Mire figyelj a Nébih szerint, ha nyár kedvenc édességét fogyasztod?ice-cream-6Így készül a fagylalt: Általában a fogyasztás helyszínén pasztőrözéssel, vagy hideg eljárással, fagylaltporból, sűrítményből, pasztából, tejjel vagy vízzel, élelmiszer-adalékanyagok (sűrítők, habosítók), valamint járulékos anyagokból (gyümölcsök, magvak, gyümölcskonzervek stb.) készül a fagylalt.

A szakértők megkülönböztetnek hagyományos vagy kézműves fagylaltot, amit cukrászmester készít. Ezek mellett létezik a porfagylalt is, amit iparilag előállított porkeverék és víz keverékéből készítenek, majd kanállal adagolt jégkrémként árulják. Habár a megjelenése hasonló, a porfagylaltot mégsem sorolják a fagylaltok közé.

A fagyi és a jégkrém különbsége: A jégkrémet előre meghatározott alapanyagokból állítják össze. A hozzávalókat hőkezeléssel, zárt technológiával, általában homogénezéssel, szükség szerint érleléssel készítik, majd hűtött állapotban habosítják, végül pedig fagyasztják. A vendéglátóhelyekre kész állapotban szállítják.

Fagylalt miatti betegségek: Mivel a nyár legnépszerűbb édessége sok folyadékot és fehérjét tartalmaz, ezért kiváló táptalaja a gyomrot és bélrendszert megbetegítő baktériumoknak, ráadásul a csomagolás hiánya miatt könnyen szennyeződhet. A fagylalt állandó hűtést igénnyel, hiszen elég néhány fok hőmérséklet-emelkedés, és máris olvadni kezd, ami gyors romláshoz, a baktériumok fokozatosabb szaporodásához vezethet.

Ételérzékeny ehet-e fagyit: Napjainkban a cukrászdák kínálatában megtalálhatóak a diabetikus változatok, míg az üzletekben laktózmentes jégrémeket vásárolhatsz. Fontos, hogy bármelyik választása esetén, ha ételérzékeny vagy, akkor ellenőrizd, hogy miből készült a díszítés!

Erre figyelj, ha otthon készítesz fagylaltot: Mindig friss, tiszta, jó minőségű alapanyagokkal, tiszta kézzel és tiszta eszközökkel dolgozz. Porból készült fagyi esetében kövesd a termék csomagolásán szereplő leírást! A fagylaltot mélyhűtőben tárold, és annyit vegyél ki, amennyit azonnal megeszel! A felolvadt fagyit ne fagyaszd vissza!

Ezekre figyelj az árusnál:

– Jól látható, hogy a fagylalt nem olvadt, nem folyik, a díszítése ehető és tiszta.

– Nézd meg, hogy a fagylaltpult zárt-e, védve van-e (például elhúzható, felnyitható plexilappal) a rovaroktól, portól, cseppfertőzéstől és egyéb szennyeződésektől.

– A fagylaltban nincsenek jégdarabkák, ugyanis ez a megolvadt fagyi visszafagyasztásakor keletkezhet. A frissen készült fagylaltot nem töltik rá a maradékra.

– Ha mozgó fagylaltárusnál vásárolsz, akkor bizonyosodj meg arról, hogy a környezete és a járműforgalom nem szennyezheti-e be a fagylaltot, valamint ellenőrizd, hogy kifüggesztették-e jól olvashatóan az előállító nevét és címét!

– A pultot nem éri közvetlen napfény, illetve védett az időjárás viszontagságaitól. A környezete tiszta, rendezett.

– Az árusok védik a tölcsért a szennyeződésektől, a kiszolgáláskor szalvétával adják át, illetve odafigyelnek, hogy külön kezeljék a pénzt és a fagylaltot.

– Ha a pultban találsz hőmérőt, akkor nézz rá, mert a hőmérséklet nem lehet több -8 °C-nál.

– Az árus folyó vizes kanálöblítőt használ, vagy minden tégelyhez külön adagoló eszközt, spatulát használ. A leöblített kanál víztelenítése nem a pultra helyezett szivacsra, törlőruhára ütögetéssel történik.

– Figyeld meg a személyzetet! Ha ápoltak, a megjelenésük higiénikus, a ruházatuk tiszta és rendezett, valamint a fagylaltpult közelében található kézmosási lehetőség, akkor nincs mitől félned.

(Forrás: divany.hu)