A személyiségről mesél, hogy milyen stílusban díszítjük a fenyőt.christmas-wallpaper-preview-8Egy héten belül karácsony, aminek egyik legfontosabb része a megfelelő fenyőfa kiválasztása, amit aztán olyan stílusban díszítünk, ami a legjobban tetszik, ez pedig elmondhat egy-két dolgot a személyiségünkről.

Ha szeretnénk tudni, hogy rólunk mit árul el a karácsonyfánk, akkor alább megtudhatjuk.

Aprócska fa: Szeretjük a karácsonyt, de ettől függetlenül logikusan gondolkodunk. Jól tudjuk, hogy a nagy fa egyenlő a nagy rumlival és állandó takarítással, pénzköltéssel, tehát a célnak bőven megfelel egy kisebb fenyő.

Az is az aprócska fa mellett szól, hogy számunkra a belső dolgokról szól a karácsony, így például a családi ebédről, a közös programokról. Az is jellemző ránk, hogy előbb gondolkodunk, majd cselekszünk. Megfontolt emberként nem költünk, ha nem muszáj.

Fehér-arany-ezüst: Olyan szinten szeretjük a telet, hogy talán ez a kedvenc évszakunk, ezért hónapokkal korábban abban reménykedünk, hogy végre fehér karácsonyunk lesz. Szeretjük a havazást, a téli játékokat és sportokat. Míg más a meleg házba zárkózik, addig mi imádunk kint lenni a szabadban. Amikor a karácsonyfát díszítjük, akkor az a célunk, hogy a lakásba csempésszünk valamennyit ebből a téli tájból.

Szalagokkal és girlandokkal teleaggatott: Ha a vintage stílus a kedvencünk, akkor olykor úgy érezhetjük, hogy rossz korba születtünk. Szeretjük a régi filmeket, ezért az Elfújta a szél vagy valamelyik Audrey Hepburn film jelenti számunkra az ünnepi mozit, amit forró csokoládéval a kezünkben, pizsamában, takaró alatt nézünk meg.

Szimmetrikus és egyszínű: Ahogy az életünk minden területén, úgy a karácsonyfa díszítésekor is fontos, hogy a kezünkben tartsuk az irányítást. A fának és a díszítésnek tökéletesnek és harmonikusnak kell lennie.

Szeretjük a rendet, az irányítást. Örülnénk annak, ha mindent ennyire könnyen alakíthatnánk. Számunkra nem a dekorálás jelenti az örömöt, hanem az, ha elkészültünk, ami után senki se merjen hozzáérni a fához!

Sokszínű: Kilógunk a sorból, mert nem a hagyományos piros vagy arany színeket használjuk, hanem a szivárvány minden árnyalatát. Ez arra utal, hogy a saját mesevilágunkban élük, van merszünk különbözni az átlagtól, és titokban élvezzük, ha valaki furcsán néz ránk.

Az alternatív karácsonyfa: Abból készítjük a karácsonyfánkat, ami éppen az eszünkbe jut, hiszen imádjuk, ha a karácsonyfánk nem hasonlít senki máséra. Ez arra utal, hogy igazán kreatívak vagyunk, szeretjük a DIY megoldásokat.

Ekletikus: A korábbi évek karácsonyát idézi a fánk, amire mindig felkerülnek a még gyerekként alkotott só-liszt gyurma figurák, de nem hiányozhat a tenyér-lenyomatos papír, amit évekkel ezelőtt készítettek a gyermekeink.

A karácsonyfánk valójában emlékfa, amire ránézve melegség járja át a szívünket. Nekünk megfelel, ha semmi sem illik semmihez, mert ez így tökéletes. Az életünkben a család játssza a legfontosabb szerepet. Nem foglalkozunk a külsőségekkel, nem adunk mások véleményére, mert tudjuk, hogy kik vagyunk, és büszkék vagyunk mindenre, amit elértünk.

(Forrás: femcafe.hu)