Legtöbbször hagyománytisztelőek vagyunk karácsonykor, csak éppen azt nem tudjuk, hogy mi mit jelent.
Négy héttel karácsony előtt, vasárnap esténként gyertyát kell gyújtani. Ajándékokat kell vásárolni. December 24-én fel kell díszíteni a fenyőfát, mert jön a Jézuska. Ezeket tudjuk gyerekkorunk óta, ám, ha megkérdezik, hogy miért is csináljuk mindezt, és honnan erednek ezek a szokások, akkor hajlamosak vagyunk csak nézni, mert a választ nem tudjuk.

Annak érdekében, hogy idén ez ne így legyen, íme, egy kis karácsonyi kisokos:

Adventi koszorú: A IV. század óta tartják a keresztények azt a szokást, hogy Szent András apostol napjához, november 30-hoz, legközelebbi vasárnap meggyújtják az első gyertyát, és ezzel kezdetét veszi a karácsonyi ünnepkör. A gyertyák nem csak a négy vasárnapot szimbolizálják. Egyes hitek szerint a hitet, a reményt, a szeretetet, és az örömöt jelképezik. A katolikusok szerint Ádámot és Évát, a zsidó népet, Keresztelő Szent Jánost, és Szűz Máriát. Mások szerint Advent négy angyalát.

Karácsony: Eredetileg római ünnep volt, és Szaturnusz istennel volt kapcsolatos a téli napfordulón. Mivel jött a kereszténység, ezért kikiáltották Jézus születésének, hogy a pogányokat könnyebben átállítsák az új hittre. Érdekesség, hogy sokan úgy gondolják, hogy Jézus nyáron született.

Karácsonyfa: Ez is pogány szokásként indult, és szintén a téli fesztiválokról ered. Az örökzöld a halhatatlanságot és az erőt jelképezi. A keresztény hagyományok szerint azért állítunk fát, hogy a gonoszt távol tartsuk. A karácsonyfa díszei jelképezik Ádámot és Évát, Jézust, az angyalokat, és az emberiséget.

Ajándékozás: Pogány szokás volt a téli napforduló idején, hogy a gyerekek viaszból készült babákat kaptak, amelyek emberáldozatot jelentettek Szaturnusznak. A kereszténység ezt is átformálta. Most már a napkeleti bölcseket jelképezi. Ők vittek ajándékot Jézusnak.

Éneklés: Eleinte a IV. században, a rómaiak énekeltek a templomokban. Az első énekesek a XIII. században, Németországban, Franciaországban, és Itáliában tűntek fel. Ők a templomi énekeket átformálták, hogy a köznyelv is értse.

Fagyöngy: A régi görögök úgy gondolták, hogy Éneász, a rómaiak őse hozta a sarját a fagyöngynek, az aranyágat. A növény a férfiasságot, a termékenységet, a románcot, és az életerőt jelentette. Ám jött a kereszténység, és most már a villámok és a tűz ellen nyújt védelmet a fagyöngy, amit karácsonytól, karácsonyig kell felaggatni. Akkor le kell cserélni friss hajtásra. Hogy miért kell alatta csókot váltani, az a mai napig rejtély, de már a XVI. században is így tettek az emberek.

Koszorú: Az antikvitás óta az erő jelképe. Mint tudjuk Rómában és Görögországban a királyok és a hódítok sokszor viseltek a fejükön babérkoszorút. A szüreti koszorúkat egyfajta rituáléként készítették, hogy jobb legyen a termés.

Sokszor örökzöldet is tettek bele, hogy erőt, és bátorságot adjon, valamint így télen is megőrizte a szépségét. A keresztények már a kitartás, és az örök élet jelképének kiáltották ki, és a temetésekre is a keresztény hagyományok miatt visszük.

(Forrás: bizzariummagazin)