53
    Sokat profitál Hameln a furulyás patkányfogó legendájából


  44. Jót tesz a turizmusnak a történelmi rejtély.A városi legendák izgalmas mesék, amikben vagy hiszünk, vagy nem, ám az teljesen biztos, hogy ezek a történelmi, esetleg természetfeletti mendemondák, nagyon jót tehetnek egy adott hely turizmusának. Görögország, Olaszország és Egyiptom az ókori mitológiájából húz hasznot, míg a Molyember legendájában rejlő lehetőségeket Point Pleasant aknázza ki, Hameln esetében …

  45. csütörtök,12:50
    Sajátítsd el egy másik csillagjegy tulajdonságait!


  46. Végezd el az alábbi szertartást, ha valamelyik másik jegy jellemvonásaira vágysz!Az ember személyiségét nem csak az határozza meg, hogy mi a csillagjegye, hanem egy sor más dolog is, ám abban az esetben, ha vágysz valamelyik jegy jellemvonásaira, akkor azt tudatosan is elsajátíthatod. Abban az esetben, ha némi égi segítséget is igénybe vennél, akkor próbáld ki …

  47. csütörtök,6:21
    Mit mond a sorsodról az életútszámod?


  48. A Tarot kártya és a számmisztika szerint mi lehet a életutad?Az életútszámodat megkaphatod, ha összeadod a születési dátumod számjegyeit. Ha az eredmény kétszámjegyű, akkor azt redukáld le egyszámjegyűre! Ha megvan az életútszámod, akkor olvasd el, hogy mi várhat rád az életben! 1. A Bűvész: Mindig új célokat tűzöl ki magad elé, majd hezitálás nélkül elindulsz, …

  49. szerda,12:19
    Három eldugott magyar vár és legendájuk


  50. Látogass el Ozora várához, csodáld meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt és ismerd meg a Boldogkői vár történetét!A szabadkígyósi Wenckheim-kastély: A Dél-Alföld és Magyarország egyik legszebb vára a Tiszántúlon található, szabadkígyósi Wenckheim-kastély, ami Jókai Mórt is megihlette az Egy magyar nábob írásakor. A kastély 1879-ben, Ybl Miklós tervei alapján készült. A megrendelő gróf Wenckheim Frigyes felesége, Krisztina …

  51. kedd,19:37
    Halott lánya üzenetének vélt egy pillangót a gyászoló anyuka


  52. Találhatunk racionális magyarázatot a túlviláginak vélt jelekre.Jó lenne biztosra tudni, hogy van-e valamiféle élet a halál után, ám egyelőre csak azt tudjuk, hogy amikor a gyászolók azt állítják, hogy jelet kaptak a túlvilágról az elhunyt szerettüktől, akkor a szkeptikusok csak megértően bólogatnak, de magukban teljesen logikus magyarázatot tudnak adni egy-egy jelenségre. Tony: 2010 októberében halálos …

  53. kedd,12:38
    Az esküvőszervezők szerint kerülni kell az egyhangú tereket


  54. Ne akarj ma sikkesnek gondolt divat szerint házasodni!Ha egy pár arra a döntésre jut, hogy összeházasodnak, akkor általában szeretik ennek megadni a módját, ami azzal jár, hogy megtervezik az esküvő összes részletét. Eldöntik például, hogy milyen legyen a terem, a dekoráció, a meghívó, a vendégeknek szánt ajándék, a zene, a menü, a ruhák, a fotós, …

  55. hétfő,19:25
    A rengeteg lopás miatt tesznek érzékelőt a szállodai törölközőkre


  56. Hétköznapi okok magyarázzák a hotelok legkülönösebb szokásait.Alapvetően a hotelek különböznek egymástól, de akad néhány közös szokás, például az ágyazás, a távirányító becsomagolása, a fiókba tett Biblia, ami a vendég számára furcsa, értelmetlen lehet, pedig ezeknek teljesen egyértelmű a magyarázata. Érzékelő a törölközőn: Napjainkban rengeteg vendég próbálja ellopni a szállodai törölközőket. A hotelek különböző, lopás esetén …

  57. hétfő,12:51
    Az ősi egyiptomiak hétköznapi szokásai, amiket nem tanítanak az iskolában, pedig kellene


  58. Hála a folyamatos kutatásoknak, újabb különleges részleteket ismerhetünk meg a régi civilizációról.Az ünnepek alatt egy fából készült múmiát mutattak be a vendégeknek: Edwin Longsden Long „Az egyiptomi ünnep” című képén a szolgák egy valódinak tűnő múmiát cipelnek a közönség előtt. Hérodotosz magyarázata szerint a múmia fából készült, és azt a célt szolgálta, hogy jelképezze a …

  59. szombat,10:16
    A legfontosabb szentpétervári látnivalók


  60. Mit nézz meg, ha a foci mellett városlátogatással töltenéd az idődet?Ha külföldre utazunk egy esemény miatt, például egy rajongói találkozóra, bemutatóra, díjátadóra, vagy sporteseményre, akkor érdemes úgy tervezni a programunkat, hogy jusson időnk az adott hely kisebb-nagyobb felfedezésére, hiszen ki tudja, hogy eljutunk-e még valaha az adott városban. Jelenleg ilyen hely Oroszország, ahol javában zajlik …

  61. péntek,10:39
    Milyen viselkedési formád a legbosszantóbb a szerelemben?


  62. Melyik tulajdonságod zavarhatja a párodat?A kezdeti fellángolás után, amikor kezd eloszlani a rózsaszínköd, minden pár meglátja a szerelme nem túl előnyös tulajdonságait, amiket vagy képes elfogadni az ember, vagy nem. Egy jó párkapcsolathoz rengeteg türelemre, kompromisszumra és toleranciára van szükség. Ugyanakkor az önismeret sem árt, ezért a most következő személyiségteszt azt próbálja meg kideríteni, hogy …

  63. csütörtök,14:20
    Hófehérke hét törpéje közül melyiket tartod a legszimpatikusabbnak?


  64. Válaszd ki a lenti képről a kedvenc törpédet, majd olvasd el, hogy mi olyan fantasztikus benned a többi ember szerint!Az alábbi személyiségteszt azt feltételezi, hogy abban az esetben, ha te is szereted a Hófehérke meséjét, és a hét törpe közül megvan a kedvenced, akkor ez elárulhatja, hogy milyen tulajdonságodért csodálnak az emberek. 1. Tudor: Ha …

  65. csütörtök,6:24
    Újdonsült feleségek meséltek arról, hogy mennyire változott meg a kapcsolatuk az esküvő után


  66. A Reddit közösségi oldalán válaszoló nők között akadt, aki szerint néhány dologban változott a kapcsolata, mások szerint minden maradt a régiben a házasság után.„Mind a ketten 21 évesek vagyunk. Hat éve alkotunk egy párt. Szeptemberben lesz az első házassági évfordulónk. Az esküvő óta csak a szex változott, ami napról napra egyre jobb. Teljes szívemmel szeretem …

  67. szerda,6:36
    Sophie Jones tanácsai az utazás alatti edzéshez


  68. Az egyik nemzetközi légitársaság légiutas-kísérője elárulta, hogy hogyan oldja meg a testmozgást, ami nyaralás ideje alatt is fontos.Könnyű elhanyagolni a mindennapi edzést, ha nyaralni megy az ember, pedig a rendszeres testmozgás nem csak azért fontos, hogy ne hízzunk meg a szabadságunk ideje alatt, hanem azért is, hogy megőrizzük az egészségünket. Ennek a fontosságra hívja fel …

  69. kedd,13:57
    Nyomok, amelyek megoldották vagy tovább bonyolították a történelmi kérdéseket


  70. A régészek soha nem tudhatják, hogy válaszokat vagy további kérdéseket fognak-e találni a munkájuk során.A történelem kutatása érdekes szakma, hiszen soha nem lehet tudni, hogy a feltárt sír, föld alól előkerült tárgyak, emberi maradványok, írásos dokumentumok, épületmaradványok, vajon megválaszolják a múlttal kapcsolatos kérdéseket, esetleg megcáfolják azt, amit a tudósok eddig feltételeztek, vagy újabb kérdéseket vetnek …

  71. kedd,6:17
    Testileg és lelkileg is jó hatása van a mezítlábas parkoknak


  72. A legkisebb gyerektől a legidősebb felnőttig várják, az általában ingyenes, mezítlábas parkok a látogatókat.Érdemes élni azzal a lehetőséggel, hogy Magyarországon több, általában ingyenesen látogatható, mezítlábas park között válogathatunk, ugyanis a mezítlábas séta kifejezetten jó hatást gyakorol a testre és a lélekre. A talpmasszázs javítja a vérkeringést és az érrendszert, erősíti a talpizmokat, ami védelmet nyújt …

  73. hétfő,14:10
    Veszélyes lehet a spanyol nyaralás


  74. A brit kormány összegyűjtötte azokat az országokat, amelyek a terrorizmus szempontjából veszélyesek lehetnek 2018 nyarán.A vakáció szervezésekor sok mindenre oda kell figyelniük, így arra is, hogy mennyire veszélyes az az ország, város, ahova a nyaralásunkat tervezzük. Ebben segít a brit kormány listája, amelyen azok az országok szerepelnek, amelyekben a legnagyobb a valószínűsége egy esetleg terrorcselekménynek. …

  75. hétfő,6:04
    Nézz szembe a személyiséged sötét oldalával!


  76. A sötét jegy rámutat a gyengeségeidre, hibáidra, sebezhető pontjaidra, amelyeken bátran változtathatsz.Keresd ki az alábbi táblázatból, hogy melyik sötét jegyhez tartozol a születésed dátuma szerint, majd olvasd el, hogy mi jellemző a személyiséged sötét oldalára, hogy tudd, min lenne érdemes változtatnod! Március 21 – április 19: tirannus Április 20 – május 20: bukott angyal Május …

  77. szombat,7:56
    A legjobb filmek 2018 nyarán


  78. Idén is érdemes lesz moziba menni!Csak jól járhatsz, ha a strandolás, kirándulás és fesztiválozás mellett, egyedül, barátokkal vagy a családdal, beülsz egy filmre a klímás mozikba, hiszen 2018 nyarán sem maradunk remek vígjátékok, krimik és horrorok nélkül. Kedvcsinálónak íme néhány nyári premier! Kutyaparádé (2018. június 14.): A vígjáték főszereplője Max, a rendőrség legjobb kutyazsaruja, akinek …

  79. péntek,6:58
    Öt kiváló homokos strand az Adrián


  80. Horvátország legjobb tengerpartjai, ahova akár 5 óra alatt eljuthatunk Budapestről.Habár drágul a horvát nyaralás, mégis évről-évre egyre több magyar dönt úgy, hogy Horvátországban tölti a szabadságát. Azoknak azonban nincs könnyű dolga, akik homokos tengerparton pihennének, hiszen Horvátországra az apró kavicsos tengerpartok a jellemzőek, ám az Adrián akad néhány homokos strand, ami a kisgyerekes családoknak is …

  81. csütörtök,14:07
    35 évet kellett várni a Szárnyas fejvadász folytatására


  82. Híres filmek, amelyekhez sok-sok évig nem készült folytatás.A Bad Boys rajongói jól ismerik azt az érzést, hogy milyen több évet várni a kedvenc filmjük folytatására, hiszen a 2003-as második rész óta, immár 15 éve várják a harmadik részt, ami még mindig csak készül, arra pedig nincs garancia, hogy nem fog csalódást okozni a kész mű. …

  83. csütörtök,6:13
    A Haab naptár 19 asztrológiai jegye


  84. Keresd ki a születésed napjához tartozó maja jelet, hogy megismerhesd, milyen tulajdonságokat kaptál tőle!Chen (január 2. – január 21.): Bölcs, spirituális, gyakran vallásos ember lehetsz, aki éjszaka él igazán. A barátaid és a családod bizalommal fordul hozzád, mert tudják, hogy mindenkinek próbálsz a segítségére lenni. Yax (január 22. – február 10.): Felvilágosult, intelligens, nagyon világos …

  85. szerda,13:43
    A tíz leggyakoribb rovarcsípés


  86. Súlyos betegségeket, allergiás tüneteket okozhatnak egyes rovarok csípései.Nyáron nagyon könnyű összeszedni egy-egy rovarcsípést, aminek esetében gyakran nem tudjuk, hogy mi haraphatott belénk, pedig jobb tisztában lenni azzal, hogy hogyan néznek ki a különböző rovatcsípések, mert az ártalmatlan támadás mellett előfordulhatnak olyan rovarok, amelyeknek csípése betegségeket, allergiás tüneteket okozhatnak. Az alábbi útmutató segíthet abban, hogy a …

  87. szerda,6:11
    Készíts tervet, ha Disneylandbe készülsz!


  88. Hasznos tanácsok, hogy ne legyen idő- és pénzrabló a Disneylandben tett látogatásod.Kicsik és nagyok bakancslistáján is szerepel a párizsi Disneyland, ahol találkozhatsz a kedvenc mesefőseiddel, ám a varázslatos világ könnyen rémálomba csaphat át, hiszen a valóságban tömött sorok, zajongó gyerekek és méregdrága ételek, italok várják a vendégeket. Ha te is el szeretnél ellátogatni Disneylandbe, akkor …

  89. kedd,13:28
    Rudolf Hess a horoszkópja tanácsára árulta el Hitlert


  90. A nácik komolyan hittek a természetfeletti módszerekben, amiket gyakran bevetettek a remélt siker érdekében.Ingával keresés, asztrológia, német messiás. Csak néhány példa azok közül, a természetfeletti módszerek közül, amikben a nácik annyira komolyan hittek, hogy azoktól várták a sikert, ám olykor balul sült el a dolog. Rudolf Hess elárulta Hitlert a csillagok sugallatára: 1941. május 10-én …

  91. kedd,6:14
    A Könnyek Útján tűnt el Madison Scott


  92. A 2018-as technika sem elég ahhoz, hogy megtalálják a több éve eltűnt embereket.A hatóságok dolgát sok mindenben megkönnyíti a modern technika, mégis előfordul, hogy hiába a rengeteg új találmány, nem sikerül megoldani egy-egy ügyet, mert a 2018-as vívmányok is kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy megtalálják a több éve, évtizede eltűnt embereket. Madison Scott: 2011. május 28-án …

  93. hétfő,18:51
    A sztereotípiák szerint így nyaral a nő a csillagjegye szerint


  94. Szigorúan az általánosításokat vette alapul a nyaralós horoszkóp, amit véletlenül se vegyél komolyan!Kos: Ne csodálkozz, ha hajnali kettőkor beront hozzád és közli, hogy négykor indultok nyaralni! Esetében koncentrálj az olyan előnyeire, mint például arra, hogy ideális körülmények képes kiharcolni. Ha Kossal mész nyaralni, akkor vigyél magaddal füldugót, szemellenzőt, meditációs zenét és stresszoldó teát. Bika: A …

  95. hétfő,12:48
    A középkor legkegyetlenebb büntetései


  96. Nyilvános megszégyenítés, kivégzés vagy kínzással felérő börtönbüntetést kaptak a bűnösök a középkorban.A középkorban élt emberek még nem értelmezték úgy a világot és a társadalmi viszonyokat, mint mi a XXI. században, ráadásul ők sokkal jobban ki voltak szolgáltatva a természetnek, a halál látványa pedig mindennapos volt a számukra. A kivégzések számukra látványosság volt, a hatóságok pedig …

  97. szombat,10:03
    Azonosítatlan repülő tárgyakat láttak Afrikában


  98. A szemtanúk szerint harmadik típusú találkozásban volt részük.A világ minden tájáról érkeznek olyan hírek, amelyek arról szólnak, hogy valaki furcsa, lebegő, fényes objektumot látott, földönkívülinek vélt személlyel találkozott. Ezekről a történetekről senki sem tudja, hogy igazak-e, de az biztos, hogy például Afrikában is sokan találkoztak valamilyen megmagyarázhatatlan jelenséggel. A Peter és Frances MacNorman elrablása: 1974 …

  99. péntek,13:33
    Mit jósol a cigánykártya a nyárra?


  100. Milyen lapokat kapott a csillagjegyed?Kos: Szerencse, Üzenet, Özvegyférfi. Egy idősebb rokonod, barátod hasznos információkkal és jó tanácsokkal támogat. Nyáron pozitív fordulatok várnak rád, az ügyeid pedig a reményeid szerint alakulnak. Bika: Pap, Ajándék, Utazás. Kellemes meglepetésben lesz részed, mert nyáron valaki, talán az égiek, ajándékkal lep(nek) meg. Lehetséges, hogy nem tárgyi ajándékról lesz szó, hanem …

  101. péntek,7:06
    Kevin Dutton szerint ezekben a szakmákban nagyszerűen érzik magukat a pszichopaták


  102. A brit pszichológus és író a The Wisdom of Psychopats: What Saints, Spies, and Serial Killers Can Teach Us About Success című könyvében összeállított egy listát azokról a szakmákról, amelyek a leginkább vonzzák a pszichopatákat.A valóságban egyáltalán nem olyan könnyű felismerni a pszichopatákat, mint a filmekben, hiszen általában normálisan viselkedő emberekről van szó, akik abban …

  103. csütörtök,12:51
    Miről fog szólni a vakáció?


  104. Az alábbi táblázatból keresd ki a nyári szabadságod első napjának dátumát és olvasd el a jóslatot!1-es nap – minden hónap 1-je, 10-e, 19-e és 28-a 2-es nap – minden hónap 2-a, 11-e, 20-a és 29-e 3-as nap – minden hónap 3-a, 12-e, 21-e és 30-a 4-es nap – minden hónap 4-e, 13-a, 22-e és 31-e …

  105. csütörtök,6:02
    10 esküvői hagyomány a brit királyi családban


  106. Néhány szokásról nem hajlandó lemondani a Windsor-ház.Minden országnak, minden népnek és minden családnak megvan a maga esküvői hagyománya, aminek szigorú szabályai az évek során lazulhatnak, mégis akadnak olyan részletek, amelyeknek meglétét sokan még ma is elvárják. A brit királyi család esetében több évszázados hagyományok határozzák meg a házasságkötést, amely esetében, néhány dologban engedékenyebb a Windsor-ház, …

  107. szerda,12:25
    Milyen kezeléssel, terápiával vagy kikapcsolódási lehetőséggel töltődhetsz fel a legjobban?


  108. Olvasd, hogy a csillagjegyed szerint miből nyerhetsz energiát az idei nyáron!Kos: Mivel keményen dolgozol, emiatt szinte elmentek egymás mellett a kedveseddel, akivel alig jut időtök egymásra. Próbálj meg legalább nyáron visszavenni a tempódból, és tölts minőségi időt a pároddal, akivel utazzatok, kiránduljatok, wellnessezzetek, romantikázzatok! A párod jelenléte, szeretete, remek társasága a legforróbb napokon is fel …

  109. szerda,7:12
    Szellemek járnak az ódon várakban


  110. Ha téged is vonzanak a kísértetkastélyok, akkor az alábbi hét helyet írd fel a bakancslistádra!Belcourt-kastély – Amerikai Egyesült Államok: 1894-ben egyedülálló otthonra vágyott Sir Oliver Belmont, aki több, mint 100 millió dollárt költött a Boston közelében található kastély építésére, az életét pedig annak szentelte, hogy szebbnél szebb tárgyakkal ékesítse az otthonát. Amikor a kastély gazdája …

  111. kedd,12:30
    Nyugodt kisvárosok a világ minden tájáról


  112. Ezekben a falvakban gondtalanul nyaralhatsz.Ha unod a zajos nagyvárosokat, emberekkel teli, népszerű üdülőhelyeket, békére, csendre és harmóniára vágysz a nyaralásod idejére, akkor jó hírünk van a számodra, mert a világ tele van olyan kisvárosokkal, ahol megkapod a nyugalmat. Íme néhány csodás falu, amiben biztos, hogy nem csalódnál! Feröer-szigetek, Gásadalur falu, Dánia: A Vadar-sziget legmagasabb sziklái …

  113. kedd,6:34
    A tudomány megmagyarázta a testen kívüli élményt


  114. A kutatók leleplezték a természetfelettinek vélt jelenségeket.Reinkarnáció, asztrál kivetülés, szellemek és még megannyi jelenség, amiről sokan elhiszik, hogy valamilyen természetfeletti erő okozza, ám a tudósok abban hisznek, hogy mindenre van logikus, teljesen földi megoldás, ezt pedig lelkesen be is bizonyítják, ezzel lerombolva sokak illúzióit. Miért hisznek az emberek a testen kívüli élményekben? – A kutatók …

  115. hétfő,14:39
    A legkitartóbb csillagjegyek a szerelemben


  116. Kik azok, akik valószínűleg a rosszabb időkben is melletted maradnak?A szerelemben a párok megfogadják egymásnak, hogy jóban és rosszban is kitartanak egymás mellett, ám ezt könnyebb mondani, mint betartani, ugyanis amikor beüt a baj, akkor sokan annak az első jelére elfutnak. Az, hogy valaki kitart-e a párja mellett a rosszabb időkben is, sok mindentől függ, …

  117. hétfő,8:25
    A legjobb szerelmes történetek nyárra


  118. Könnyed romantikus regények a strandoláshoz.Ha valamilyen olvasnivalót keresel a napozáshoz, strandoláshoz, utazáshoz, de nem vágysz semmi komolyabbra, akkor a könnyed szerelmes történetek kiváló társaid lehetnek az évszakban. Mivel romantikus regényekkel Dunát lehet rekeszteni, ezért íme néhány remek könyv, ami elnyerheti a tetszésedet! Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi: Ritka eset, hogy egy férfi szemszögéből ismerjük meg …

  119. szombat,8:53
    Milyen lesz a nyarad?


  120. A csillagjegyedhez párosított Tarot kártyalap megjósolhatja, hogy mire számíthatsz az évszakban.Kos – Remete: Önvizsgálatot kell tartanod, meg kell fogalmaznod a céljaidat és azt, hogy hogyan szeretnél nekiállni a megvalósításnak. A Remete arra utasít, hogy nézz szembe a valósággal, azokkal a dolgokkal, amelyeken muszáj változtatnod! Utazz bárhova, ott is időt kell szánnod arra, hogy elmélkedj. Bika …

  121. péntek,9:11
    Saját magán végzett el nemátalakítást Roland Mery


  122. Emberek, akik önmagukat műtötték meg.Aki csak teheti, szeretné elkerülni azt, hogy műtőasztalra kerüljön, mert sokan rettegnek, hogy valamilyen nem várt komplikáció lép fel, esetleg meghalnak, de akadnak, akik a fájdalomtól szeretnék megkímélni magukat. Az életben azonban előfordul, hogy az ember el sem jut a műtőasztalig, mert valamilyen okból kifolyólag, muszáj saját magát megoperálnia. Az alábbi …

  123. csütörtök,13:56
    Min kellene változtatnod ahhoz, hogy jobb legyen az életed?


  124. Tudd meg, hogy mi a karmikus életfeladatod a csillagjegyed szerint!Kos: Türelmetlen és sokszor túlságosan impulzív vagy. Gyakran teszel olyasmit, amit később megbánsz, ráadásul sokszor kellemetlen következményekkel kell szembesülnöd. Mindez az idődet és az energiádat is elrabolja, ezért a karmikus életfeladatod az, hogy mostantól próbáld újításokra és új élményekre áldozni az idődet. Bika: Hajlamos vagy a …

  125. csütörtök,6:27
    A szabadkőműveseknek semmi köze sem volt Trianonhoz


  126. Leszámolt a hamis hiedelmekkel Ablonczy Balázs történész a Trianon legendák című kötetében.A tudatlan szakértők elbántak Magyarországgal: A hiedelem szerint a békekonferencián jelenlévő szakértők nem értettek a földrajzhoz, de titkos tervekkel érkeztek, emiatt alaposan elbántak a magyarokkal. A valóság ezzel szemben az, hogy a brit szakértők közül többen is jó kapcsolatot ápoltak a magyarokkal, ráadásul elsősorban …

  127. szerda,15:10
    Vonat és repülő is közlekedik a Gisborne repülőtéren


  128. Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szárazföldi és légi útjait!Gisborne repülőtér, Új-Zéland: Az Új-Zéland északi partján található Gisborne repülőtér azért egyedülálló, mert ott halad el a Palmerston North-Gisborne vasútvonal. Habár a repülőtéri és a vasúti társaságok folyamatosan figyelnek, hogy összehangolt legyen a közlekedés, mégis előfordult már, hogy a vonat és a felszálláshoz készülődő repülőgép összeütközött. Julianna …

  129. szerda,10:12
    Leggyakrabban használt cukrász kellékek és eszközök


  130. Legyen szó apró süteményekről, isteni tortákról vagy más nassolni való finomságról, a cukrászdák készségesen állnak a vásárlóik szolgálatára, köszönhetően a minőségi cukrász kellékeknek és felszereléseknek. A cukrász mesterség ma már nem csupán a nők kiváltsága, hiszen nagyszerű cukrászokat ismerünk, akik már saját TV műsorban is bemutatják kedvenc süteményük elkészítési módszerét és a szükséges alapanyagokat. Azonban …

  131. szerda,5:57
    Minden idők legjobb utazós filmjei


  132. Ezek az alkotások biztos, hogy meghozzák a kedved a világjáráshoz.Az angol beteg (1996): A végéhez közeledő második világháborúban Hana, az ápolónő (Juliette Binoche) egy elhagyatott, toscanai kolostorban marad egy súlyosan beteg férfival (Ralph Finnes), aki nem emlékszik az életére. Hana felolvassa neki azt a képekkel és levelekkel teli könyvet, amiben Gróf Almásy László, a híres …

  133. kedd,15:29
    Valóra váltak az ősi tudományos jóslatok


  134. Egyáltalán nem voltak buták az ókori tudósok.A történelem minden korára igaz, hogy éltek benne olyan emberek, akiket foglalkoztattak a tudományok, szerettek kutatni és kísérletezni, aminek eredményeként olyan elméletekkel álltak elő, amik miatt akkoriban talán furcsán néztek rájuk, de idővel, más tudósok, bebizonyították, hogy igazuk volt. Az atomok: Az időszámításunk előtti V. században a görög Leukipposz …

  135. kedd,9:00
    Balatoni programajánlatok, hogy ne csak a strandolásról szóljon a nyarad!


  136. Koncertkomp, kalandpark, új ízek, szabadtéri mozi és még sok más izgalmas időtöltéssel varázsolhatod emlékezetesebbé a balatoni nyaralásodat.Kóstold meg a magyar fish&chipset: 2017 júniusában bevezették a Balaton egyes strandjain a gasztrojegyeket, aminek a lényege az, hogy szinte ingyen bemehetsz a strand területére, ha fürödni nem akarsz, csak enni. Idén látogass el a balatonudvari Fövenyes strandra, ahol …

  137. hétfő,19:00
    Meghiúsult világvége jóslatok


  138. Hiába várták a próféták, jósok, tudósok az apokalipszist.Jehova tanúi tippjei: Először 1914-re várták az apokalipszist, Dániel könyvének próféciái alapján. Amikor elmaradt a világ vége, akkor módosították a dátumot, a tévedést pedig azzal magyarázták, hogy az első dátum valójában Jézus láthatatlan uralmának kezdetét jelezte. A Jehova tanúi 1914-ben, 1915-ben, 1918-ban, 1920-ban, 1925-ben, 1941-ben, 1975-ben és 1994-ben …

  139. hétfő,12:58
    Júniusi filmajánló


  140. Öt film, amiért érdemes lesz moziba menni.A nyár első havában sem maradunk haza premierek nélkül, ráadásul az időjárás is arra biztat, hogy ne otthon filmezzünk, hanem menjünk moziba egyedül, a családdal, a barátokkal vagy a párunkkal. A magyar mozikban sok új filmet fognak bemutatni júniusban, de a következő öt alkotás különösen jónak ígérkezik. Ocean’s 8: …

  141. vasárnap,15:36
    Ezeket az ételeket mindenképpen kóstold meg a római vakációd során!


  142. A porchetta, a pizza al taglio, a supplí, de például a maritozzi is igazi ínyencség az olasz fővárosban.Mindegy, hogy a történelemért, a művészetért vagy az építészetért rajongunk, mert Olaszországban, főleg Rómában, biztos, hogy meg fogjuk találni a számunkra legideálisabb programot, ám emellett az evésről sem szabad megfeledkezni! Habár az olasz fővárosban könnyen beérhetnénk a leghétköznapibb …

  143. vasárnap,9:06
    Hozd ki a legtöbb jót a júniusból!


  144. Ha megfogadod ezeket a tanácsokat, akkor alaposan kiélvezheted a nyár első havát.Beköszöntött a június, amivel együtt megérkezett a nyár, az év legszebb évszaka, amiben sokkal könnyebben érzi jól magát az ember, feltéve, hogy nem nyomja a vállát valamiféle teher, probléma, gyász, ami akadályozza a pozitív életszemléletet. Ha júniusban rád is rád fér némi természetes hangulatjavítás, …

  145. szombat,15:51
    Különleges, mégis ismeretlen templomok


  146. A történelmi jelentőségük, az építészeti megoldások és díszítésük miatt is érdemes felkeresni ezeket a szentélyeket.Általánosságban elmondható, hogy azok, akik ateisták, vagy vallásosak, de eszükben sincs misére járni, általában hajlandóak felkeresni egy-két templomot, ha elutaznak valahova, mert ezek a szentélyek többek, mint egy vallás épületei, főleg akkor, ha több száz évesek, történelmileg jelentős a múltjuk. A …

  147. szombat,9:00
    Tudd meg, hogy mi jót tartogat a mai nap!


  148. Milyen pozitív dolog történik veled?A Jó Tarot több dologban is különbözik a többi jóskártyától. Egyfelől próbálja minden helyzetben és eseményben megtalálni a jót, másfelől Colette Baron-Reid nem a Botok, Érmék, Kardok és Kelyhek alapján, hanem a négy elem, a Tűz, a Víz, a Levegő és a Föld használatával állította össze a paklit. Válassz egy lapot …

  149. péntek,15:15
    A budapesti Sisi emlékmű története


  150. Amilyen nehéz sors jutott Erzsébet királynénak, olyan kálváriát élt át az emlékére avatott fővárosi szobor is.Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc véres leverése miatt Ferenc József nem nevezhető a magyar történelem legszerethetőbb királyának, a felesége, Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, Erzsébet királyné, avagy becenevén Sisi, mégis a magyarok kedvenc uralkodójává vált. Ennek a népszerűségnek az egyik …

  151. péntek,9:00
    Van igazságalapja a főnix legendájának


  152. A tudomány megtalálta az valóságot a hiedelmekben, amelyeket az emberek élénk fantáziája színezett ki.Főnix: Ezt a mítoszt a Kelet-Afrikából érkező utazóktól hallhatták az egyiptomiak, a főnix pedig valójában flamingó lehetett. A feltűnően vörös és rózsaszín madarak olyan tavaknál élnek, amelyek nyáron elpárolognak, a helyükön pedig csak száraz, poros táj marad. Amikor a tó közepén több …

  153. csütörtök,15:27
    Milyen mennyei tudással rendelkezhetsz?


  154. A horoszkóp szerint milyen angyali képességgel ruház fel a csillagjegyed?Kos: Benned egy harcos angyal rejlik. Gyakran úgy érzed, hogy legszívesebben kardot rántanál, hogy az elnyomás és az igazságtalanság ellen harcolj. Emellett rendelkezel azzal a karizmával, ami jó vezérré tesz. Az emberek példaképnek tekintenek és követnek, ha nemes a célod. Bika: Az angyalok békéje és végtelen …

  155. csütörtök,6:14
    Gyilkosok, akiknek titkosírásos szövegét senki sem tudja megfejteni


  156. A személyazonosságukat vagy a bűncselekmények leírását tartalmazzák azok a kódolt üzenetek, amelyek még a szakértőkön is kifogtak.Henry Debosnys: A portugál Henry Debosnys lelőtte a harmadik feleséget, majd elvágta a torkát, ezért 1883-ban, New Yorkban, felakasztották. A hatóság depresszív hangvételű verset és kifejezetten csinos hölgyeket ábrázoló rajzokat fedezett fel a férfi lakásán. Emellett egy matematikai jelekből …

  157. szerda,12:32
    Franciaország legszebb kisvárosai


  158. Ezek a települések bármikor felvehetnék a versenyt a leghíresebb turistacélpontokkal.Franciaországba nem csak Párizs miatt érdemes elutazni, hanem a szebbnél szebb kisvárosok miatt is, amiket egyelőre nem árasztottak el a turisták, pedig minden természeti, építészeti és egyéb adottságuk megvan ahhoz, hogy népszerű turistaparadicsomokká váljanak. Roussillon: Az 1300 lelket számláló Roussillon azon városok közé tartózik, amelyek a …

  159. szerda,6:14
    A kórházak és a patikák eladják a kórtörténetedet


  160. Inkorrekt módszerekkel gyűjtenek adatokat rólad az interneten.A közelmúltban kirobbant Cambridge Analytica botrány nyomán ismét felkapott témává vált, hogy a cégek milyen inkorrekt módszerekkel gyűjtenek adatokat az interneten keresztül, amit aztán eladnak a hirdetőknek. A kórházak és patikák eladják a kórtörténetedet: A Facebook azt kérte a kórházaktól, hogy adják el nekik a páciensek bizalmas adatait egy …

  161. kedd,13:38
    Időutazónak vallotta magát egy részeg férfi


  162. Senki sem tudja, hogy betegek, profi hazudozók vagy az igazat mondták azok, akik a közelmúltban azt állították, hogy időutazók.A részeg ember valójában egy időutazó, aki figyelmeztetett az idegen invázióra: 2017 októberében, a Wyomingben található Casper területén tartóztatták le azt a részeg férfit, aki azt állította, hogy időutazó és figyelmeztetni akar, hogy 2018-ban meg fogják szállni …

  163. kedd,6:25
    Mit jelent, ha ezekkel az állatokkal találkozol?


  164. Hiedelmek és tudományos megfigyelések miatt hisszük, hogy rejtett üzenete van az állatoknak.Elég csak az ókori Egyiptomra gondolnunk, ha arról van szó, hogy bizonyos állatokat már az ősidők óta tiszteltek az emberek, hiszen az egyiptomiak életében például a macskák játszottak kiemelt szerepet, de említhetjük a görögöket is, akiknél például a szarvasról hitték, hogy Artemisz szent állata. …

  165. hétfő,14:02
    Pusztító árvíznek köszönhetően kerültek elő a margitszigeti kolostor romjai


  166. Az éve során több ásatást is végeztek a sokáig feledésbe merült épületegyüttesen.Ha a Margitszigeten barangolsz társasággal, vagy csak egymagadban, akkor előbb-utóbb ki fogsz lyukadni a margitszigeti kolostor romjainál, aminek látványa akár órákra is rabul ejthet. Az egykori domonkos kolostor IV Béla királyunk utolsó lakhelye, a templom pedig a sírhelye volt. Ugyanitt temették el az uralkodó …

  167. hétfő,6:12
    Spanyolország legérdekesebb kisvárosai


  168. Művészeti, természeti, építészeti kincsek és különleges ételek kényeztetik a turistákat az alig ismert spanyol kisvárosokban.Minden országnak megvannak a maga legnépszerűbb turistacélpontjai, ám a híres városok egy idő után elvesztik a vonzerejüket, ha az emberek nem vágynak arra, hogy nyomorogjanak a strandon, hosszú sorokban álljanak a látványosságok előtt. Spanyolország például Barcelonában és Madridban számíthatunk turisták egész …

  169. vasárnap,17:05
    Rád milyen furcsa dolog jellemző, ha rád szakad az unalom?


  170. A csillagjegyed elárulja, hogy mivel ütöd el szabad óráidat.Élnek köztünk olyanok, akik hírből sem ismerik, mások utálják, míg megint mások szeretik az unalmat, azt az időszakot, amikor nincs semmi dolguk. Te vajon mihez kezdesz, ha unatkozol? Esetleg valami furcsa dolgot művelsz? A horoszkópod elárulja! Kos: Általában lefoglalja magát a Kos, ám még ezzel a csillagjeggyel …

  171. vasárnap,9:31
    Milyen hétköznapi dolgokról kell lemondania Harry herceg feleségének?


  172. Meghan Markle többé nem csinálhat azt, amit akar.A boldog párkapcsolat lemondásokkal, kompromisszumokkal jár, különösen akkor, ha valaki egy királyi családba házasodik be. Ez történt múlt hét szombaton Meghan Markle esetében is, ugyanis az eddig színésznőként ismert nő feleségül ment Harry herceghez. A friggyel Meghan Markle nem csak sussexi hercegnévé vált, hanem elfogadta azt is, hogy …

  173. szombat,15:37
    Az Instagramon nézhették végig a szépségkirálynő halálát a követők


  174. Sokkoló autóbaleseteket okozott a közösségi oldalak élő adása.Haverok, zene, száguldozás, csatt: 2017 augusztusában, Indiában négy fiatal egy barátjuk Maruti 800 típusú autójával kocsikázott és nem egyszer igencsak nagy sebességre gyorsítottak, miközben üvöltött a zene. Az utasok táncoltak, jól érezték magukat, amit a Facebook-ismerőseik is láthattak, mert az anyósülésen helyet foglaló diák élő adást indított. A …

  175. szombat,9:00
    A Föld legerősebb energiáival rendelkező helyei


  176. A világ legkülönlegesebb területei, ahova akkor is érdemes ellátogatni, ha nem hiszel a spiritualizmusban.Egy egész élet is kevés ahhoz, hogy ellátogassunk a Föld legérdekesebb helyeire, ráadásul a legtöbbünknek pénze sincs arra, hogy eljusson a világ összes tájára, emiatt muszáj valami alapján szelektálnunk. A bakancslista készítésekor figyelembe vehetjük az érdeklődési körünket, a személyiségünket, aktív vagy passzív …

  177. péntek,20:11
    Nyári hangulatot idéző filmek


  178. Dőlj hátra és hagyd, hogy néhány remek vígjáték, romantikus történet meghozza a kedved a nyárhoz!Mamma Mia! (2008): A nyári szerelemről szól ez a népszerű, zenés film, aminek Sophie, aki nem tudja, hogy ki az édesapja. A lány úgy dönt, hogy meghívja az esküvőjére azt a három férfit, akikkel az anyjának viszonya volt, hátha kiderül, hogy …

  179. péntek,12:47
    Milyen szerelemben lehet részed nyáron?


  180. Az afrikai joruba vallás egyik népszerű istennője, Oshun, a szerelem, a szexualitás, a termékenység, a szépség, a folyók és a jövőbelátás úrnője, megjósolhatja neked, hogy mi várhat rád a szerelem terén 2018 nyarán.Ha kíváncsi vagy Oshun jóslatára, akkor válassz egy lapot a fenti képről! 1. A gyűlölet emésztő tüze: A szerelem egy különös, ellentmondásos, nagyon …

  181. csütörtök,19:24
    Mit mondhatunk és mit nem mondhatunk annak, aki fél a repüléstől?


  182. Mi segít és mi ront a repülőfóbiás állapotán?Napjainkban a közlekedés egyik legbiztonságosabb formája a repülés, mégis sokan rettegnek tőle, mert attól félnek, hogy valamilyen katasztrófa miatt nem jutnak el az úti céljukhoz. Ez a félelem lehet olyasmi, amit az ember megtanul uralni, de előfordulhat, hogy valaki annyira retteg, hogy fel sem meri tenni a lábát …

  183. csütörtök,14:01
    A Balaton legszebb levendulásai


  184. Szedd magad akciók, fesztiválok, nyugalom és gyönyörű panoráma várja az érdeklődőket Tihanyban, Kékkúton vagy például Kőröshegyen.Tihany: A levendula fontos és jelentős szerepet játszott Tihany történetében, ráadásul a mai napig komoly hagyományai vannak a tihanyi levendula termesztésnek és feldolgozásnak. Az országban itt tartják a legnagyobb hagyományokat magáénak valló, legismertebb levendulafesztivált, a Tihanyi Levendula Fesztivált és Levendula …

  185. szerda,21:31
    Milyen színű az aurád?


  186. A horoszkópból megtudhatod, hogy alapvetően milyen színben ragyoghat az aurád.Kos (március 21. – április 20.): Fényes, élénkvörös az aurád színe, ami tökéletesen leírja az alapvonásaidat, hiszen a Kosok tüzesek, fáradhatatlanok, szenvedélyesek, hajlamosak az agresszióra, a versenyszellemre és az erős akaratra. Bika (április 21. – május 20.): Az erdők pazar zöld színében ragyog az aurád. Jellemző …

  187. szerda,14:15
    Milyen változásokon eshetsz át 2018 nyarán?


  188. Válassz egy lapot a lenti képről, hogy megkaphasd a Halálfejes Pillangó jóslatát!A pillangók a legjobb bizonyítékai a változásnak, hiszen a hernyó élete egy pontján átváltozik és csodálatos pillangóként folytatja az életét, ezzel szimbolizálva az újjászületést, hogy a halál csak valaminek a kezdette, ezért nem meglepő, hogy sok hiedelemben központi szerepet kap. A Halálfejes Pillangó most …

  189. kedd,18:49
    Gyanús történelmi események utalhatnak a vámpírok létezésére


  190. Különös lények, amelyek után a tudósok is kutatnak.Vámpír: A tudósokat még napjainkban is érdekli a vámpír téma, mert szerintük sok a gyanús történelmi feljegyzés. Ilyen például Sava Savanović legendája, ami arról a híres szerb vámpírról szól, aki egy régi malomban vert tanyát a Rogačica folyónál, Zarožjefalujában Bajina Bašta községben, és onnan támadt rá azokra a …

  191. kedd,11:12
    Rejtett kamrát fedeztek fel egy piramisban


  192. Az ősi Egyiptom legnagyobb titkai, amelyekre még mindig nincs tudományos válasz.A megsemmisült piramis: Az ókori Egyiptom IV. dinasztiájának idején, Dzsedefré fáraó nyughelyeként szolgált a Dzsedefré-piramis, amit a későbbi időkben kifosztottak és leromboltak. Egyes elméletek szerint az egyiptomiak gyűlölték Dzsedefrét, ezért megsemmisítették a piramiskomplexumot. Rejtett kamra a nagy piramisban: A legnagyobb piramis 4500 évvel ezelőtt épült, …

  193. hétfő,19:42
    Mi lesz a legjellemzőbb 2018 nyarára?


  194. A csillagjegyedből kiderül, hogy mi kapja a legnagyobb hangsúlyt a következő három hónapban.Kos – Tengerpart és strand: Ha 2018 nyarán nem jutsz el a tengerpartra, akkor keress olcsó alternatívát, például kirándulj el egy közeli tóhoz a barátaiddal vagy a családoddal, mert így is lazíthatsz, kikapcsolódhatsz. Bika – Szabadtéri fesztiválok és átmulatott éjszakák: 2018 nyara a …

  195. hétfő,12:42
    Filmek, amelyek a felnőtt életre tanítanak


  196. Drámák, vígjátékok, horrorok és romantikus mozik, amiket egyszer az életben mindenkinek látnia kellene, mert fontos mondanivalójuk van.Diploma előtt: Ez a hatvanas években készült film egy útkereső fiatalról szól. Mike Nichols rendező Oscar-díjat kapott az alkotásért. Száll a kakukk fészkére: Milos Forman klasszikusában Jack Nicholson egy elmegyógyintézeti beteget alakít, ám a kérdés az, hogy vajon ki …

  197. szombat,15:00
    Hat angyali ima pünkösdre


  198. Vasárnap vagy és hétfőn mondd el a vágyaidnak megfelelő imát, aminek végén mondj köszönetet!Akadályok leküzdése Mihállyal: Karcold a neved egy fehér gyertyába, gyújts meg, és mondd az imát: „Téged szólítalak, hatalmas, védelmező angyal, akinek páncélja és kardja olyan fényesen ragyog, mint a Nap! Mihály arkangyal, vess véget minden akadálynak, ami elválaszt a célomtól Mondd meg, …

  199. szombat,9:00
    Mesterhoroszkóp


  200. Most megtudhatod, hogy mit érdemes eltanulni tőled, illetve neked mit kellene eltanulnod a többi csillagjegytől!Kos: Ez a csillagjegy mesterien mutathatja meg, hogy milyen előnyei vannak annak, ha az ember néha hajlandó elveszteni a fejét, kikapcsolja az önkontrollt, gondolkodás nélkül cselekszik. Emellett mindenkit bevezethet az élet gyakorlatiasabb oldalába, kihozhatja másokból a legjobbat, amin keresztül érvényre juttathatják …